2010. december 6., hétfő

Hármas ikrek

Nagyon szép feladatra kértek fel 1992-ben. A kerületben megszülettek az első hármasikrek,lombik programm keretében.
A dolog azért is volt népszerű, mert a református pap és hegedűművész felesége, nem túl fiatalon kapták ezt a gyönyörű ajándékot.
2 gondozónőt helyeztek ki segítségnek, a kibővült családhoz. A két kislány és egy kisfiú érkezésekor, már ott vártuk a lakáson, kissé izgulva, őket.
Domi, Dóri és Virág bekerült a három fehér kiságyba, mi pedig megismerkedtünk a szülőkkel. Nagyon hamar, nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, ami kellett is, mert enélkül nem lehetett volna olyan jól együttműködni, mint ahogy 2 évig sikerült.
A gyerekek gondozása, nevelése megosztott volt ugyan, de a módszerekben, elvekben, mindig egyetértettünk, ami a gyerekeknek nagyon fontos volt.
Lassan, a napi séta során, megismertek minket a környék lakói, a gyerekek pedig , ahogy cseperedtek, a környezetüket fedezték fel.
Hatalmas udvar volt a segítségünkre, és a lakás méretei is sok lehetőséget nyújtottak a mozgásfejlődésre.




Sokat énekeltünk, foglalkoztunk, játszottunk velük, gyakran hallatszott a másik szobából az anyuka hegedűjátéka, és egyáltalán, az a nyugalom, ami körülvette őket, olyan békés két évet adott mindannyiunknak, hogy remélem, nem felejti el senki!

Nincsenek megjegyzések: