2012. március 26., hétfő

Új bejegyzés

Hosszú hallgatásomnak, több oka van. A publikus az, hogy egész napos , más irányú elfoglaltságom, gondolataimat, és időmet is korlátozza.
Azért történik "gyerekdolog "is.
Sajnos, Alberttel, egy fedél alatt is, nagyon korlátozott a kapcsolatunk. Próbáltuk, hogy  Dédi, bébi-együtt legyen, de a két "gyerek", nem tudott osztozkodni. Mindkettő kizárólagos figyelmet követelt volna magának, de ez kivitelezhetetlen volt, így megállapodtunk, hogy kerüljük az ilyen helyzeteket.
Alberttel kárpótlásul, kaptunk egy tavaszi szüneti napot, amikor a Vasút történeti parkba szeretném elvinni. Mindegy, ha nem sikerül oda,akkor bárhova, de csak ketten....Nagyon várom már, hogy bebizonyíthassam, hogy továbbra is olyan fontos számomra, mint eddig!!!
Dédivel jól összeszoktunk, de olyan figyelmet igényel, mint egy gyerek. Hasonló módszerekhez folyamodik, hogy a figyelmet magára fordítsa. Nagyon érdekes, bár kissé szomorú a párhuzam.

Bazsival, bár helyrajzilag közelebb vagyunk, idő hiány miatt, mégis kevesebbet vagyunk együtt.
Képet, szinte lehetetlen készíteni róla, hiszen folytonos mozgásban van, és már tudja, ha fotózni akarjuk, és direkt elfordul, huncut módon:)))
Most vasárnap is a Margit szigeten voltunk megint (szerencsére, nagyon közel laknak). Nagyon élvezte a játszóteret, és látszik, hogy már gyakorlott is benne. Mászik, csúszik, barátkozik....lényeg, hogy időnként kipillantva, apa ott legyen.
Nagyon fáradt volt, de nem mulasztott el hazafelé sem semmi élményt, nem aludt el, csak forgatta a kis fejét, apa ujját fogva, hogy le ne maradjon, semmi látnivalóról!! Nagyon cuki!!!:)))

Apának sikerült egy fotót elcsípni...

kis pihi..

Fiúk a térről:)))

Kéz a kézben..

Így megyünk...mama tolja a kocsit, ők meg kézen fogva:))))
Még egy nagyon fontos, szívet melengető élményem volt gyerek-ügyben. Két blogbarátnőm is kisbabát vár, és megkönnyeztem, hogy elsők között osztották meg velem az élményt! Velük élem most át a kilenc hónapot, miközben nagyobb gyerekeik életét is követem, remélem lassan már sűrűbben.
Nagyon sok lemaradásom van olvasásban is, de ebben az a jó, hogy most egy hosszabb idő után, egy nagyobb fejlődést fogok tapasztalni.
Valahogy szakítok időt rá!:)))

És még egy "gyerek élmény"! Szilvivel, már kétszer voltunk vásárolni. Hihetetlen, hogy most már ő választ nekem ruhát, és kritikus szemmel teteti vissza velem azt, ami nem divatos! Sokat beszélgetünk is közben....Örülök, hogy megint kicsit közelebb kerülünk! Lassan ballagni fog, és feltétlen ott leszek!

Addig is, mindenkinek szép tavaszi napokat kívánok!!!!

1 megjegyzés:

Anett írta...

Nagyon aranyos Bazsi :) (volt ilyen időszaka Alíznak mikor Apa ott volt akkor nem tolhattam csak a kezét foghattam )
Már az előző bejegyzésednél is láttam a képeken milyen sokat nőtt!!!

Szilvi lehet kezd átesni a dackorszakon...kezdi újraértékelni a régi kapcsolatokat, ami nagyon jó!!!

(Ezzel az új blog ellenőrzővel nekem mindig meggyűlik a bajom :( alig tudom kivenni a betűket :S :) )