Szilvi ballagása

Kapcsolatunk, mióta megint Pesten vagyok, egyre szorosabb. Szinte minden hétvégén találkozunk.Mesél magáról,a mindennapjairól. Remélem, segítettem valamennyit a bukás elkerüléséhez is, és talán a továbbtanulásban is benne van a kezem.
Meglátogattuk már Bazsit is kétszer. Családtagként érkezett, hiszen 14 éve került hozzánk, és fiamat is "féltestvérként" szereti.
És eljött a ballagás. A mai napig nem tudom megbocsájtani magamnak, hogy Misi ballagásán nem vettem részt. Mentségemre, nem értesített,és biztos voltam benne, hogy ezen a nagy eseményen, a család,  részt vesz! Tévedtem....egyedül, egy szál virág nélkül búcsúzott az iskolától.
Most jobban figyeltem, és Szilvi ballagására időben készültem. Flóra  (Albert anyukája) gyönyörű, hatalmas csokrot készített a kert virágaiból, beletettünk egy kabalát, és persze egy szalag fogta át.
Nagyon megható volt az esemény, de persze (már nem is csodálkoztam!), egyedüli vendége voltam neki.
Utána fagyiztunk egy nagyot, majd vasárnap meglátogattuk Bazsit.
Misivel nem olyan szoros a kapcsolatom, de ez az én hibám. Ha hívtam jött, de ő visszahúzódóbb attól, hogy maga jelentkezzen. Bazsinál ő is volt már, és a belőle sugárzó nyugalommal, közel is került hozzá, igen hamar.
Most arra is odafigyelek, hogy vele is többet törődjek. Eddig azt gondoltam, hogy éli a kamaszok mozgalmas életét, barátokkal, programokkal dúsítva. Kiderült, nagyrészt otthon van, egyedül, és lopott pár órát tölt a barátaival, ami remélem, kellemes időtöltés neki...elmondása szerint.
A rettenetes a kettőjük kapcsolata! Misi, látványosan ki van rekesztve a családból a szülők részéről, és ez meglátszik  Szilvin is. Hiába próbálom győzködni, hogy legalább ők tartsanak össze, mindketten hevesen tiltakoznak, kijelentve, hogy egyáltalán nem érdekli a másik élete. Megcsinálják a rájuk szabott munkát, esetleg, fedezik egymást a hazugságokban, amibe belekényszerültek...de több semmi. Nagyon szomorú!!!

Vissza a ballagáshoz. Sok képet nem tudtam készíteni, de ebből a montázsból, talán lejön az élmény!:)

Szülinap, szülinap hátán.....

Nem győzöm olvasni, nézni a sok szülinapos bejegyzést. Milyen érdekes, hogy ennyire sokan születtek ebben a hónapban!
Ezzel kapcsolatban jut eszembe, hogy mennyire mások a szokások.
Az én véleményem az,hogy" mindig, minden körülmények között", az ünnepelt legyen a középpontban. Furcsán hangzik? Pedig nem is annyira egyértelmű.
Számtalan olyan bulit láttam már, ahol hatalmas, sátoros ünnep, rengeteg vendég,torta, játéktenger....és hol a gyerek??
Az érkezéskor elhangzó köszöntés, az ajándék átadása, miközben figyelik, hogy látja-e a többi felnőtt, hogy ő mennyit szánt ajándékra, és milyen hatalmas (használhatatlan) dologgal állt elő?!  Versengés,hogy melyiket veszi kézbe a gyerek legtöbbször. Az elején húzzák-vonják, kézről kézre a kicsit,majd a lakoma megkezdésével, lassan csitul az örömködés, és már  azt sem tudják,minek jöttek össze. Jön az ételek dicsérete, a pletyi. A beszélgetések a rég nem látott barátokkal...de hol az ünnepelt?

Illusztráció...nem szülinap volt

Azért van másmilyen is. Van, amikor a család apraja (jó esetben van) és nagyja van jelen, és kissé koncentráltabb a dolog, jobban középpontban van a kisgyerek. Ez sem rossz,főleg, ha folyamatosan érződik a levegőben,hogy "Te vagy a csillag "a mai napon(is), és miattad jött és örül mindenki a családban. Nincs lakoma, pár szem rágcsálni való,és sok-sok játék.Na,nem az ajándékra gondolok, hanem azokkal való tevékenységre.

Vikim a lábak között..átmenetileg

Jó esetben,valóban használható , és neki való dolgot kap.
A ruhaneműtől én irtózom,mert az a gyereknek természetes, és nem ajándék. Szeretem, ha becsomagolt, és téphető  formában kapja meg, és látszik a kíváncsiság, majd a meglepődés,öröm az arcocskán.

Robi szülinap

Aztán van, a számomra normális, amikor is feldíszítik a lakást,finom torta, gyertya, ének, és sok gyerek...olyan tényleg babazsúr-os!:)

A gyerek számára lényegtelen dolgok, mind feleslegesek. Szerintem!
Mikor Misi és Szilvi velem volt, "csak" s.k.torta volt, az ünnepelt által szeretett gyümölccsel. Mindenki ünneplőbe öltözött, becsomagolva az apróságokkal álltuk körbe az asztalt, énekeltünk, és vártuk a gyertyafújást, amit megtapsoltunk. Majd mindenki átadta az ajándékát és a jókívánságait a maga puszijával. Aztán kezdhette a bontogatást.Mi, pedig lestük a hatást.
Amikor már mindent megszemlélt, kipróbált, akkor ebédeltünk, majd jött a tortavágás, amiből az ünnepelt kínált meg mindenkit,sőt, a szomszédnéninek is vitt kóstolót.

S.k. torta

Sajnos, gyereket nem tudtam összeszedni, de később, mikor már közösségbe jártak, akkor meghívhattak pár barátot. Ez egy más történet.

ajándékbontás

Számomra az a legfontosabb, hogy legalább egyszer egy évben CSAK az övé legyen a nap minden perce.

A bölcsiben, ha hozott a szülő tortát, szintén "fellufiztuk"a szobát. Ezekkel később játszhattak, sőt,haza is vihették. A szoba közepére tettük az asztalt, rajta a torta,és az egész csoport ünnepelt, énekelt és tapsolt. Majd ebéd után, végigkínálta társait a főszereplő, feltéve, ha volt kedve, és nem inkább ő is evett volna már. Kapott valami apróságot tőlünk, aminek az volt a lényege, hogy kizárólag ő birtokolhatta:))
A gyerekek rajzoltak neki, amit szintén hazavitt délután!

Egészen biztos vagyok, hogy volt akinek a legnagyobb élménye a "bölisbuli" volt!

Az ajándék, egy külön fejezett, de előrebocsájtom, hogy nem esek hasra, ha az első szülinapon, elektromos autót kap a gyerek, miközben, még járássegítőre lenne szüksége!

Boldog szülinapot, minden blogos barátomnak!!!!



( A képek illusztrációk, saját gyűjteményből!!!)

Szilvitől

A könyvek rendezgetése közben bukkantam rá! Nagyon sok dolgot kavart fel bennem, de most, talán még jobban örültem, mint akkor!

Ha érdekel benneteket,hogy ki is ő, a "Misi és Szilvi" címke alatt, és a diavetítéseken, minden kiderül....

Közel sincs vége!!!

Nagyon jól indult a Pestre érkezésem!! Ha nem is sokat, de egy picit tudtam találkozni Misivel és Szilvivel! Misivel szinte csak puszit váltottunk (már pipiskednem kell!:)) ), Szilvivel többet tudtam beszélni. Így róla, úgy vettem észre, hogy komolyodott sokat, és jó érzés volt, hogy még mindig megosztja velem a problémáit!
Kicsit jobban bele akartam folyni is, de aztán a józan eszű környezetem, majd egy szakember is lebeszélt róla. Így most kivárok!:((
A találkozás után, sokat gondoltam arra a kb. 3500 napra, amit együtt töltöttünk.....

Sírás vége...jön a beszámoló Leviről és Albertról!




Nagyon sok időt voltunk együtt Levivel,akinek szerencsére, már csak szobafogság, és némi diéta maradt a betegségből!

Első nap, hatalmas foci meccset vívtunk  szobában,amit viszonylag, szerencsésen megúsztunk, hiszen pár virág levele pottyant csak le.
Aztán elfáradtam, így inkább, a sport riporter, majd a szurkoló tábor szerepét vállaltam,néha kicsit pom-pom lányként is beugrottam, de Szerencsére, Leviinek,még nincs összehasonlítási alapja:)

Mezparádé:))

Kütyüparádé:)))

Második nap egész hosszúra sikeredett, de ki tudtuk tölteni, programmal. Volt memória, kicsi foci,autózás, lego....hajó és repülő hajtogatás...
Annyira édes, amikor néha elszomorodik,és bejelenti, hogy már csak x napunk van sajnos.
Ilyenkor elkezdek neki Kiskőrösről mesélni, hogy ha nyáron elviszem, mi mindent fog látni
Kicsit elmentünk csatangolni,mert gyöngyöt akartam neki venni, persze, nem kaptam.
Vigasztalásként, tekert egy golyós játékot, amiben szerencsére,egy fehér gyöngysor volt:)) Otthon leszedtük, majd tűvel, és cérnával, szép könyvjelzőt fűzött, nagy türelemmel nekem!!
Azért könyvjelzőt,mert nagyon sokszor megcsodáltam a mama horgolt könyvjelzőjét.... kedveskedni akart! Sikerült! És az apró gyöngy a varrótűvel, lehet, hogy még jobb lett, mint a kicsiknek való fagyöngy. Azért nem adom fel, ha látok, veszek valahol, olyan közepes méretűt!

Ennyi autóval, akármit lehet játszani:))

Sapkaparádé:)))

Harmadik nap még hosszabb lett, mert tőle gyorsan Albertért mentem a suliba! Tündéri, ahogy örül!!!
Hazabuszoztunk, de láttam, hogy elég fáradt.A Karmincát hajkurásztuk egy kicsit,hogy bevigyük, aztán feladtuk, mert a cica, kutyába sem vett bennünket:)

Majd odatettünk egy kenyeret, csak sajnos Papi kicsit morgós kedvében volt, így a z újra előkerült kaplát hátrahagyva, vacsora után,felmentünk, és szokása ellenére, egy dvd-t nézett,míg anya nem jött haza!

A Némo nyomában, nekem is kedvencem...:))







Csütörtök

Ma, jó kis napunk volt Levivel megint, kicsit levegőre is tudtunk menni,mert az évszakot meghazudtolva,majdnem tavaszi napsütés volt. Étvágya nagyon jó,és még aludt is egy nagyot, ebéd után.


















Péntek


Gyerek tervez, időjárás végez...:((


Elterveztük, hogy a "hajós" játszóra megyünk, hiszen napsütést ígértek! Csak a szelet nem hallottuk, és a némi csapadékot.
Így egyértelmű, hogy szobai program maradt, de ma náélam voltunk. Mindig örül, hogy felfedezi a kincsesládát, a rugós focit, és a többi, bejegyzésekben írt játékokat!
Kicsit látszott már, hogy sok volt a bent lét, szeretne már futkározni, mozogni. Így pont jól jött a változtatás a helyszínen:))
Ő Garfield-en nevet nagyokat.

Csodasapi

Öröm a köbön

Fehérvárról Pestre mentem. Dolgom is akadt, és ilyenkor Alberttel kapunk pár órát egymásra, még ha feladat nincs is számomra. Csak úgy, egymás örömére! Köszönet Flórának ezért!!!!

Ha időm engedi, pár találkát is beiktatok, mint most is, Levi nagymamájával, Ágival beszéltünk meg egy rövid találkát.. Rájöttem, hogy  belefér az időmbe, hogy Levivel is találkozhassak egy kicsit, ha elmegyek én is az oviba érte!

Jól tettem, amit nagy öleléssel igazolt vissza felém!

Érdemes volt!!!!

Dugóval, festékkel készült kép..ami számomra több szempontból is fontos volt, de ez egy másik téma...

Hoki edzésre indul!!! Már az UTE tagja!!!:)))

Rövid találkozás, de nagyon örültem neki, és remélem ő is!!:))

Az iskolához mentem, mert ott volt randevúm Alberttel és Flórával.

Titkon reméltem, hogy esetleg, Szilvivel összefuthatok. Nem sok esély volt rá, hiszen már nem napközis, tanulószobás...így délután, nincs dolga már, a suliban!

Egyszer mégis megpillantottam! És amikor ő is észrevett a tömegben, ahol minden találkozás várható volt, csak az nem, hogy velem összefut....nagy kiabálással, örömmel futott hozzám, és olyan szorosan öleltük meg egymást, hogy tudtam, nem felejtett el!!
Én persze könnyeimmel küszködtem (mint most is..), ahogy felkapaszkodva, pipiskedve öleltem! Átszaladt a fejemen , mint egy gyorsvonat, a sok élmény töredéke. Kezdve azzal, amikor így öleltük egymást, 12 éve, a bölcsődében találkozva! Csak még fel tudtam venni:)))

Boldogan!!!

Megbeszéltük, hogy ma eljön hozzám...nagyon bízom benne, bár tudom, hogy a kamaszok, tele vannak egyéb fontos programokkal, de remélem, beleférek!!!

Ez az öröm, nem mesterkélt!!!!

 Első találkozás az iskolássá nőtt Alberttel!:)))

Hát nem tündéri!!!??????

A kérdésre, hogy hova menjünk, határozott volt a válasz, hogy haza!Hát persze! Hiszen egy ici-pici cica bemutatása volt egy nagy meglepetés nekem, aztán a tető javítása, gyakorlatilag eldöntötte a programot!:))

Nagyon sokáig,  figyelmesen nézte, hogy hogy dolgoznak. Egy csomó olyan szakszavat használt, amit ha hallottam is, de nem használtam soha...
Minden részletre figyelve, aprólékos megvitatással...le is telt az időnk!!:)))

Ma én megyek a suliba érte, és kíváncsi vagyok, mit választ programnak!? De van egy sejtésem:))))))

Még nekem is tudtak újat mutatni!!!

Várom, hogy mit hoz a mai nap!!!!:))))

Keserű boldogság

Misi és Szilvi eljött hozzám! Nagyon örültem, és csodálkoztam, hogy Misi mekkorára nőtt, Szilvi fogyott, és igazi nagy kamaszok!!
Volt elszomorító is a mesélésükben, pontosabban zömmel az volt.
A tanév nem túl jól végződött, volt bukás és épp "átcsúszás" is benne. Szilvi, mivel jóval beszédesebb, többet mesélt, de nem sok vidított fel belőle. Nekik nem mondtam, de több volt a lehangoló, mint a vidám.
Ő rafináltan, sokat profitál a szülők átverésével. Taktikájával mindent elér, és ő a "kedvenc". A baj, hogy tudatosan csinálja már. El is meséli, hogy mit talál ki, hogy el tudjon menni valahova, hogy leplezi a rossz jegyeket, mit és hogyan tud megvetetni magának. Csupa-csupa hazudozás, átverés az egész. Emellett, még mindig görcsösen igyekszik barátokat szerezni, és erőszakkal magához láncolni őket, amitől aztán ők elmenekülnek. Ez a kisajátítás, a csak "rám figyelj!", csak "engem szeress", szegénynek egész gyerekkorát végig kísérte, és nem sok kellemes élmény, kapcsolat kerekedett belőle.
A magas vérnyomása és pulzusszáma megmaradt, de továbbra sem érdekel senkit, kivéve az iskolai védőnőt, aki lehet, hogy csak kötelességből, időnként behívja megnézni őt.
A családban nem történik semmi. A felnőttek heti hét nap dolgoznak, este meg pihennek. Senkit nem érdekel, hogy mi történt a gyerekekkel napközben, csak az, hogy milyen osztályzatot kaptak (persze nem tudják, csak a jót meg). És a többi beszélgetés csak fegyelmezés, és tilalom.
Misi, mivel mindig is visszahúzódó volt, még jobban kiesett a kosárból. Iskola időben is, minden nap, az órák után menni kell a piacra segíteni. Ha véletlen késik, már telefonon sürgetik. A nyár szintén így telik. 3 órára kint kell lennie, de ha megorrolnak rá valamiért, akkor egész nap.
Sok barátja van, és mivel én ismerem őket, nagy valószínűséggel nem követ el aggasztó dolgokat.
Matekból nem tudja tartani a tempót továbbra sem, bár jár korrepetálásra. Ezért persze sok szidalmat kap!
Szidják, mert keveset beszél, hiszen nem nagyon tudja az anyanyelvét, ami szerintem mindent elárul a szülőkről!!! Valahogy mindig őt állították félre, ami a zárkózott, félénk tulajdonságai miatt nem volt nehéz, de fokozta is folyamatosan azokat.
Már abban a korban van, amikor kacsingathatna a lányok felé, de kérdésemre csak annyit mondott, hogy nem is foglalkozik a kérdéssel, hiszen hogy néz ki, hogy még napközben sem mehet sehova?
Megnézegettünk régi képeket, és azt azért megnyugodva könyveltem el magamban, hogy legalább ennyit tehettem értük, amiket a képek mutattak. Voltak nyaralni, kirándulni, zenét tanultak, családi rendezvények részesei voltak....és sorolhatnám!!!
Ennek örülök, de a szívem nagyon fáj!!!! Maradt-e valami a nevelésemből, vagy csak pár halványuló emlék lesz a velem töltött több ezer nap?

Kár, hogy nem jó a kép, és nem is ígérhetem, hogy hamarosan le tudom cserélni:((((

Olyan nagyok!!!!!:(((( :)))))

Már nyújtózkodnom kell egy pusziért!:))

Másnapra invitáltam őket a kirándulásunkra, de aztán nem engedték el őket....vagy talán nem is akartak jönni??? A következő héten, amikor Pesten voltam, jelentkeztem, hogy ha van kedvük, jöjjenek el hozzám......nem jöttek:((((((((

Album a blog baloldalán található róluk!

Érzékenyek ne olvassák el!

Tegnap, szinte az egész estét végig sírtam. 29.-én van Misi születés napja. Aznap, kivételesen, megint a képeimet rendezgettem, és persze a róluk készült több száz fotón, le is ragadtam megint. Milyen picik voltak! Milyen jól érezték magukat, amikor készült a kép! Milyen jót kirándultunk egy másikon! Milyen aranyosak voltak, ahogy bontogatták a csomagokat karácsonykor! Milyen édesek voltak, ahogy ünneplőben fogadták a gratulációkat a szülinapokon.... ezer és ezer kép, hang, sírás, nevetés, öröm, vita, bolondozás, leckeírás, izgalommal teli szereplések.....minden,ami két gyerekkel 11 év alatt átélhető. Ekkor mindig elszomorodom, mert mostanra, már tényleg elszakadtunk. Misi nem keres, Szilvi szokott, de csak azért, hogy elmondjon valami rosszat, amiről tudja, hogy egyedül én hallgatok meg, akadok ki, hogy én veszem a lelkemre, ...és a lelkifröccs is jól esik neki, hiszen valaki odafigyel rá!
Gyakran gondolok is arra, hogy micsoda segélykiáltás, ha a gyerek azért keres meg, hogy elmondja milyen rosszat csinált, milyen sok egyese van, hány beírást kapott! Csak valaki figyeljen rá!! Tudja, hogy én mindig szívemre veszem, és tudja, hogy mindjárt sírva, aggódva beszélek neki hosszú percekig, miközben nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire szeretem, mennyire hiányzik, és hogy amiben tudok, mindig a segítségére leszek!

Misi, aki régebben gyakran mondta, hogy ha nagy lesz, odaköltözik hozzám, nem tudom miért, de elfordult. Nem hív, nem ír, nem keres. Ha otthon vagyok, és szólok, hogy jöjjenek, ha tudnak, csak Szilvi jön. Misi vagy lemondja, vagy el sem jön.

Szülinap van, hát persze, hogy felhívom! Már a "sziánál" bőgtem, mert régen hallottam a hangját. Írtam már, hogy visszahúzódó, riadt kisgyerek volt...hát nem változott 16 évesen sem sokat. Nehezen indult a beszélgetés, de aztán valahogy sikerült megtudnom, hogy miből hogy áll, jár-e még korrepetálásokra,nehéz-e a suli, sportol-e még...?
Amikor a barátokról kérdeztem, kiderült, hogy iskola után, minden nap,megy a piacra segíteni, majd utána, este tanul.
Hétvégén szintén délutánonként oda kell mennie. Sehova nem engedik, senkivel nem találkozhat. Ha néha tud hazudni valamit, akkor pár órát lop magának, hogy kicsit elténferegjen, beszélgessen a barátaival, mint a többiek.
A számítógép billentyűzetét elzárják, valami büntetés miatt mindig, így azt hazudja, hogy szorgalmit kell csinálnia, hogy egy kicsit játszom, vagy beszélgessen a társaival.

De nem panaszkodott. Olyan fásult hangon mondta el ezeket, mint akinek mindegy,ez van, ezt kell csinálnia!
Az sem változott, hogy otthon nem beszélgetnek vele,megkérdezik mi volt az iskolában, és ezzel be is záródik a társalgás.
Anyukája Vietnámban van,de ő nem tudja mikor jön, csak hallotta, amikor beszélték, hogy a héten.

Megint elmondtam, hogy szeretem, és sokat gondolok rájuk, és ha bármi van, nyugodtan keressen meg. "Jó", mondta, és letette.

Nem fog! Amikor ballagott, senki nem volt ott, nem volt egy szál virág a kezében!!! Akkor is kifakadtam, hogy miért nem szólt? Én is, a lányom is, a szomszéd is... biztos, hogy mentünk volna. Csak azért nem szorgalmaztam, mert csúnyán bántak a szülők velem, és nem akartam találkozni velük. Meg sem fordult a fejemben, hogy el se mennek!!

Hát be is fejezem, mert ha papírra írnék, már rég elkenődött volna a tinta.

Bocsánat, ha lehangoló voltam, de nézzetek gyorsan a gyönyörű picitekre, és ne is gondoljatok rá, hogy ilyenek is megtörténhetnek!

Ünnepek

A gyerekek családtaggá válásával, átrendeződtek az ünnepek is. A kissé széthulló családomat össze is hozta.

Kezdődtek a születésnapok! Van egy gyümölcsös torta receptem, és az ünnepelt által kiválasztott gyümölccsel elkészítettem. A menü, szintén az ő kedvence, és szabadon választott.

Ilyenkor kértem a szülőket, hogy hozzanak ünneplőt. Ezt nagyon élvezték, már reggel kérdezgették, hogy mikor lehet már felvenni.
Gyerekeim, szintén rész vettek az alkalmakon, hogy jobban tudjuk érzékeltetni, hogy mindenkinek fontos ez a nap, és érezhesse a szülinapos, hogy miatta gyűlik össze mindenki!

Ajándékot, mindenki nevében vettem, hogy sok csomag legyen, amit bontogatni lehet. A gyertya, az ének persze hozzátartozott a hangulat fokozásához. Szomszédomat is megkértem, hogy készüljön fel, hogy megy a gyerek a "tortakínálással". Nagyon aranyosak voltak, valami aprósággal, ők is mindig megajándékozták.
Amikor felcseperedtek, kerek évfordulókon, bevállaltam egy-egy babazsúrt, bár az, bevallom, már kicsit anyagilag és idegileg is megviselt, de az öröm, ami látszott rajtuk, kárpótolt. Hogy ne szabaduljon el a pokol, jó kis játékokkal készültünk, ami vicces, kevésbé zajos, és mindenkit be lehet vonni.

A karácsony, amióta velem voltak, áttevődött 23.-ára, mert 24.-én, már csak kora délutánig voltak nálam.
Nekünk meg mindegy volt, hisz én egyedül voltam, felnőtt gyerekeim pedig párjaikkal töltötték az ünnepet.

A fa díszítés, a sütés-főzés készülődés, ugyan úgy zajlott, mint mindenhol, csak 1 nappal előbb!:))
Ünneplő, gyertya, zene, ének, ajándék, boldog beszélgetés és játék....Ezen a napon, nálam aludhattak, hogy a nap addig tarthasson, míg a hangulat kívánja!
Ajándék, szintén mindenkitől volt, és mivel mi is akkor tartottuk, így mindenki adott-kapott.
A gyerekek is készültek ajándékkal, és tényleg, néha látszott, hogy átvették a lendületet, akár a készülődésben, akár a nap meghittségében. Mikor már zenélni tudtak (amennyire), ők adták az aláfestést, és nem gépi volt.
Ha csak a "hull a pelyhes" volt még, akkor azt énekeltük. Szilvi, egészen az Öröm ódáig fejlődött...aztán ott lett kb. vége!:((

Utána két nap otthon, mert muszáj volt. A szülők, a karácsonyi hajrától agyongyötörve pihenni akartak, nekik ez amúgy sem ünnep. Így a gyerekeknek TANULNI kellett!!! Egyik évben, nálam maradt a táska, hisz a szünetben, majd belenézünk a leckébe, gondoltam. A karácsony nem a tanulás ideje. Ezt megtorolva, 25.-én a sarokban térdeltek órákig!!!!!!
Titokban felhívtak, ezzel az én hangulatom is kész lett. A tehetetlenségtől ordítani tudtam volna, és különböző képzeletbeli dolgokkal toroltam meg magamban, ezt a rettenetes bűnt, amit a gyerekekkel szemben elkövettek!
Mióta nincsenek velem, még volt, hogy átjöhettek, de már nem alhattak ott, és csak pár órát maradhattak. Azóta, nem is erőltetem, mert ez talán még rosszabb, mintha egyáltalán nincs karácsony!

Misi-Szilvi II.

A kezdetek bejegyzést törölni fogom.
Minden szava igaz, csak nagyon lehúztam vele magam. A hiány, a megbántottság, a hálátlanság, és a harag vezérelt. persze, nem a gyerekek felé....Visszaolvasva, annyira nem tükrözi, azokat a szép emlékeket, és azt a nagy összetartozást, ami miatt, annyira keserves volt a szakítás.
Most inkább a gyerekek oldaláról írom, az sokkal szívderítőbb.
Aztán majd szavazuink, hogy a másik fent maradjon-e, hangulatrontónak?

Tehát, amikor Misit elkezdtem hazahordani, először ,nem igen tudtam, hogy csak vigyem haza, tegyem le, és kész...maradok a gondozónője csak, vagy az a 10 perces séta, feljogosít-e egyéb nevelési feladatokra is, erősebb kötődésekre?. Aztán hamarosan kiderült, hogy szorosodik a kapcsolatunk. Már azzal, ahogy kapaszkodott a kezembe, és ahogy pár nap múlva, a bölcsiben is, sokkal nagyobb bizalommal volt felém, ő jelezte, hogy hogyan alakuljon a viszonyunk egymással..

Hazafelé sétálva, sokat beszéltem neki, bár nem nagyon tudtam levenni, hogy mit ért meg mindenből. Olyan kisgyerek volt, aki sokat mereng maga elé, és nem tudni, mi jár a kis fejében.
Aranyos volt, ahogy próbáltam szavakat tanítani a látottakról, és a villamos szót, nagyon sokáig mondogattam, de ő ragaszkodott a "manamos"-hoz. Sajnos, a többi szó is nehezen ragadt meg, elég későn kezdett beszélni, szókincse sem túl nagy volt, mint később kiderült, a szövegértéssel is baja volt.

Ebbe most megint nem megyek bele, mert akkor a hiányosságok okai, megint elvisznek...

Szeptemberben óvodába került. Kértem az ovónőket, hogy egy kicsit lassabban szoktathassam, sajátos körülményeire tekintettel.

Láttam már, pár kisgyereket beszoktatás alatt. Tudom, hogy mennyire nehéz, hogy bízzon, ne féljen, élvezze!

Misi, valószínű a fent említett dolgok következtében, még riadtabb volt. A felét sem értette az egésznek, ami körülötte történik. Időbe telt, míg rájött, hogy nem kell megijednie, mindig jövök érte!!!
Még a 3 év körüliek sem foglalkoztak túl sokat azzal, hogy ő más bőrszínnel rendelkezik...de ekkortájt úgy éreztem, hogy ő tudja, és előre fél. Hogy így volt-e, nem tudom...de hogy igaza lett az biztos!

Nehezen beszoktunk az oviba, talán élvezte is??? Bár sokszor mondták, hogy másokkal nem játszik,csendes, visszahúzódó kisfiú.
Novemberben megszületett Szilvike! Nagyon szép kisbaba volt, de Misit, még jobban háttérbe szorította.
Mivel egyre későbbre vártak haza bennünket, ha olyan idő volt sétáltunk, vagy felmentünk hozzánk...de egyre többet voltunk együtt.
Ezért is nem értettem (máig sem), hogy felém legalább, miért nem nyílt meg, miért félt, miért nem volt bizalma.??

Ha valami játékot javasoltam, izgatottan próbált "megfelelni" a javaslatnak, és görcsösen várta, hogy vége legyen.Ha véletlenül rá kellett szólni, úgy megijedt, hogy komoly gond volt, hogyan mondjak bármit neki, hogy ne vegye bántásnak. Evett, ha nem ízlett is..nem mondta, hogy nem kér! A mimikájáról próbáltam olvasni a valós választ.
Nyáron, megint sokat voltunk együtt. Játszótéren, nálunk, "buszozni", "villamosozni". Nem sok minden változott, sőt, később sem. Felső tagozatos volt az iskolában, amikor kezdett jobban kinyílni.
Előtte, ha véletlenül, mégis panasz volt rá, annak örültem igazán. Hogy végre rosszalkodott!!!

Következő szeptembertől hárman lettünk, csatlakozott Szilvi is hozzánk, és már hétvégeken is együtt voltunk.

Misi-Szilvi..folytatás

Visszagondolva, nagyon sok hibát elkövettem, ami nagyon remélem, csak nekem okozott sebeket,( bár sajnos látszik, hogy nem!) de most is így cselekednék! Azóta jelentkeztek, szintén vietnámi szülők, de szó sem lehet róla, hogy még egyszer ilyet vállaljak!

Mire oviba kerültek, kialakulóban volt a természetük, és az is, hogy ki milyen szinten sérül az "anyahiánytól".
Én, ugyan kézzel-lábbal tiltakoztam, hogy nincs anyahiányuk, mert ez egy olyan helyzet, mint egy normális családban, ahol kénytelenek a nagymama segítségét, akár ilyen szinten is igénybe venni. Én a nagyi szerepét töltöm be, és ez nem okozhat sérülést! Nagyon-nagyot tévedtem!!!

De most is azt mondom, hogy amit adtam, tettem, ha nem kapják meg, soha nem tárul fel előttük a világ!

Azt akartam, hogy mindenben részesüljenek, amiben társaik. Hogy ők is el tudják mesélni hétvégi élményeiket a társaiknak! Hogy ők is el tudják mondani , hogy hogy telt a napjuk, otthon valakinek! Hogy legyen, aki szeretettel várja a csoportajtóban őket! Hogy panaszkodhassanak, ha bánatuk van! Hogy szerethessenek, és szeretve legyenek!.....és ezt nem is kellett erőltetnem, hisz a kötődés már olyan szintű volt, hogy ölre mentem volna értük is, mint annak idején a saját gyerekeimért. Részei lettek az életemnek. Nagyon fontos és nagyon közeli részei!

Most is összeszorul a szívem, ha visszagondolok, hogy a Szilvi, egy időben, látványosan "anyának" szólított, mert hallotta, ahogy a gyerekek mondják az érkező anyukájuknak! Mindig elmondtam, hogy nem én vagyok az anya! Én a Vikinek és Robinak vagyok az anyukája. De dacosan folytatta.

Egyszer, egy anyák napi ünnepségre, amire mondtam az anyukának, hogy oda muszáj eljönnie, a második sorban, könnyes szemmel néztem a szereplést, és izgultam, hogy az együtt megtanult versbe bele ne süljön.
A műsor végén, a kis ajándékukkal, odamentek az anyukákhoz, puszi-puszi, és átadták nekik, Szilvi dacos arccal kikerülte az anyját, és hiába súgta az óvónő és én is, hogy nem ide, anyához, ő kijelentette, hogy nem! Adriennek! Anyukát nem túlzottan zavarta, nem is igen értette és érdekelte hogy minek gyűltünk össze, én viszont olyan zavartan tértem haza, hogy nem győztem kiheverni. Jól esett az "értékelés", de megint kétségbe vontam, hogy helyesen cselekszem-e?

Szóval, Szilvi egy eléggé akaratos, harsány, ugyanakkor simulékony, ragaszkodó (túlzottan) kislány lett. Valamilyen úton-módon, mindig elérte, hogy kizárólagos figyelmet kapjon, még ha az negatív volt is.
Az óvónők naponta panaszkodtak, és én ugyanúgy felzaklatva jöttem el, mint annak idején, amikor a fiammal voltak problémák a közösségben.
A baj az, így utólag, hogy arra hivatkozva, hogy nem tudnak beszélni a szülőkkel a nyelvi nehézség miatt, rám hárították a feladatot. Az idők során, az iskolában sem tudtam elérni, hogy az olyan problémát, ami szülőkre tartozik, velük beszéljék meg.
Voltak olyan megnyilvánulásai mind a két gyereknek, amibe nem mennék bele, de arra utaltak, hogy sok olyat látnak otthon, ami nem nekik való! Ezeket minden áron le akartam rázni magamról, de nem ment. Mindenki tudta, hogy ebben nincs szerepem, de senki nem vállalta fel a családdal való megbeszélést.

Én próbáltam a szülők felé jelezni, hogy bizonyos dolgokkal baj van, és az lehet, hogy otthon valami olyat látnak, amitől ez kialakult, de meg sem hallgattak. Azzal, hogy sokat dolgoznak, és én "tud segít", el volt hessegetve a dolog.

Később nevelési tanácsadóba, majd pszichológushoz hordtam őket, de azt is azért, mert a szülők, biztos, hogy nem vitték volna el! Nem is értették, meg nem is foglalkoztak vele.

Mindkét gyerek, időnként el kezdett dadogni, ami biztos, hogy valaminek a következménye volt. Gyakran tudtam is, hogy minek... Amikor tapasztaltam,hogy ezért otthon szájára ütnek, vagy kiabálnak vele...hiába szóltam, nem volt eredménye!

Gyakran voltak hurkák a gyerekeken, amit a "lekájjal" kaptak (a tollseprű). Elszörnyülködött, sajnálkozott mindenki, de nem történt semmi. Egyszer, már 4.-es volt a Szilvi, amikor hatalmas kék, lila verésnyomokkal ment iskolába. Mire én telefonáltam volna kétségbeesetten, addigra már tudták a tanárok, mert a kislány ezt is    felhasználta, hogy rá figyeljenek! Akkor behívták a szülőket, tolmáccsal, majd azok közölték, hogy Vietnámban ilyen szigorúan nevelik a gyerekeket.

Itt jegyzem meg, hogy mennyire ártalmas ez a nagy szabadság, és a tanárok tevékenységének korlátozása a nevelésben, mindig dühített. De így, ennyire testközelben, még inkább forrt a vérem, hogy sem családvédelem, sem gyerekvédelmi felügyelet, senki nem tud mit kezdeni, ha le van fogva a keze! És ez, csak egy eset a sok közül az országban.
Ezzel a bejegyzéssel, csak hergelem magam, így abbahagyom, és a legközelebbit, tudatosan szép dologról fogom írni!!

A kezdetek

A vietnami gyerekek történetét valahol elvesztettem! Most újból nekilátok a mesének....

A bölcsődénk környékén, nyílt egy piac, ahol zömmel kínai és vietnami árusok bérelték az asztalokat. A közelben igyekeztek lakást is szerezni, így a gyerekeik a környék intézményeibe jártak. Így nálunk is.
Az én csoportomban (1997) az első kisfiú Misi volt. Igen félénk, riadt kisgyerek volt. Aránylag könnyen beszokott, sőt úgy, mint akinek mindegy hol van, csak békén hagyják.
A gyerekek mindjárt felfigyelnek a sebezhetőbbre, már ebben a korban is. Így figyelni kellett nagyon, hogy ha kell megvédhessük.
Hamarosan, azzal a kéréssel fordult hozzánk az apuka, hogy nem tudnánk-e elvállalni, hogy délutánonként haza vigyük a kicsit,mert ő dolgozik, a felesége pedig hamarosan szül. Előtte, már megtudtam, hogy Misit, Vietnamba akarja küldeni az anyuka, hogy könnyebb legyen a kisbabával. Már ez megrázott teljesen Elképzeltem ezt a riadt kisfiút, ahogy idegen helyre kerül, a minimálisan biztonságos kis környezetéből.

Végül elvállaltam, hogy hazahordom, amúgy is egyfelé laktunk.
Megszületett a kisbaba, Szilvike.
Mi Misivel, minden nap, szépen, beszélgetve hazasétáltunk. Jó alkalomnak látszott, hogy egy kicsit foglalkozzam "csak" vele. Beszélni nem akart még, így útközben sokat meséltem, hogy mit látunk. Járműveket, növényeket, embereket, üzleteket....Ő csak szorította a kezem, és ballagott mellettem.

Mikor hazaértünk, az anyuka berántotta az ajtón, majd számomra érthetetlen mondatokat zúdított felénk, de a hangsúlyból  kivettem, hogy valamit megint nem jól csináltunk! Lelépett a lábtörlőről, piszkos lett a ruhája, vagy én nem adtam rá mindent, vagy jól. Hiába próbáltam, pár szóval elmondani, mutogatni, hogy mi történt napközben a gyerekkel,teljes érdektelenséggel találtam magam szemben. Nem erőltettem tovább.
A kicsi lány gyönyörű baba volt. Úgy tűnt, mindent meg is tesz az anyukája, hogy szépen fejlődjön. Később jöttem rá, hogy a tisztaság és etetés terén így is volt, de itt be is fejeződött a törődés.

Amikor Szilvi másfél éves lett (14 hó), ő is bölcsibe került, Misi pedig óvódás lett.
Ott is nehéz volt a beszokás, de ismertem is az óvónőket, így megengedték, hogy nagyon fokozatosan engedjem el a kezét.Nem akartam, hogy jobban sérüljön, vagy elveszítse azt a biztonságérzetét, amit mellettem , lassan , de elért.
Picit talán felszabadultabb volt már, de beszélni nem beszélt, és inkább csak magában játszott.

Szilvi, annál harsányabban fejezte ki érzelmeit. Nagyon nehezen akarta a bölcsit és minket elfogadni, Innentől kezdve, mindkét gyereket én vittem haza, sőt, pár hét után, megkértek, hogy hétvégeken is vigyázzak rájuk. Nagyon szívesen vállaltam, mert addigra igen ragaszkodtunk már egymáshoz. Az ígért pénz, nagyon jól jött, csak később derült ki, hogy mire a napi 3 étkezést előállítottam, nem sok maradt.

Kiságyat szereztem Szilvinek, mert ő még ott volt biztonságban.
És szép lassan kialakult az életünk. Az én gyerekeim, már élték a saját életüket, hol nálam, hol máshol, így igazából, hármasban éltük napjainkat. Ahogy telt az idő, a család részei lettek, kölcsönösen elfogadták, megszerették egymást, szűk kis családunk részeivé váltak.

Így már a hét minden napján együtt voltunk. Rá kellett döbbennem, hogy ez a feladat, felülmúlja a bébiszitteri tevékenységet. Ha folyton  velem vannak, nekem a feladatom, hogy feltárjam a világot előttük. Hamarosan rájöttem, hogy nem ültek még buszon, villamoson, nem voltak közértben, áruházban, játszótéren (bár Misit vittem néha, mert nem mehettünk haza 6.ig!).Meg akartam mutatni, milyen, amikor családban él valaki, hogy vannak lehetőségek, de korlátok is, hogy vannak ünnepek, de nehezebb napok is, hogy vannak otthoni teendők, amiket el kell végezni...és mindent, amire akkor döbbentem rá, hogy egy családban ösztönösen adódnak.

Alakítottam játéksarkot, előszedtem a gyerekeim mesekönyveit, beszereztem a barátok köréből játékokat.
Idővel, minden gördülékeny lett, mint egy igazi családban. A közös étkezésektől kezdve. annak megoldásáig, hogy nekem takarítani, főzni, bevásárolni kell, és ahhoz nekik is alkalmazkodni kell, mint más családokban.
Hét végekre programokat szerveztem, amivel tágítani próbáltam a világot. Mindent láttak, amit egy átlag  család gyerekei. Jártunk kirándulni, színházba, múzeumba, könyvtárba....
Ha betegek voltak, intéztem az orvost, ha kértek az óvodába valamit beszereztem. Elmentem az ovódai rendezvényekre. A szőülők egyre jobban le is tették a feladatokat, mert látták, hogy majd intézem. A végén, már annyira természetes volt, hogy egész rossz néven vették, ha valami kérést rájuk próbáltam pakolni! Arról rég lemondtam, hogy elmeséljem, mi történt velük, hiszen amikor jöttek értük, behajították az autóba, és én a lehúzott ablak mellett futottam, hogy pár szót elmondhassak róluk."Jó, jó, holnap tessék jönni" volta válasz, és elhúztak. Az óvónőkkel én tartottam a kapcsolatot, nekem mondták, ha probléma volt velük. Misit nevelési tanácsadóba kellett vinni, mert visszahúzódó, gyakran elmerengő magatartása, beszédének lassú fejlődése, kérdésessé tette, hogy márciusi születése ellenére, menjen-e iskolába.. Ha betegek voltak, szabadságot vettem ki, hogy megkapjanak mindent a gyógyuláshoz. Apuka, még időnként próbálta, hogy felesége maradjon otthon olyankor, de ő bőszen tiltakozott ellene.
A legmegdöbbentőbb, és ettől nem is kell többet mondanom, hogy a gyerekek, főleg Misi, csak pár szót tudtak az anyanyelvükön, azokat az utasításokat, amit napi szinten elhangzottak. Milyen dolog, ha az anyuka nem beszél annyit a gyerekéhez, hogy ne tanuljon meg olyan nyelven beszélni, hogy kommunikálni tudjanak.

A környezetem gyakran ostorozott, hogy nem az én gyerekeim, ne boruljak ki ha probléma van a gyerekkel, ne vegyem át az anya szerepét, mert mindhárman sérülni fogunk. De nem ment másképp! Olyan közel kerültünk egymáshoz, olyan szoros lett a kapcsolatunk, hogy pl. Szilvi, ha valami baja volt az oviban nem az anyjáért, hanem értem sírt. A lehető legkorábban mentem értük, ahogy munkám engedte, hogy többet lehessünk együtt, és ne érezzék, hogy értük nem siet senki.
Elértük, hogy heves tiltakozást váltott ki, ha otthon kellett, nagy ritkán maradniuk, De ezt nem én kreáltam. Nekem kellett pótolnom azokat, amit otthon nem kaptak meg. Rengeteg olyan program volt, ahova lányomat is be kellett vonni, mert egyedül kevés voltam. Szó nélkül segített, szerette is a gyerekeket, de féltett a kötődéstől, és a majdani elválástól.

Folytatom......

Gyerekhiány

Amikor eltelik egy kis idő, hogy nincs körülöttem gyerek, hiánypótlásként, emlékek tódulnak fel!:))
Még jó, hogy van miből mazsolázni!
Szilvi és Misi hiánya halványul ugyan, de a 11 év emlékei kitörölhetetlenek!
Sajnos, mióta elválasztottak minket, Misivel szinte soha, Szilvivel ritkán találkozom, de ezek inkább csalódások, lehangolóak, és próbálom már, hogy kerüljem őket. Tenni már nem tudok, akkor legalább ne kínozzam magam!

Most egy vidámabb!
Amikor egyszer lehetőségünk nyílt, hogy párommal egy hosszú hétvégét Agárdon töltsünk, az Önkormányzat nyaralójában, folyton az járt az eszembe, hogy mennyire élveznék a gyerekek a helyet, a szabadságot, és a teljesen új élményt!
Nem is nyugodtam, míg el nem tudtam intézni, hogy megvalósuljon a vágyam.
Már az, ahogy meséltem nekik a várható élményről, olyan izgalomba hozta őket, annyi kérdés ,rejtély merült fel bennük, hogy megszépítette a megelőző napokat is.

Aztán útra keltünk. A hely, egy bekerített, gyönyörűen karbantartott udvarral, eldugva egy erdőcske közepén, csúszdával, homokozóval, hintával.....és azzal a szerencsével, hogy egyedüli vendégek voltunk, megadta azt, amire számítottam! Vittünk medencét is, így minden adva volt a boldogságunkhoz!
Most is könnybe lábad a szemem, ahogy látom magam, előtt a felfedés izgalmas pillanatait, a rácsodálkozásokat, a hitetlenkedést, hogy valóban mindent szabad, minden használható, élvezhető, és a lehető legkevesebb korlát veszi körül őket.....minden pénzt megért!

Ki is használtak minden lehetőséget! Medencéből ki, csúszdára fel, homokozóba be, toronyra fel....
Nekem csak néznem kellet, és élvezni a látványt! Párszor elmentünk a központba, egy kis fagyizás, palacsintázás, egy laza séta erejéig, aztán vissza a szabadságba!
Az izgalomtól, este kissé nehezen ment az elalvás, meg szokva sem voltak ahhoz, hogy idegen helyen aludjanak, de honvágy nem gyötörte őket!
A lányomék is lejöttek 1 napra, és hozták a kerti grillt is. Szilvi estefelé, izgatottan kérdezgette, hogy nem kell még aludni, hiszen sötét van? Alig tudtuk meggyőzni, hogy itt és most csak akkor kell bármit tenni, ha ők is akarják!:))

Fel

Amikor elfáradtak, egy plédre, vagy nyugágyra heveredve kártyáztunk, társasoztunk, beszélgettünk....és élveztük a nyaralást.

Szilvi, odafele folyamatosan kérdezte ."ott vagyunk már a nyaralásban?". Elég nehéz volt megmagyarázni, hogy hogy is van ez:)))
Azután, még minden évben kiharcoltam, bár teljesen ráfizetéses volt számomra, hogy elmenjünk nyaralni. Voltunk Balatonon, Abádszalókon. Remélem, bennük is megmaradtak a szép napok emlékei, és ha most a kamaszkor kellős közepén, nem is jönnek felszínre, de talán később úgy emlékezhetnek vissza, hogy ezek nagyon pozitív, szép élmények voltak gyerekkorukban!
Én biztos, hogy soha nem felejtem el, és elégedettséggel tölt el, hogy ezt is megadhattam nekik!
Erről a nyaralásról, csak video felvétel készült, így párat szemezgetek a későbbiekből.....