Bazsi képregény..

Mostanában, ha mentem, mindig álmos és fáradt volt. Csendben játszott, nem reagált hívásra, mondókára játékra:(((
De a mozi jó volt!:))) Olyan édesen jön-megy, játszik, tesz-vesz.
Legutóbb is így volt, de egy sétára még levittük. Látszik, mennyire élvezte!:)
Apás képek jönnek, mert aznap anyának dolga volt.

Ezt a képet csórtam...:))

meg ezt is.....

-most akkor rajzoljak????

-vagy gépezzek???

- vagy építsek?

- ez is a könyökömön jön ki......

-Ez legalább vicces!:)

- ki veszi már észre végre, hogy álmos vagyok!!!??

-Így érthetőbb???

- ez sem dob fel!

- ez a masszírozás, jól esik!

-Meg vicces is!:))))

-hát, ezt nem jól értetted, apa!.....

-Nem akartam sétálni menni!!!

Már ebédelni sem akart! Egy-kettőre elaludt apával!

Bazsi , egyelőre képekben...

A feladat

Hunibaba apukájának megjegyzése hozta fel bennem,  továbbgondolkodással az emléket!

Pár éve, mélypontomon, felnőtt gyerekekkel,és meggyötört ,elnyűtt élettel a hátam mögött, terapeutám kérdésére, hogy mi a jövővel kapcsolatos elképzelésem,tervem,vágyam. Azt válaszoltam kapásból, hogy egyetlen célom, hogy a gyerekeim boldogok legyenek!

Erre szokás szerint , ellentmondásnak, kötözködésnek vélt választ kaptam, amit később helyretéve,elfogadtam.

A válasz az volt, hogy az a gyerekeim célja, hogy boldog életük legyen. Nekem ehhez asszisztálnom, mintát és célt mutatnom kellett.

De ÉN mit szeretnék? Hogy képzelem a jövőt? Mik a terveim,céljaim? Hogyan képzelem az életemet a következő években, évtizedekben.

Mint mindig, harciasan mondtam el ugyanazt,amit előtte,és mérges voltam, hogy nem ért meg!

Aztán otthon, magamban továbbgondolva, rájöttem a mondatok lényegére! Igen! Nekem is kell, hogy célom, tervem, életem legyen, amiben én jól érzem magam, hiszen attól boldog a környezetem

Nem lehet egyetlen célom, ráadásul nem is csak tőlem függ, hogy boldogak legyenek a gyerekeim.

Aki most nevel kisgyereket, biztos,mégannyira sem érti a választ, mint én...Pedig tényleg! Nem veszhetünk bele a gyereknevelésbe. Neki sem jó, mert bármilyen kicsi, alakítja a maga kis életét ő is. Mi megadjuk a feltételeket, a mintát, a lehetőséget teremtjük meg,de ahogy cseperedik,sőt, születésétől kezdve, ő is egy önálló emberke, önálló személyiséggel.

Persze,van, ahol az, hogy megtartsuk a  magunk életét,sok feltétel kell és nem is mindig teremthető meg (mint Kriszti elbeszélésében  is!) Békés, nyugodt családi élet, amiben mindenki a helyén van és jól érzi magát, és nem megvetendő az sem, hogy legyen munkánk, jövedelmünk, mert különben megkeseredett, ideges szülők leszünk, és akkor már nem is tud, csak a gyerekről szólni az életünk.

Ott az én példám. Hiába volt a legfontosabb a két gyerekem, a sok feszültség,a rengeteg munka, hogy megteremtsem a mindennapit, hogy ők a lehető legjobban érezzék magukat....egy kicsapongó apa, egy feszült lemerült anya, nem tud boldoggá tenni gyereket.Még akkor sem, ha minden erővel azt szerettem volna elérni!

Tehát előbb,a cél eléréséhez, a feltételeket kell megteremteni,és ezek, gyakran tőlünk függetlenek...

Kell a magánszféra, kell,hogy ne korlátoljuk magunkat be a "gügyögésre". 

Az biztos, hogy ami boldogságunk legfőbb értelme,része a gyerek!:)))

Ma, Magyarországon?

Ritkán írok ide bejegyzést, de ez most kikívánkozik.
Adrienn, kérlek nyugodtan töröld, ha úgy érzed.

Az elmúlt két nap eseményeit szeretném közzé tenni. A szomszéd faluban, ahol hat évig éltem, és anyámék most is ott laknak, történt az eset.
Csütörtök délelőtt az egyik helybeli nő elvitte a két fiát és a kislányát iskolába és óvodába, majd bement az önkormányzatra és lemondott a szülői jogairól, külön kérve, hogy olyan nyilatkozatot írjon neki a jegyző, amit nem lehet később visszacsinálni. Kijelentette továbbá, hogy a gyerekek nem mehetek már haza délután, hozzák őket az önkormányzatra, majd kijön elköszönni, és oda jöjjön a gyámügy is. Annyi holmit vihetnek, ami rajtuk és a táskájukban van. Mikor délután a gyerekekkel közölte a hírt, azok hisztérikus rohamban törtek ki, nem akartak beszállni a gyámügyesek kocsijába, kiabáltak, sírtak.
Sikerült a családsegítő hölgynek elintéznie, hogy egy helyre vigyék őket, együtt maradhassanak (mert ez nem volt biztos!).
Hatalmas volt a felháborodás a faluban, mert nehéz sorsú család voltak, és mindig mindenki segített nekik, ahol csak lehetett. Az anya állami gondozott volt, eddig azt hajtogatta, hogy csak oda ne kerüljenek a gyerekek, mert ő tudja, hogy az milyen.
Senki nem értette, hogy mi történhetett, lincshangulat kezdett alakulni.

Aztán csütörtök este az apa a kocsmában kezdte ordibálni, hogy hiába vitette el a nő a gyerekeket, úgyis megtalálja és "nem ússzák meg azok se!"

Ma délelőtt kiderült, hogy a szülők váltak, ami az apának nem tetszett és ezért hónapok óta életveszélyesen fenyegette az anyát és a gyerekeket. Rendőrségi jegyzőkönyv is van arról, hogy az anya panaszt tett, de a rendőrök nem tettek semmit, mondván: csak akkor tudnak intézkedni, ha tettlegesség történik. A családsegítő tanácsolta, hogy helyezzék biztonságba a gyerekeket. Mivel az anyának nincsenek rokonai, végső elkeseredésében elvitette őket. Haza azért nem mehettek iskola/óvoda után, nehogy ott legyen az apjuk. Míg csütörtök délelőtt a gyerekek iskolában, óvodában voltak, addig az apa anyja bezárta az anyát a házba, kívülről kitámasztotta az ajtót, és elhordatta az udvarról az önkormányzattól fűtéssegély címén kapott fát.

Kérdésem: Ebben a nyamvadt országban vérnek kell folynia, hogy a rendőrség segítsen azon, aki segítséget kér? Rákényszerül egy anya, hogy állami gondozásba adja a gyerekeit, csak hogy az életüket védje? Nem számít, hogy tanú van a fenyegetésre, mert az nem tettlegesség???
Mi a fene folyik itt??????????

Szülinap, szülinap hátán.....

Nem győzöm olvasni, nézni a sok szülinapos bejegyzést. Milyen érdekes, hogy ennyire sokan születtek ebben a hónapban!
Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy mennyire mások a szokások.
Az én véleményem az,hogy" mindig, minden körülmények között", az ünnepelt legyen a középpontban. Furcsán hangzik? Pedig nem is annyira egyértelmű.
Számtalan olyan bulit láttam már, ahol hatalmas, sátoros ünnep, rengeteg vendég,torta, játéktenger....és hol a gyerek??
Az érkezéskor elhangzó köszöntés, az ajándék átadása, miközben figyelik, hogy látja-e a többi felnőtt, hogy ő mennyit szánt ajándékra, és milyen hatalmas (használhatatlan) dologgal állt elő?!  Versengés,hogy melyiket veszi kézbe a gyerek legtöbbször. Az elején húzzák-vonják, kézről kézre a kicsit,majd a lakoma megkezdésével, lassan csitul az örömködés, és már  azt sem tudják,minek jöttek össze. Jön az ételek dicsérete, a pletyi. A beszélgetések a rég nem látott barátokkal...de hol az ünnepelt?

Illusztráció...nem szülinap volt

Azért van másmilyen is. Van, amikor a család apraja (jó esetben van) és nagyja van jelen, és kissé koncentráltabb a dolog, jobban középpontban van a kisgyerek. Ez sem rossz,főleg, ha folyamatosan érződik a levegőben,hogy "Te vagy a csillag "a mai napon(is), és miattad jött és örül mindenki a családban. Nincs lakoma, pár szem rágcsálni való,és sok-sok játék.Na,nem az ajándékra gondolok, hanem azokkal való tevékenységre.

Vikim a lábak között..átmenetileg

Jó esetben,valóban használható , és neki való dolgot kap.
A ruhaneműtől én irtózom,mert az a gyereknek természetes, és nem ajándék. Szeretem, ha becsomagolt, és téphető  formában kapja meg, és látszik a kíváncsiság, majd a meglepődés,öröm az arcocskán.

Robi szülinap

Aztán van, a számomra normális, amikor is feldíszítik a lakást,finom torta, gyertya, ének, és sok gyerek...olyan tényleg babazsúr-os!:)

A gyerek számára lényegtelen dolgok, mind feleslegesek. Szerintem!
Mikor Misi és Szilvi velem volt, "csak" s.k.torta volt, az ünnepelt által szeretett gyümölccsel. Mindenki ünneplőbe öltözött, becsomagolva az apróságokkal álltuk körbe az asztalt, énekeltünk, és vártuk a gyertyafújást, amit megtapsoltunk. Majd mindenki átadta az ajándékát és a jókívánságait a maga puszijával. Aztán kezdhette a bontogatást.Mi, pedig lestük a hatást.
Amikor már mindent megszemlélt, kipróbált, akkor ebédeltünk, majd jött a tortavágás, amiből az ünnepelt kínált meg mindenkit,sőt, a szomszédnéninek is vitt kóstolót.

S.k. torta

Sajnos, gyereket nem tudtam összeszedni, de később, mikor már közösségbe jártak, akkor meghívhattak pár barátot. Ez egy más történet.

ajándékbontás

Számomra az a legfontosabb, hogy legalább egyszer egy évben CSAK az övé legyen a nap minden perce.

A bölcsiben, ha hozott a szülő tortát, szintén "fellufiztuk"a szobát. Ezekkel később játszhattak, sőt,haza is vihették. A szoba közepére tettük az asztalt, rajta a torta,és az egész csoport ünnepelt, énekelt és tapsolt. Majd ebéd után, végigkínálta társait a főszereplő, feltéve, ha volt kedve, és nem inkább ő is evett volna már. Kapott valami apróságot tőlünk, aminek az volt a lényege, hogy kizárólag ő birtokolhatta:))
A gyerekek rajzoltak neki, amit szintén hazavitt délután!

Egészen biztos vagyok, hogy volt akinek a legnagyobb élménye a "bölisbuli" volt!

Az ajándék, egy külön fejezett, de előrebocsájtom, hogy nem esek hasra, ha az első szülinapon, elektromos autót kap a gyerek, miközben, még járássegítőre lenne szüksége!

Boldog szülinapot, minden blogos barátomnak!!!!



( A képek illusztrációk, saját gyűjteményből!!!)

Bébi és dédi

Egyszer régen, a hármas ikreknél hangzott el a mondat. Azóta gyakran eszembe jut, de konkrétan nem kötődött hozzá esemény.

Etettük a babákat, mikor apuka megszólal: " egyszer, majd, ők etetnek minket!" Napokig gondolkodtam a mondaton és minden hozzá kapcsolható gondolaton.

Milyen hihetetlen is, hogy az a pici, tőlünk teljes mértékben függő baba,egyszer felnő, elindul a maga útján, és remélhetőleg visszafordul, ha szülei, nagyszülei, néha érthetetlenül, néha hisztisen, néha erőszakosan ( mint a gyerek!) hívják!

Visszafordul? Mi visszafordulunk? A minta biztos itt is előnyös. Ha most arra nevelünk, hogy az időseket tisztelni, becsülni, szeretni kell, és segíteni, ha kiszolgáltatottá válik, akkor biztosak lehetünk,hogy lesz, aki egy pohár vizet hoz, ha megszomjazunk,de a karunk nem ér el a pohárig!

Sajnos, az ikreknél, nem volt idő, hogy megtapasztaljuk. Apuka, idő előtt távozott:((

Most, hogy dédiszitter vagyok, látom a párhuzamot. És ami a családot, már néha idegesíti, terhes az értelmetlen kérések teljesítése, a látszólag érthetetlen kérdések? A folyamatos figyelem.

Igen, mint a gyerek. Látom a különbséget.Én, csak az "övé" vagyok nap közben. Nincs is annyi baja, mert nem kell figyelmet kelteni, hiszen figyelek, egész nap. Mesél is, régmúlt időkről. Néha keresi a szavakat, néha összekever dátumokat, neveket... Ezt csinálja a gyerek is. Megtanítjuk, nem vagyunk mérgesek, ha huszadszorra sem tudja, ha mindig akar valamit, ha épp magunkkal foglalkozunk..

Nem tudom leírni, milyen érzés volt a párhuzam egyik nap. Reggeltől Albert érkezéséig egyedül voltunk, majd a feladatom bébiszitteré váltott, és hirtelen úgy tűnt, hogy semmi nem történt, folytatom a munkám:))

De nagy élmény ez is! A hála, nem mindig úgy érkezik, mint a gyerektől. Van, hogy csak vájt füllel lehet meghallani. Van, hogy szekálásnak tűnik...de nem! Csak ragaszkodás, hála és köszönet van benne!

Engem meg folyamatosan tölt fel!!:))

Vajon én, megtettem szüleimmel, nagyszüleimmel, amit ők velem? Vajon lesz, aki velem megteszi?

El sem tudjuk képzelni, hogy ne így legyen! Pedig...de nem akarok ünnep rontó lenni!

A Ti kicsinyeitek, visszatérnek majd gondoskodni, biztos!!

Csak egy kép......

A kép, a fotós, és főleg a modell...KÜLÖNLEGES!!!