Blogos barátok

Még csak piszkozat....

Mese a mézeskalácsról

A kis mézeskalács, évről évre, türelmesen végighallgatta az ígéreteket, terveket, hogy mikor és milyen szépre készítik. Végignézte a képeket a díszesebb, és hétköznapibb ruhába öltöztetett társairól, akiket már sokan megcsodáltak. Hallgatta a kifogásokat. Nincs forma, nincs idő, el is felejtették...De mindig bízott benne, hogy egyszer, az ő ideje is eljön!

Az idén, végre úgy érezte, közel került az álmához. Látta a hozzávalók vásárlását, a recept kiválasztását, hallotta a terveket, hogy celofánba csomagolva, ajándékként is örömet okozhat majd.Elképzelte, hogy a fenyőfa csillogó díszei között kukucskálva, várja, hogy felfedezzék, rácsodálkozzanak.
Megnyugvóan sóhajtott fel, amikor már a formák is a fiókba kerültek, de igazán hinni, csak akkor mert, amikor a gazdasszony egy tálba gyúrni kezdte. Nem volt kellemes, de hősiesen állta a kínzást, és türelmetlen várakozással töltötte a hűtőben az éjszakát. Mellette a pogácsa tészta, büszkén, mert ő volt a legsűrűbben dicsért fogás az asztalon. A hókifli, kicsit aggódva várta, hogy a lekvár helyett, gesztenye töltelékkel, milyen páros sikert aratnak majd. A bejgli volt egyedül, aki tudta, mit érez a mézeskalács. Ő is csak álmodozott eddig, hogy egyszer majd, az ünnepi asztal dísze lehet.
Eltelt az éjszaka, mindannyian pihenten ébredtek. Sorban a nyújtófa masszírozása, simogatása alá kerültek. Nagy volt a tolongás, hogy ki menjen előbb. A választás a mézeskalácsra esett, hiszen neki,még öltözködnie is kell majd. Nagyon boldog volt! Tűrte a nyújtogatást, a szurkálást, majd a sütő melegét. Kapott lyukat, minden formára, hogy majd felakasszák, kapott tojáspakolást, hogy szép fényes legyen....
Aztán a csalódást látta az arcokon, ahogy vége lett a tortúrának. Nem ilyennek akarták! Csúnyának tartották! Tűrte, hogy széttépjék az összeragadt testvéreket, miközben csak szapulták, és már a kidobás veszélye fenyegette. Kegyelemből, meg azért mert a többi tésztát is sorra kellett venni, félretették. Pár kiválasztott, még reménykedett, hogy cukormáz ruhát kap, és mégis ünnepelt lehet belőle, aztán feladták. Sorba átkerültek a használhatatlanok edényébe.
Ott várták végig az ünnepet, letakarva, hogy ne is lássák őket. Közben végig kellett hallgatni, sok dicséretet, a pogácsáról, a  hókifliről, még a kicsit dagadtra sikerült, ruhájából kibújt, mákos bejgli se győzte hallgatni, a dicsérő szavakat, miközben csak fogyott-fogyott-

A mézeskalácsból, néha törtek egy kis darabot, hogy a ház kutyája hátha elfogadja. Ő is húzta az orrát, de végül szánalomból, vagy éhségtől vezérelve, de megette.
Egyedül a madarak értékelték, hangos csiviteléssel a morzsákat, amit rendszeresen eléjük szórtak, így egy  kevéske kalács, boldogan végezte.
 Szorongva várta, hogy az ünnep elteltével, milyen sorsot eszeltek ki neki. Már mindennel kiegyezett!. Lemondott a díszes ruháról, a celofán csomagolásról, a karácsonyfa ékesítéséről, Csak a kukába ne! Attól nagyon félt.
Egy reggel, mire minden finomság eltűnt az asztalról, a gazdasszony elővette a darálót, és szép sorjában bekerültek a forgásba, és apró, pici darabokban hulltak a tálba. Kicsit megnyugodott, mert a szemétbe jutáshoz, nem kell ilyen cécó!
Aztán kapott egy adag dió darálékot, nyakon öntötték rumos kávéval, amitől egy kicsit el is kábult, és már csak félálomba érzékelte a többieket, akik mellé potyogtak. Majd a gazdasszony keze lágyan masszírozta  ami kimondottan jól esett, elgémberedett, viharvert tagjainak. A legjobb volt, mikor két kezébe vette, és tenyere között görgetve, szép kis golyókká formálta őket.
És jött a beteljesülés! Megkapta a fehér ruhát! Mind egytől egyig! Igaz, hogy kókusz reszelékből, de örült neki, mert ilyen  ruhája egy mézeskalácsnak sem volt, abban biztos lehetett.

A háziak elégedetten állták körül, és csodálták a kis hógolyókat.
A mézeskalács álma valóra vált. Ha nem is minden úgy történt, ahogy tervezte és amiről álmodott, de éke és étke lett az asztalnak és az egész udvar népének.
Biztos, hogy sokáig emlegetik majd, hiszen nem egy hétköznapi mézeskalács volt, és története is kiemelte a többiek közül!

Karácsonyra, gyermekeimnek

Albert, akkor meglepetés!

Minden alkalommal tartogat meglepetést számomra, aki követ, tudja jól!)))
Most sem volt ez másként! Az iskolából hazaérve, már az ajtóban belépve megláttam, és valóban letaglózott. A régebben épített dobozházikó, felújításra került, akárcsak a lakás. A mester emberek megihlették, a technikákat elleste, és gyönyörű háta készített. Azt hittem, hogy új dobozból, de nem!!! A régit alakította át, és tapétázta le, újságpapírral! Ajtó és szőnyeg is került, sőt egy polc is gazdagította a belső teret.

Elképesztő, ahogy elmagyarázta, mit hogyan kellett kivágni, beragasztani, milyen nehézségek adódtak, milyen szerszámok kellettek!
Fel is cingáltuk az új szobájába, ami tényleg egy tündéri kis kuckó lett, bár még változtatások lesznek, ahogy alakul a többi helység.

Aztán, palacsinta sütésre kért meg anya, hogy Albert vacsorára azt kapjon.
Azt már kérnem sem kell, hogy a hozzávalókat hozza ki, de hogy kivegye a kezemből, és teljesen tökéletesen elkészítse a tésztát......!!!

Anyukája azt mondta, hogy neki nem szokott ilyeneket csinálni (ja, a szemetet kivitte, tiszta zacskót tett a tartóba, megterített..). Azt gondoltuk, hogy attól, hogy én esetlenebbül mozgok a konyhájukba, így ő kerül vezető szerephez, és ettől minden tehetsége előjön!:)
Többször észrevettem már, hogy egyből bölcs irányítóvá válik, ha valami mellett értetlenül állok:)))
Vacsora után, már megérkezett anya, így több időnk nem volt játszani, de pénteken több időnk lesz, és talán, már lassan minden a helyére kerül!

És egy videó, ha valaki elakadna a palacsinta sütésben!!:))

Bazsatali

Végre, megint eljutottam unokázni!:)) Első ránézésre, kicsit látványos változást tapasztaltam, ugyanis a nózija elég szépen ki van dekorálva! Mindegy, ez is jó áll neki:))
Látszott,hogy örül nekem, aztán rácsodálkozott a húzogatós egérkére, amit még a Mikulás nálam felejtett.
Megmutattam, hogy pörög mikor tolja, nagyon tetszett, de valahogy a kezében, a húzogatás volt még benne. Egy darabig tolta, aztán újra hátrakerült, mint a dömper, meg a béka. Mindegy, majd rájön a nyitjára!:)
Jó idő volt, így egy kicsit levittem sétálni, játszani, és az egeret tologatni.

Nagy bátran, babakocsi nélkül indultam el, hiszen a múltkor sem akart beleülni! Most viszont, pár lépésenként, felkéredzkedett.Hamarosan rájöttem, hogy "szkafander" szokatlan, nem biztonságos még a mozgás benne:)
Elmentünk a játszóra, hogy talán ott, a látnivalóktól belejön. Hát, ment kicsit, aztán újra fe! Hinta kicsit, újra fel...
Találkoztunk egy 3 év körüli kislánnyal, aki nagyon kedvesen invitálta a rugós hintára, amit eddig csak rángatott, ráülni nem szeretett.

Most odaült a kislány mellé, és ha épp nem is úgy tűnt, hogy élvezi, gavallérként eleget tett a kérésnek. Aztán csatlakozott egy kisfiú is, így lassan látszott, hogy ráérez a játék lényegére.

Otthon, főzött a mamának kávét. Nagynénije irányítása és figyelme mellett, nagyon komolyan végezte a műveletet:)

Bár már fáradtnak tűnt, néha fogott is egy plédit és egy cumisüveget, amivel megpihent kicsit, de aztán új erővel lódult játszani.

A toronyépítő, még mindig kedvenc. Tudja fajtánként válogatni, és próbálgatja a méret szerinti egymásra, vagy egymásba rakodását.

Előhozta az alagutat, amibe gy jó kis bújócskát játszottunk, nagy kacagásokkal.

A motorral már tud menni, így mire kitavaszodik, már teljes biztonsággal közlekedhet majd a játszótéren, a többi ki motorossal:)

Nagyon sok mindent megjegyez, ami hozzám köti, és sorolja mutogatva, hogy mit mondókázzak, vagy mit játszunk!:)
 Integet, ha elmegy vagy jön valaki,és én határozottan hallom egyes szavak elejét, vagy bizonyos részletét. A színeket is ismétli, a maga nyelvén, és szerintem, a számokat is mondogatja, legalább is én azt hallom!:)))

Egyszóval, gyönyörűen fejlődik, nyiladozik az értelme egyre jobban, és elfogultság nélkül mondhatom, hogy okos, szép, ügyes....és ő, a legkedvesebb unokám! (mivel nincs is több:)) )


Annyira igyekeztem megjavítani a telefon fényképezőjét, hogy egyre rosszabbak a képek! Nem baj, Bazsa, így is gyönyörű!:))

játékok

Keserű méz...

Csak röviden jegyzem meg, hogy szerintem, a bébiszitterség, abszolút bizalmat, megbízhatóságot, és szavahihetőséget követel mindenki részéről! Legalább is, azt gondolom, hogy ha kimondok valamit, az úgy van és legyen!
Telefonon beszéltem egy szülővel, egyeztettünk, hogy menjek x napon estére, majd a többi alkalmat megbeszéljük. Én rákészültem az utazásra, páromnak főztem sütöttem egy adag "ellátmányt", míg magára hagyom! Azért egy kicsit meg akartam bizonyosodni, hogy nem változott-e a program! Telefonáltam 1x,2x sikertelenül, majd tegnap, amikor már csomagoltam, még egy próbát megejtettem.
Szerencsére, ugyanis" nem biztos", meg "el is felejtette mondani".....
Csak azért nem voltam mérges, mert örültem, hogy nem vágtam neki az utazásnak!
Aztán elgondolkodtam, hogy milyen szitu, ha megígérem, hogy ott vagyok 7-re, és állnak a szülők színház jeggyel a kezükben, én meg -Ja, el is felejtettem szólni!"
Több évtizede csinálom a dolgom, de tényleg, mostanában annyira más minden! Miért?
Számtalan esetben, arra sem méltatnak, hogy a "majd a férjemmel megbeszéljük, és visszaszólok" valóban megtegyék! Közben, ha hív valaki, kénytelen vagyok habogni...
Nem húzom fel magam! Csúszik kicsit az időpont, de megyek, mert Bazsizni is akarok, és Albertnek is kellek...és az tuti!!!!

Ha már Pesten vagyok...

Persze egy Bazsinak és egy Albertnek is be kellett férjen az időbe!!:))
Mindkettő rövidre sikerült, de azért az öröm nem volt kisebb.

Albert új szobájának elkészülése, a finisbe ért! A munkamenet minden fázisát, tökéletesen elmondja, tudja, hogy mi történik.

Az iskola, még mindig kicsit szokatlan számára, nem tudom, hogyan lehet meggyorsítani a folyamatot? Persze ez nem is az én feladatom, csak nem hagy hidegen a dolog! Örülök, hogy az anyukája szívesen osztja meg velem a problémákat, és meghallgatja az én elképzeléseimet is!
Erről a témáról is írhatnék, egy nem rövid gondolatmenetet...majd...most nem akarom a jó kedvem elrontani!

Bazsikám, a nagyfiús frizurával, a mosolygós, huncut pofijával, a fejlődésének minden apró mozzanatával, minden percben elkápráztat!
Mint a szivacs, úgy issza az új és újabb felfedezéseket, ismereteket.
Hamar be lehet vonni játékba, és nagyon érdeklődő, minden dalos, mondókás, játékos dolog iránt is! Kis is használom!:)))
A "dobálós" korszakát éli, de ha más felé tereljük az érdeklődését, hamar felhagy vele.
Sajnos a fotózás itt sem lett jó, de ennek az is az oka, hogy folyamatos mozgás közben ,elég nehéz elkapni:))

Azért idebiggyesztem, aztán majd "lopok" a szülőktől fotókat még!:))


A dobolás terén, előrelépés következett. A vödrös-lapátos felszerelés, azért még előkerül, legalább is, ha meglát, de már egy szinttel feljebb lépet a dobgépével!:))

Ez a kipakolást örökíti meg, de vissza is pakol!!!

Sőt, egy zoknira rákérdeztem, hogy hova való, és egyből a helyére tette!!:)

Fejlődött a labda, és a húzogatós és tologatós játékok terén, be is mutatta tudományát!

A technika fejlődésével is lépést tart! A TV-t ki be kapcsolja, lehalkítja, felhangosítja. Telefonálni nagyon tud, szemrebbenés nélkül kinyitja a billentyűzárat:))

Zenére mozgásba lendül (anya!), apával pedig, a kondícióját tartja karban! Tornázás, masszírozás, kis birkózás...ahogy a fiúknak kell, hogy erőnlétüket " fitogtatni" tudják!:)))

Evéssel továbbra sincs gond, ha nem ízlik, fintorog, kiköpi, de nem utasítja el a következő falatot!

Vár türelemmel, míg elé kerül az ebéd...

Sűrű program, kevés bejegyzés:))

3 hét után, már alig vártam,, hogy kicsit hazamenjek. Jó volt Pesten, sok élményem volt, sok pozitív dolog történt, de már vágytam a kuckómra.

A vonaton hazafele jött a telefon...Levi beteg! Tudok menni?  Persze!
Így útközben, már azon törtem a fejem, hogy melyik vonattal megyek vissza, addig milyen feladatot kell feltétlenül elvégeznem Kőrösön, mivel kárpótolhatom a környezetemet a hosszú távollétért?
Sikerült mindent elrendeznem, és vasárnap, ismét útra keltem.

Levi ,szerencsére nem volt már lázas, jó kedvvel érkezett, és harsányan jelezte, hogy menyire örül! Sok-sok mondanivalója volt, sokat kérdezett..Még mindig nem érti, hogy én miért megyek Kiskőrösre???
Megbeszéltem vele, hogy nyáron elviszem, hogy a meséimből már nagyon jól ismert környezetemet, állataimat megmutassam neki. Innentől kezdve, akivel csak találkozott, mindenkinek elmesélte, hogy megy Kőrösre, és szó szerint idézte, hogy miket fog csinálni, mit fog látni, kikkel fog találkozni...
Kutyámról és cicámról szóló történeteimet újra és újra hallani akarta, és szintén mesélte mindenkinek.

Nagyon sokat változik, már olyan nagyfiú!:)
Jégkorongozni jár, és mezeket "gyűjt". Minden nap felvett egy újabb mezt, amiben le kellett fényképezni!:)
Amikor a mamánál vigyáztam rá (hogy ne kelljen korán kelni, én mentem oda),. akkor pedig az egész hokifelszerelést felvette, hogy bemutathassa. Nem egyszerű mutatvány beöltözni!:)

Nagyon élvezem, hogy nálam mindent megtalál, akármennyi idő van a találkozások között, azzal kezdi, hogy a kincses dobozt előhúzza, és minden alkalommal örül a tartalmának.
Néha olyan dolgokat keres, amire már nem is emlékszem, de ő megtalálja: Feltúrjuk a játékosszekrényt, és minden helyet, ahol előfordulhat, míg rá nem bukkan a több éves, nem éppen a mai modern játékok valamelyikére.

A legjobban az tetszett, hogy a matuzsálemi rugós foci, a viseltes játékosokkal, még mindig kiüti a legóból készült otthoni változatot:)))

Mikor már jól volt, átlátogattunk a szomszédba, ahol Olivér és egy kis barátja volt csak, mert Dani oviban volt. Kissé féltem is, hogy a két kicsivel, mit fog kezdeni?
Annyira aranyosan figyelt rájuk, játszott velük, és odaadott mindent, amit hevesen elvettek tőle.Játszott velük "kukucskálóst", és szólt, ha rosszaság fele kacsingattak!:))
Ritának persze, egyből elmesélte a kiskőrösi tervünket!:)
Levegőre,már mehettünk volna, ha nem olyan ködös ,zord időjárás lett volna. Így, ha néha felbukkant a nap, az erkélyen élveztük, és a szintén ezeréves távcsővel kémlelte a tájat.

Sajnos, a képek nem túl jól sikerültek, de nekem a fejemben is van belőle másolat, és az tökéletesen éles:)))

Egy röpke intézni való alkalmával, nagyival együtt, egy jászolt is sikerült megnézni, amin némi hiányosságot felfedeztem, de ezt persze nem fedtem fel, hogy a csoda csorbítatlan maradjon Levinek!:)

Mamánál a villanyvonatot is elővettük, és megint boldog voltam, mert az együtt töltött vasutasparki kirándulás emlékére, "Füsti"-nek nevezte el a mozdonyt! Maradandó volt az élmény, és engem ez már teljesen kielégít!:))

A "még mindig nem értem" memória játék, amiben persze állandó vesztes voltam, hiszen képtelen vagyok megjegyezni a motormárkákat:)))

És egy kis állatszeretet...

Levi irodája:)))

Még egy nem vidám, de nekem nagyon kedves momentum, hogy másnap , Levi anyukája elmondta, hogy este sírva aludt el, mert "Adrienn elmegy Kiskőrösre!"  Kell ettől több??????

Bazsiból Balázs

Hajas babából, nagyfiús séró!

Még nagyon bazsis.))

Apának is ilyen a haja...

Megmutatom!

A kép minősége,  nem homályosítja el a szépségünket:))))

Még egy kis bizonyíték, hogy nem kisbaba!!!:))

Beszéljünk komolyan, férfi a férfival!

Haladni kell a technikával, és ebbe bele kell mélyedni!:)