Mese a mézeskalácsról

A kis mézeskalács, évről évre, türelmesen végighallgatta az ígéreteket, terveket, hogy mikor és milyen szépre készítik. Végignézte a képeket a díszesebb, és hétköznapibb ruhába öltöztetett társairól, akiket már sokan megcsodáltak. Hallgatta a kifogásokat. Nincs forma, nincs idő, el is felejtették...De mindig bízott benne, hogy egyszer, az ő ideje is eljön!

Az idén, végre úgy érezte, közel került az álmához. Látta a hozzávalók vásárlását, a recept kiválasztását, hallotta a terveket, hogy celofánba csomagolva, ajándékként is örömet okozhat majd.Elképzelte, hogy a fenyőfa csillogó díszei között kukucskálva, várja, hogy felfedezzék, rácsodálkozzanak.
Megnyugvóan sóhajtott fel, amikor már a formák is a fiókba kerültek, de igazán hinni, csak akkor mert, amikor a gazdasszony egy tálba gyúrni kezdte. Nem volt kellemes, de hősiesen állta a kínzást, és türelmetlen várakozással töltötte a hűtőben az éjszakát. Mellette a pogácsa tészta, büszkén, mert ő volt a legsűrűbben dicsért fogás az asztalon. A hókifli, kicsit aggódva várta, hogy a lekvár helyett, gesztenye töltelékkel, milyen páros sikert aratnak majd. A bejgli volt egyedül, aki tudta, mit érez a mézeskalács. Ő is csak álmodozott eddig, hogy egyszer majd, az ünnepi asztal dísze lehet.
Eltelt az éjszaka, mindannyian pihenten ébredtek. Sorban a nyújtófa masszírozása, simogatása alá kerültek. Nagy volt a tolongás, hogy ki menjen előbb. A választás a mézeskalácsra esett, hiszen neki,még öltözködnie is kell majd. Nagyon boldog volt! Tűrte a nyújtogatást, a szurkálást, majd a sütő melegét. Kapott lyukat, minden formára, hogy majd felakasszák, kapott tojáspakolást, hogy szép fényes legyen....
Aztán a csalódást látta az arcokon, ahogy vége lett a tortúrának. Nem ilyennek akarták! Csúnyának tartották! Tűrte, hogy széttépjék az összeragadt testvéreket, miközben csak szapulták, és már a kidobás veszélye fenyegette. Kegyelemből, meg azért mert a többi tésztát is sorra kellett venni, félretették. Pár kiválasztott, még reménykedett, hogy cukormáz ruhát kap, és mégis ünnepelt lehet belőle, aztán feladták. Sorba átkerültek a használhatatlanok edényébe.
Ott várták végig az ünnepet, letakarva, hogy ne is lássák őket. Közben végig kellett hallgatni, sok dicséretet, a pogácsáról, a  hókifliről, még a kicsit dagadtra sikerült, ruhájából kibújt, mákos bejgli se győzte hallgatni, a dicsérő szavakat, miközben csak fogyott-fogyott-

A mézeskalácsból, néha törtek egy kis darabot, hogy a ház kutyája hátha elfogadja. Ő is húzta az orrát, de végül szánalomból, vagy éhségtől vezérelve, de megette.
Egyedül a madarak értékelték, hangos csiviteléssel a morzsákat, amit rendszeresen eléjük szórtak, így egy  kevéske kalács, boldogan végezte.
 Szorongva várta, hogy az ünnep elteltével, milyen sorsot eszeltek ki neki. Már mindennel kiegyezett!. Lemondott a díszes ruháról, a celofán csomagolásról, a karácsonyfa ékesítéséről, Csak a kukába ne! Attól nagyon félt.
Egy reggel, mire minden finomság eltűnt az asztalról, a gazdasszony elővette a darálót, és szép sorjában bekerültek a forgásba, és apró, pici darabokban hulltak a tálba. Kicsit megnyugodott, mert a szemétbe jutáshoz, nem kell ilyen cécó!
Aztán kapott egy adag dió darálékot, nyakon öntötték rumos kávéval, amitől egy kicsit el is kábult, és már csak félálomba érzékelte a többieket, akik mellé potyogtak. Majd a gazdasszony keze lágyan masszírozta  ami kimondottan jól esett, elgémberedett, viharvert tagjainak. A legjobb volt, mikor két kezébe vette, és tenyere között görgetve, szép kis golyókká formálta őket.
És jött a beteljesülés! Megkapta a fehér ruhát! Mind egytől egyig! Igaz, hogy kókusz reszelékből, de örült neki, mert ilyen  ruhája egy mézeskalácsnak sem volt, abban biztos lehetett.

A háziak elégedetten állták körül, és csodálták a kis hógolyókat.
A mézeskalács álma valóra vált. Ha nem is minden úgy történt, ahogy tervezte és amiről álmodott, de éke és étke lett az asztalnak és az egész udvar népének.
Biztos, hogy sokáig emlegetik majd, hiszen nem egy hétköznapi mézeskalács volt, és története is kiemelte a többiek közül!