Bébiszitter a családban

Most, hogy előtérbe került, hogy megint gyereket és családot keresek, gyakran olvasok cikkeket ezzel kapcsolatban.
Pár éve, rábukkantam egy fórumra, ahol anyukák egymásnak adnak tippeket, hogy a "bébiszittyót" hogy lehet ellenőrizni, és lefülelni! A kamerától a hirtelen rajtaütésig, minden szerepelt a lehetőségek között.
Kénytelen voltam "beleszólni"
Teljesen megértem a keresés nehézségit, és buktatóit. Hallottam anyukáktól, elriasztó kalandokat. Láttam, hallottam híradásokban, elrettentő példákat. De nem ez az egy terület, ahol az alkalmasság kiszűrése nagyon nehéz, és nagy döntés.
De "bébiszittyónak" titulált emberre, a kutyámat nem bíznám! Ha így áll neki egy szülő, kicsi az esélye, hogy megtalálja a megfelelőt, hiszen egy jó érzésű bébiszitter, ilyen helyre nem megy, még nagyobb órabérért sem!

Jobban szeretem én is, ha ajánl valaki, hiszen akkor már nem teljesen idegenként jelenek meg. Azon kívül, én is tele vagyok aggályokkal. Először is, a legfontosabb, hogy el tudom-e fogadtatni magam, később megszerettetni a gyerekkel!
Aztán az anyukával való kapcsolat. Ha csak "cselédnek" tekint, azt már nem is vállalom. Nem azért, mert többre tartom magam, hanem azért, mert az alárendeltséggel a munkámat nagyban befolyásolja, mert a gyerek a radarjaival érzi, hogy ezt a " személyt" ugráltatásra,kiszolgálásra kaptam, és soha nem fog társként, barátként tekinteni rám, így pedig valóban, csak a megőrzésig jutunk el.  Ez számomra elfogadhatatlan!
A bizalom nem jár! De magánnyomozások helyett, én felajánlom a felhalmozódott fotóim megtekintését, lehetőséget adok előző szülőkkel való kapcsolatfelvételre, magamtól kérem, hogy igazolványaimat nyugodtan átnézze, sőt, egy erkölcsi bizonyítvány kérését sem tartanám sértőnek, sőt!
Én is rosszul éreztem magam pár alkalommal, mikor egy újsághirdetésre, ismerkedés nélkül, ott maradtam, egy idegen lakásban, egy ismeretlen kisgyerekkel.
Tudom, hogy nagyon nehéz a döntés! De, ha úgy állnak eleve hozzá, hogy "kivont karddal", keresztkérdésekkel, lebuktatási tervekkel készülnek az "interjúkra", mindenki helyzetét megnehezítik.
Az első benyomás nagyon fontos, de egy ismerkedés alapja a beszélgetés, és nem a kihallgatás.
A gyanakvás, félelem elfogadható, és helyén való, de ez is kölcsönös!!
A legjobb, ha mindenki a GYEREK-et tartja legfontosabb bírának, hiszen ők tökéletes érzékkel rendelkeznek ehhez.
Még nem kaptam a mostani szakaszban ajánlatot, de el fogom mesélni az eredményét is, és a tapasztalatomat!

Albert megint

Albert a tükör nekem!
Már írtam, hogy mennyire pozitívan hatott rám, hogy 1 év után, milyen természetesen örömmel fogadott. Ragaszkodását különböző módon, de folyamatosan érzékeltette, és éreztem. Nagy adag "boldogsághormonhoz" jutottam tőle!
Tegnap, csak rövid időre voltunk együtt, de minden perce öröm volt. Kezdődött a mézeskalács bemutatóval, ami a konyhában fogadott, és a szebbnél szebb figurák között, az isteni illatú közegben, boldogan mutatta a saját alkotását.
El tudtam képzelni, azt a meghitt, boldog hangulatot, ami délelött lakozott akonyhában!
Mi, kenyeret sütöttünk, mert én gyakorlott "gépi sütő" vagyok, ők pedig még csak próbálkoztak, nem sok sikerrel.
Albert mindent előkészített, amit kértem, aztán izgatottan figyeltük, hogy a két lapátnak sikerül-e tésztává gyúrni az alapanyagokat.
A kenyér elkészülését, már csak telefonon tudtam meg, de sikerült.
Terveztünk egy napot a hétre, amikor ebéd után elhozom, és fánkot sütünk a családnak!
Az, hogy mielőtt eljöttem, minden módon próbált marasztalni, az igazi, őszinte visszajelzés volt, amitől önbizalmam nagy löketet kapott!

Várom az új " randinkat", és remélem ő is örül a lehetőségnek!

Albert

Albertet kb. 3 éve ismertem meg! Anyukája, ismerős által keresett, és talált meg! Betegség, ovóda szünet esetére kellett vigyázni a kisfiúra!
Az első találkozás, mindig nagyon izgalmas! A szülővel is, de a gyerekkel még jobban. Mindenképp szeretem, ha párszor úgy találkozunk, hogy még anya velünk van. Szerencsémre ( vagy lehet, hogy benne vagyok én is:)) ), még nem volt problémám. Nem akarom lerohanni a gyereket, nem akarom, hogy azonnal szívébe zárjon, és elfogadjon, Ő diktál, én követem. Alberttel is így volt, de nagyon hamar megkedveltük egymást. Talán egyszer sem volt, hogy ne szívesen maradt volna velem! Volt, hogy az oviba én mentem érte, és szaladt átölve, boldogan hozzám. Nagyon okos kisfiú, anyukája mindent megbeszél vele, és nagyon jó a kapcsolatuk, amitől Albert biztonságban érzi magát,  azzal a személlyel is, akire anyukája rábízta!
Sok közös élményünk halmozódott fel, de el kellett szakadnunk, amikor vidékre kerültem.
Most úgy alakult, hogy elhatároztam, visszatérek a falu széléről,amikor alkalmam van, a gyerekek közé!
Albert beteg lett és jöttem.
Annyira aranyosan, örömmel várt, hogy készített egy meglepetés tálat, amivel megvendégel, ha megérkezem! Lefóliázva, lecelluxozva kaptam kézbe, és boldog kíváncsisággal várta örömömet. A tálka finom háztartási kekszet, "nápolyimorzsa " ágyra fektetve rejtett. Nagyon örültem, hogy ennyire várt, és készült a találkozásra.
Már nem gyötörte a betegség, csak lábadozott, így sem nyűgős, sem nyugis nem volt.
Épp festegetett kis asztalkájánál, amikor megérkeztem. Mindig nagy alapossággal tudott, és tud" dolgozni". Valóban alkot! Sajátos ötletei és annak kivitelezése mindig lenyűgőz.

Minden eszközről tudja, hogy mi az, hogy kell használni,ha balesetveszélyes, hogy kell biztonsággal kézbe venni. Már az olló nagyon régi barátja, mára már annyira ügyesen vág, olyan aprólékosan, hogy nem kell félnem,hogy valami kárt tesz magában.

Albert az a kisfiú, aki nem jár térdig a játékok halmazában, de ami van, azt használni tudja, érti és élvezi!

Megszerelt egy repülőt (elemcsere, fedél leragasztás..), aztán garázst építettünk neki. A következő javításra szoruló, távirányítós autó elkészülte után, különböző szabályokat kitalálva, ketten, együttműködve teszteltük az autót. Aztán kártya (ahol veszíteni is tud! Nem csal!), aztán sütőpapírral másolás és színezésen , de egy percig nem unatkozott, és a tv sem volt egy pillanatra sem bekapcsolva. Alkotás közben, minden témáról beszélgettünk.
Még a dohányzás veszélyeire is figyelmeztetett (nem először!), és előírt, egy leszoktató módszert!:)) Aztán elmesélte, hogy miért fontos folyadékot inni,és miért veszélyes, ha nem iszunk eleget:))

Tegnap, végre az udvarra is tudtunk meni! Minden szerszámmal rendelkezik, és minden műveletet ismer a kert gondozásáról, hiszen anyukája bevonja mindenbe, és őt nem is kell unszolni!

Most épp, a kutya "kakit" kellett eltakarítani, hogy nehogy belelépjünk! Hozta is az erre a célra való szerszámokat, és gyakorlott kézzel elvégezte a "piszkos"munkát. 

Azt is szeretem nézni, hogy nem adja fel, nem veszti el a türelmét! Amikor valami nem sikerül, újból és újból nekilát,és ha nem birom megállni, és segítséget ajánlok, akkor is elutasít, és csak a legvégső esetben adja át.

Jövet-menet, leönti egy cserépről a felesleges vizet, felmászik egyfára, összeszed széthullott faágat.... és bármit kérdezek a kert virágairól, növényeiről, szinte mindent tud!
Szerencsére, az étvágya is sokat javult! Olyan jó étvággyal ebédelt, hogy öröm volt nézni!
Ő is sokat betegeskedett, de mióta az orrmanduláját eltávolították, lényegesen kevesebbet beteg, és sokkal enyhébb lefolyásúak!
Pénteken, én megyek érte az oviba. Miután ő sem alszik, és vannak is súrlódásai emiatt,kértem anyukáját, hogy hagy menjek ebéd után érte! Örömmel beleeggyezett, remlem, Albert is boldog lesz! Azt tervezzük, hogy hozzánk jövünk. Itt a két cica, az én "kincsesládám", és egy csomó olyan dolog van, amit csak itt, és csak együtt csinálunk!:))