2012. február 18., szombat

A feladat

Hunibaba apukájának megjegyzése hozta fel bennem,  továbbgondolkodással az emléket!

Pár éve, mélypontomon, felnőtt gyerekekkel,és meggyötört ,elnyűtt élettel a hátam mögött, terapeutám kérdésére, hogy mi a jövővel kapcsolatos elképzelésem,tervem,vágyam. Azt válaszoltam kapásból, hogy egyetlen célom, hogy a gyerekeim boldogok legyenek!
Erre szokás szerint , ellentmondásnak, kötözködésnek vélt választ kaptam, amit később helyretéve,elfogadtam.
A válasz az volt, hogy az a gyerekeim célja, hogy boldog életük legyen. Nekem ehhez asszisztálnom, mintát és célt mutatnom kellett.
De ÉN mit szeretnék? Hogy képzelem a jövőt? Mik a terveim,céljaim? Hogyan képzelem az életemet a következő években, évtizedekben.
Mint mindig, harciasan mondtam el ugyanazt,amit előtte,és mérges voltam, hogy nem ért meg!
Aztán otthon, magamban továbbgondolva, rájöttem a mondatok lényegére! Igen! Nekem is kell, hogy célom, tervem, életem legyen, amiben én jól érzem magam, hiszen attól boldog a környezetem
Nem lehet egyetlen célom, ráadásul nem is csak tőlem függ, hogy boldogak legyenek a gyerekeim.
Aki most nevel kisgyereket, biztos,mégannyira sem érti a választ, mint én...Pedig tényleg! Nem veszhetünk bele a gyereknevelésbe. Neki sem jó, mert bármilyen kicsi, alakítja a maga kis életét ő is. Mi megadjuk a feltételeket, a mintát, a lehetőséget teremtjük meg,de ahogy cseperedik,sőt, születésétől kezdve, ő is egy önálló emberke, önálló személyiséggel.
Persze,van, ahol az, hogy megtartsuk a  magunk életét,sok feltétel kell és nem is mindig teremthető meg (mint Kriszti elbeszélésében  is!) Békés, nyugodt családi élet, amiben mindenki a helyén van és jól érzi magát, és nem megvetendő az sem, hogy legyen munkánk, jövedelmünk, mert különben megkeseredett, ideges szülők leszünk, és akkor már nem is tud, csak a gyerekről szólni az életünk.
Ott az én példám. Hiába volt a legfontosabb a két gyerekem, a sok feszültség,a rengeteg munka, hogy megteremtsem a mindennapit, hogy ők a lehető legjobban érezzék magukat....egy kicsapongó apa, egy feszült lemerült anya, nem tud boldoggá tenni gyereket.Még akkor sem, ha minden erővel azt szerettem volna elérni!
Tehát előbb,a cél eléréséhez, a feltételeket kell megteremteni,és ezek, gyakran tőlünk függetlenek...
Kell a magánszféra, kell,hogy ne korlátoljuk magunkat be a "gügyögésre". 
Az biztos, hogy ami boldogságunk legfőbb értelme,része a gyerek!:)))

5 megjegyzés:

vhegy.com írta...

Hozzászólásom ezzel a bejegyzéssel lett szép, kerek és teljes. Ahhoz, hogy a szerencsés kép, amit én összeraktam igazán teljes legyen, milliónyi összetevőre van szükség, és sokszor azok megteremtése közben az ember hajlamos szem elől veszíteni a CÉL-t.

Adrienn írta...

Örülök,hogy megértettél! Féltem, hogy nem elfogadható,hogy esetleg nem érthető, amit írtam!:) De ezek szerint , tévedtem!!!:)))

Tamko írta...

Szia Adrienn!
Azt hiszem, először írok ide, de szoktalak olvasni. Abszolút megértem, amit írsz, még így (egyenlőre) gyerektelenül is így gondolkodom, noha nekem most a leges-legfontosabb a baba.
Jaj, és olyan szomorúan olvastam azt hogy "elgyötört élet" :(((
Tamko

Adrienn írta...

Tamko! A keserű hangnem, sajnos valós, de az egy másik blogom témája!
Itt próbálok, csak pozitív dolgokkal foglalkozni...mint, most (sem)!

Boldog Mami írta...

Adrienn, csodálatos ez az írás! Nagyon sokat adott, emlékezni fogok rá...
Puszi érte! Rami