2012. október 6., szombat

"Jól" kezdődött...

....mert a találkozásunk pillanatában, felborult a motorral, és csúnyán megütötte magát. Persze sírás, vigasztalás  aztán be a Pennybe. Saját kosarát húzva keringett az áruházban, én meg aggódva lestem, hogy el ne vesszen a gondolák között:))) Persze anya figyelt, Bazsa meg ment utána (ha nem a saját feje után..)
Hosszú volt az út hazáig, mert én, mint buta felnőtt, azzal akartam vigasztalni és mozgásra buzdítani, hogy oda adtam a könyvet, amit hoztam neki. Nagy ötlet volt:((( A könyv méreteinél fogva, hol leesett, hol eltakarta vele az arcát, és megint csak botladozott az úton....
Végre egy fagyival összekenve , hazaértünk. Azt hittük, pillanat alatt elalszik, ezután a (számunkra?) fárasztó kirándulás után. Hát nem így volt, mert egy kis küzdelem kellett hozzá:) Anya elment, én leültem olvasni...és negyed óra múlva, sírva fel is ébredt. Se visszasimogatás,  se tea...kijön! Hosszúra sikerült a délután. Többször elfeküdt a "tentiével", dörzsölgette a szemét, de mindannyiszor felpattant és folytatta a játékot. Mert játszott! Síneket rakosgatott, autót tologatott, olvasott, cicázott, és nézte a kedvenc meséjét.
Másnap kiderült, hogy éjszaka belázasodott! Lehet, hogy a sok "hiszti", már az előjele volt a betegségnek?
Sokat beszél, de én még nem mindent értek a Bazsanyelven:))) De mindent megmagyaráz úgy, hogy megértsem. A határozott "NEM"-et, azt értem, és megpróbálok meg is felelni neki. Ha NEM, hát NEM.....már amikor lehet engedni:)) Még sétáltunk egyet, de már nem mertem motorra ültetni, biztosabbnak láttam a babakocsiban, bekötve. Fagyiztunk egyet még, beszélgettünk séta közben, aztán otthon , egy alapos mosakodással varázsoltam tisztára a "csokifagyis Bazsit":)))
Párat alszunk, és két éves lesz! Fantasztikus!










 
 
 
 
 
 
Posted by Picasa

2012. október 3., szerda

Képek nélkül.....

Egy egész napos" Bazsi-programom" volt. Én még lábadozom, az eső meg zuhogott, így csak szobai játékra volt lehetőség.
Fantasztikus, ahogy a vonatokkal, autókkal bíbelődik. Épít összerak, egymáshoz illeszt, és tudja minden kocsijáról  mozdonyáról, hogy mi a nevük.
Gyönyörűen játszik egyedül, de szereti, ha belepiszkálok én is:))
Ha elfárad, ledől egy kicsit egy kis teával és a "tentivel", közben a kedvenc Thomaszos filmjét nézi.
Anyával a számítógépen nézegetik a mozdonyokat, és mindegyiknek mondja a mesebeli nevét.
Beszél már, ugyan még legtöbbször csak szavakat mond, de ráér, megértjük így is, hogy mit szeretne.
8.-án 2 éves lesz!!! Hogy telik az idő! Néztük az első fotókat, és ámuldoztunk, hogy "miből lesz a cserebogár?"
Fotózni már igen nehéz, mert folyton mozgásban van, vagy épp háttal van nekem....
Csütörtökön is megyek, majd megpróbálom lekapni!:)

Nem hisztizik, csak határozott. Ha valami "NEM!", akkor az biztos nem:) Akkor eszik, mikor akar, de általában abban az időben, amikor úgyis esedékes lenne. Aludni egyedül elmegy, nem kell agitálni, rábeszélni...de csak akkor, amikor már álmos. Alszik egy jót, és jókedvűen ébred.
Megkezdte a bölcsődét is. Jól érzi magát a gyerekek és játékok között, bár, még kevés időt tölt bent.

Szülinapjára triciklit kapott és egy mesekönyvet, persze Thomaszosat. A biciklit még csak tolja, de amilyen hamar megtanult motorozni, ez is biztos menni fog hamarosan!
A motorral száguld, de zömmel megbízhatóan megáll amikor kell, és nem gurul tovább a járdaszigetnél.

Elpakoltam ugyan a "nem szabad" dolgokat, de ha valami elé került mégis, szó nélkül le is tette, ha rászóltam.
Nagyon aranyos, okos, ügyes, szép....és egyszerűen tökéletes!:))))


2012. szeptember 3., hétfő

Fél szavakból értjük egymást....

Bazsi szókincse gyarapszik ugyan, de még mindig inkább a többi eszközt használja közlésre. Mimikával jelzi, hogy nem tetszik, vagy épp tetszik valami. Kézen fogva vezet a játékhoz, amiben partnert keres, Teát kér, takaróját húzza, ha elfáradt, és ledőlne egy kicsit. Mint minden gyerek, a határozott "nem", az nemet jelent, és tántoríthatatlanul.Az autókkal rengeteget játszik, felismeri, és maga módján mondja a szerepüket. Tűzoltó, mentő, rendőr autó, motor, traktor....és így tovább. Kockából alagutat épít(tet), majd végigpróbálja, melyik fér át alatta. A kocka színeit (főleg a "kék"), mondja, bár nem igen derül ki, hogy tippel, vagy tudja is?
Jelzi, ha tele van a pelus, és elutasít, ha ok nélkül szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy nem kell-e tisztába tenni. Hozza a babakocsit, ha sétálni szeretne, a motort, ha azzal akar közlekedni, és kézen fogva vezet az ajtóhoz, ha csak simán gyalog menne. Ügyesen focizik, és még mindig partner a labdázásban a kiscica. Nagyokat  játszanak, hiszen a kis állat vele cseperedik és fejlődik.  Bazsa megért mindent, amit mondunk, és meg is csinálja, amit kérünk. Nem hisztis! Ha nem tetszik valami, csak egy toppantás, egy mérges pillantás, és tudjuk, hogy ez most tiltakozást jelent.
 
Autózás

kollekció
Bazsi "beszél"
 

2012. augusztus 29., szerda

Csodák palotája, Alberttel

Az a fordított helyzet alakult ki, hogy ő mutatta meg, mivel mit kell csinálni, és mi, hogyan működik. Én, csak tátott szájjal néztem, hogy milyen ügyesen bírja játékra a fizikát. Mire elolvastam, hogy mit kell csinálni, ő már rég játszott vele. Volt, ahol körbeállták, mert olyan ügyesen csinálta a "lehetetlen " feladatot.
Kiderült ugyan, hogy apukájával volt már itt, de, hogy ilyen mély és tartós élmény maradt benne, az akkor is lenyűgöző.
Minden sokáig lekötötte, nem szaladgált ide-oda, és amit apukája mesélt, azt tovább adta nekem.
Én még nem voltam itt, tartottam is tőle, hogy hogyan fogok eligazodni, de Albert, kitűnő idegenvezető volt.
Ez a nap volt a szünidei záróbulink.
Nagyon jól sikerült!
Aztán, még hazajöttünk, hogy a cicákat üdvözölje, és egyből talált egy feladatot magának. A ragacsos cicaszőrtelenítővel, tisztára varázsolta az ágyamat! Szintén ügyesebben, mint én, hiszen a törött nyéllel, nekem nem nagyon sikerült, de ő megoldotta a két kis ujjával.
Remélem, neki is olyan klassz volt a nyárzáró, mint nekem!
Sokat fotóztam:












Közösnevező

Mi az, ami egy 2 éves, és egy 6 éves kisfiút összeköt? Hát az autók. Bazsinak is nagyon sok van belőle, és Levi is egy hátizsákkal hozott. Meg is volt oldva, hogy mivel kössek le két különböző korú gyereket!:)
Egy perc alatt összebarátkoztak, amiben a cica is segítségükre volt, hiszen mindketten állatbarátok! A cica még kölyök, így nem volt nehéz játékba vonni. Képeket sajnos nem sokat tudtam készíteni, mert folyton figyelnem kellett, bár rosszat nem csináltak semmit....na, meg élveztem is a látványt!:)

Bár Bazsi még nem beszél sokat, mégis tökéletesen megértették egymást. Hogyan? Maradjon az ő titkuk!!:)
Sőt a cica is értette őket, és teljes jogú hármas alakult ki.
Nagyon élvezetes volt!


2012. augusztus 8., szerda

Bazsiszitter

Végre! Végre!!!!!! Nagyon rég nem találkoztunk, és most mindjárt egy egész napot együtt voltunk. Csak kapkodtam a fejem, hogy mennyit nőtt, fejlődött. Mindent megért, és elmagyaráz. Imád autózni, de szereti a cicáját is, jókat játszanak. Motorozik, tesz-vesz, és soha nem hisztizik...legalább is ma nem tette! Nincs is miért, hiszen minden kívánsága teljesül. Fogja a kezem, és odavezet,ahol és amivel játszani szeretne.Nem nehéz nevetésre bírni. Szereti a mondókákat, és a mutogatósakat utánozza is, csak úgy visszafogottan:))
Sétáltunk is egy nagyot, vásároltunk, és apát motorral vártuk az utcán,   ahogy észrevette, nagy sebességre kapcsolva "szaladt"! a kitárt karokba!
Az alvás tökéletesen ment. Ahogy elálmosodik, fogja a rongyiját és a cumiját, befordul, és alszik. Minden herce-hurca nélkül. Talán az evés, ami kicsit nem tökéletes, hiszen bármit kínáltam, határozott "NEM!" volt a válasz....Vitának helye nincs! Ha végre elfogadott valamit, azt azonnal megosztotta a cicával!:)))
Fotózni nehéz, mert vagy együtt játszunk, vagy folytonos mozgásban van. Nagyon édes, ahogy beszélni kezd.
Megyek Bazsa ma is!!!!!!!!:))))

Cicaetetés
 

Bazsi és az autók

 


Huncut Bazsi





Posted by Picasa

2012. augusztus 2., csütörtök

Szabadságon Levivel

Játszótér kereső játékunkat az időjárás megzavarta. De nem csüggedtünk, hiszen a hozzánk legközelebb eső játszótér, hatalmas, jól felszerelt. Levinek ismerős minden játék, de mindig lehet új dolgokat felfedezni, új játékot kitalálni.



 
A "nagyok" játékai

 

Vasúttörténeti park

Első naptól erre várt!! Már voltunk egyszer, de szóról szóra elmesél mindent azóta is. Hogy mentünk oda, és miket láttunk, próbáltunk ki! Elengedhetetlen volt ez a program, idén nyáron is!:) Minden érdekelte, mindent kipróbált, és "kincsekkel" teli hátizsákkal, kissé fáradtan jöttünk haza, hogy pihenésképpen átbeszéljük, átjátsszuk az élményeket!












Posted by Picasa

2012. július 24., kedd

2.nap

Őv utcai játszótér


 
 
 


Nagy csalódás volt (nekem). Sok évvel ezelőtt, az első remek játszóterek között volt. Bekerítve,faforgáccsal borítva, és ügyességi játékokkal, vízzel ellátva. Sokat jártam ide gyerekekkel, mert kuriozumnak számított.
Ma, bokáig érő porban, se fű, se forgács,teljesen rendezetlen, gazdátlan benyomást keltett bennem. Szerencsére Levi, ebből nem vett le semmit, és élvezte a mozgást, kihasználva minden lehetőséget!
Posted by Picasa

2012. július 23., hétfő

Dupla élvezet

Játszótérkeresőt terveztünk a hétre. Albert anyukája megkért, hogy 3 órára át tudnánk-e menni? Hát persze, Levi szívesen indult is. Ott ragadtunk egész napra, mert a fiúknak rengeteg tenni-vennni valójuk akadt, és nagy egyetértésben, tényleg csak pici súrlódásokkal, nagyon intenzíven telt az első napunk!:)


 
 
 
 
 
 
 
Posted by Picasa

2012. július 16., hétfő

Segítsetek egy kicsit!


Csecsemő-és gyermekgondozónői végzettséggel, sok évtizedes tapasztalattal, korlátlan szabadidővel keresek új családot, szeptembertől.
A XV. kerületből, BKV-val megközelíthető helyen.  Igény szerint, erkölcsi bizonyítvánnyal, előző családjaim elérhetőségével, végzettséget igazoló okmányokkal.
06-20-250-44-67    adrienn57@gmail.com




Aki olvasott eddig, és szívesen ajánl bébiszitternek, az kattintson egy megosztást! Köszönöm!!

2012. június 21., csütörtök

Bazsi új játszótársa

Bazsiékhoz új lakó érkezett, egy kis cica személyében. Szépen tanulják egymást.Bazsi azt, hogy nem a farkánál fogva kell cipelni a cicát, a cica, hogy ne vadássza le Bazsát...
Inkább játszanak együtt! Pl. húzogatós játékot. Bazsi húz egy madzagon maga után egy játékot, a macska pedig, mint aki rá van kötve, megy utána. Nagyon mókás, ahogy valóban úgy tűnik, hogy pórázon húzza a cicát:))


Az udvarkáját nagyon élvezi. Van homokozó, medence (azt még nem láttam) és nagyon sok játék. Így állandóan van dolga is persze. Hol az autókat tologatja, rakosgatja, hol a labdákkal focizik, gurigázik, hol homokozik, motorozik...mindegy, de folyton mozog.

Még nem beszél, csak "baba nyelven", de megértjük, és ő is megért minket. Még mindig nagyon vidám kisfiú.
Hetente 1-2 nap, "bölcsibe" jár, ahol teljesen elfogadja a szokásokat. Leül az asztalhoz, enni a többiekkel, alszik, játszik, és biztos benne, hogy jönnek érte, így sírnia sem kell.Nem is teszi! Anya elmondja, hogy mi fog történni, és Bazsi maximális bizalommal felvértezve, élvezi az új játszó teret és pajtásokat.
Örül mindenkinek, aki hozzájuk érkezik. Kézen fogva invitálja be a vendéget.Aztán megmutatja, hogy mit szeretne játszani, és elégedett, hogy kívánsága azonnal teljesül. Ha elfárad, egy kis tea, és alvó pléd társaságában, pihen egy kicsit.
Napirendje alkalmazkodik hozzá, így mindig tudja, és elfogadja, ami következik.
Fotózáshoz, egy "lesifotós" kéne, mert nehéz elkapni úgy, hogy ne szaladjon,mozogjon, vagy ne akarja elvenni a masinát.

2012. június 20., szerda

Szilvi ballagása

Kapcsolatunk, mióta megint Pesten vagyok, egyre szorosabb. Szinte minden hétvégén találkozunk.Mesél magáról,a mindennapjairól. Remélem, segítettem valamennyit a bukás elkerüléséhez is, és talán a továbbtanulásban is benne van a kezem.
Meglátogattuk már Bazsit is kétszer. Családtagként érkezett, hiszen 14 éve került hozzánk, és fiamat is "féltestvérként" szereti.
És eljött a ballagás. A mai napig nem tudom megbocsájtani magamnak, hogy Misi ballagásán nem vettem részt. Mentségemre, nem értesített,és biztos voltam benne, hogy ezen a nagy eseményen, a család,  részt vesz! Tévedtem....egyedül, egy szál virág nélkül búcsúzott az iskolától.
Most jobban figyeltem, és Szilvi ballagására időben készültem. Flóra  (Albert anyukája) gyönyörű, hatalmas csokrot készített a kert virágaiból, beletettünk egy kabalát, és persze egy szalag fogta át.
Nagyon megható volt az esemény, de persze (már nem is csodálkoztam!), egyedüli vendége voltam neki.
Utána fagyiztunk egy nagyot, majd vasárnap meglátogattuk Bazsit.
Misivel nem olyan szoros a kapcsolatom, de ez az én hibám. Ha hívtam jött, de ő visszahúzódóbb attól, hogy maga jelentkezzen. Bazsinál ő is volt már, és a belőle sugárzó nyugalommal, közel is került hozzá, igen hamar.
Most arra is odafigyelek, hogy vele is többet törődjek. Eddig azt gondoltam, hogy éli a kamaszok mozgalmas életét, barátokkal, programokkal dúsítva. Kiderült, nagyrészt otthon van, egyedül, és lopott pár órát tölt a barátaival, ami remélem, kellemes időtöltés neki...elmondása szerint.
A rettenetes a kettőjük kapcsolata! Misi, látványosan ki van rekesztve a családból a szülők részéről, és ez meglátszik  Szilvin is. Hiába próbálom győzködni, hogy legalább ők tartsanak össze, mindketten hevesen tiltakoznak, kijelentve, hogy egyáltalán nem érdekli a másik élete. Megcsinálják a rájuk szabott munkát, esetleg, fedezik egymást a hazugságokban, amibe belekényszerültek...de több semmi. Nagyon szomorú!!!

Vissza a ballagáshoz. Sok képet nem tudtam készíteni, de ebből a montázsból, talán lejön az élmény!:)

2012. június 16., szombat

"Magyarázom a bizonyítványom."

Párhuzamok

Ezzel a címmel írtam a "gardrob" blogomba egy kis magyarázatot, a csendről. Talán,ha kiírom ott, akkor ide is visszatérek, hisz Bazsikám van, fejlődik minden téren, gyönyörű, okos, imádni való kisfiú.
Aztán Albertről is van pár élményem, és Szilvi ballagása is lezajlott. Fotózni, keveset fotózom, talán lassan ez is visszatér....
Addig is, mindenkinek gyönyörű nyarat kívánok. A kismamáknak örömteli várakozást, a gyerekeknek sok élményt, a szülőknek sok örömöt ....és mindenkinek, minden jót!
Remélem, visszatérek hamarosan!

2012. április 20., péntek

Bazsi és az új lakás

A költözéssel mindenki jól járt, de Bazsi a legjobban. Kis birodalma, minden játéklehetőségre alkalmas. Ki is használja! Motorozik, labdázik, autózik...mozog,játszik és levegőzik. És mosolyog...

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Posted by Picasa