Cím nélkül..

Cikáznak a gondolataim, már én sem tudom követni. Környezetem meg egyenesen rémülten nézi az eszeveszett száguldásomat.
A lényeg, hogy képtelen vagyok elfogadni, hogy nem tudok segíteni, bármilyen dologról legyen is szó. Nagyon sokszor megégettem magam már ilyenek miatt, mert előbb-utóbb sok leszek, és folyamatosan szembe találom magam, az elutasító jelzésekkel.
Most is ez történik! Megvan az ítélet a beteg sorsa felől, de ész nélkül keresem a megoldást, hogy megfordítsam a folyamatot. Egy darabig legalább megértőkre találtam! Támogatókra, segítőkre nem. Mostanra már azok is elfordulnak, hiszen ők felfogták, elfogadták a történéseket.
.
Vajon gyerekkorban lett "elrontva", hogy nem tudok , vagy csak nagyon nehezen, feldolgozni, megérteni, elfogadni ..szomorú dolgokat. És egyáltalán, az elmúlást!
Szerencsére, igen későn szembesültem először a halállal. Amíg kicsi voltam, távoztak ugyan páran a környezetemből, de valahogy engem kihagytak, hiszen nem volt közel, nem voltam nagyon érintve, így valószínű,. szüleim úgy gondolták, hogy így van jól.
Már felső tagozatos voltam, amikor egy tanárunk  meghalt. A gyerekek a temetésen, sorfalat álltak az úton, melyen a koporsó haladt. Máig emlékszem, hogy közben milyen érthetetlenül álltam ott, és milyen kérdések merültek fel bennem. Ezeket nem vitattam meg senkivel, nem lettek helyretéve, így talán, valóban innen indul...

Aztán, szerencsére a családom nagyon sokáig nem volt érintve, nem kellett szembesülnöm újra a temetőben lebegő hangulati, érzelmi gondolatokkal.
Azért akadtak esetek az ismerősök körében, és borzasztó érthetetlenül álltam mindig szemben velük. Egy fiú halála, aki ráadásul önkezével végzett magával, olyan sokáig uralt egy darabot az agyamból, annyi oldalról közelítettem, elemeztem, átéreztem minden érintett személy helyzetét., beleéltem magam az ő szerepükbe.....Talán az volt a baj, hogy mindezt magamban rendezgettem, nem beszéltem ki, nem hallgattam meg mások hozzáállását, így csak a magam kusza szétágazó gondolataimat bogoztam egyre nagyobb csomóvá.

Elérkezett az idő, amikor már családomból is elindultak az idősebb emberek. Ellőbb imádott nagymamám, aztán nagypapám, majd a másik nagyszüleim,
Feldolgozásuk különbözően sikerült. Gondolom, aszerint, hogy érzelmileg mennyire állt közel hozzám,és  a legnagyobb gondom a "mit nem tettem meg, míg lehetett" címke alapján.

Nagymamám, aki először távozott, 1975-ben, szinte naponta előkerül a gondolataimban. Mindenki "ismeri", hiszen annyit meséltem róla felnőttnek-gyereknek, hogy az egyetlen fotó, és a meséim alapján, még mindig köztünk van.
A baj az, hogy  gyakran azért kerül elő, hogy vádoljam magam a mulasztásaimért!

A többi családtagom elmúlása, emléke, rapszodikusabb, valószínű azért, mert kapcsolatunk sem volt annyira egyenletes, és  kiegyensúlyozott. Eleinte, ha eszembe jutott rossz dolog a halottamról, kétségbe esve kergettem volna el, hiszen már sérthetetlennek véltem.
Valahogy sikerült felfognom, hogy attól még, hogy távozott, az emlékeim, az esetleges negatív élményeim, nem múltak el, és nem baj, ha nem mindig glóriával a fejük felett jutnak eszembe. Sőt! Amikor pszichoterápiák során merültek fel, lassan ki is kellett mondanom, ami bántó, fájó emlék élt bennem, hiszen a tagadás a szépítés nem engedett távolodni, és csak gyűlt az önostorozás, a szégyenkezés a megbánás, a megbocsájtás hiánya....
Szüleim elvesztését is ilyen libikóka szerűen éltem, és élem meg. Már tudok reálisan emlékezni, és nem csak egy tündérországot hagyok előjönni, hanem szembenézek a valósággal is, már amennyire sikerül.
Csak gyakran keresek azonnal valakit, aki megerősít abban, hogy ez nem bűn!

Az én gyerekeimmel sem tudtam, pontosan magamból kiindulva, hogy a témát hogy vegyem elő, hogy magyarázzam. Inkább próbáltam azt, ami velem volt, hogy távol tartsam őket.Ha mégis útjukba került, akkor kétségbe esve néztem, hogy vajon ők is annyit kínlódnak, mint én? Vajon kéne beszélgetni, hogy ne maradjanak elvarratlan szálak? Vagy hagyjam, és csak a kérdésekre válaszoljak?

 Láttam gyerekeket magam körül, akiket úgy neveltek, hogy ez is az élet része, hogy születünk és meghalunk, hogy hogyan ápoljuk az emlékeket.....és szembesültem, hogy sokkal könnyebben dolgozzák fel azok a gyerekek a témát, akit nem óvnak a valóságtól.

Most tulajdonképpen, megint magammal harcolok. A tehetetlenség, a lehetetlenség, a pótolhatatlan dolgok, amiket elmulasztottam, és a szembesülés a látvánnyal, hogy mivé tud lenni egy ember......a megoldások eszeveszett keresése, miközben szembemegyek a többikkel.....

Néha lefékezek, de jön egy újabb ötlet, keresés, kutatás, belekapaszkodás egy hajszálvékony lehetőségbe...és a földre huppanás, hogy hiába!!!
És már egyedül!!!

Sajnálom!

Egy szomorú családi esemény miatt, sem időm, sem "agyam" nincs a bloghoz! Amit írnék, megint annyira szomorú, de sajnos életszerű, ami talán, nem ide való! Titokban kiírom magamból, a lelki szennyestártómba.

A bonyolult, szerteágazó gondolataim, kiterjednek gyerekekre is, de azt gondolom, hogy ebben a témában kizárólag a saját családja tehet, és saját belátása szerint! Az elmúlással mindenki szembesül sajnos, de megértése, feldolgozása, elfogadása, nekünk, felnőtteknek is nagyon különbözően zajlik, hát még, a pici buksikban, amik egyelőre zömmel pozitív élménygyűjtéssel vannak tele!!!

Ha van időm, és hangulatom, olvasgatok, hiszen az mindig megmelengeti a szívem, ha látom, hogy fejlődnek, milyen élményekkel gazdagodnak kis barátaim. De gondolkodásom középpontjában, sajnos más áll!

Mindenkinek jó pihenést, nyaralást! Sok élményt, együttlétet, és főleg egészséget kívánok, míg nem jelentkezem!!

Bazsi képekben

Már összefolynak az események, így nem vacakolok a kihámozásával, hiszen a képek, néha többet érnek a szavaknál!
2x1 napot voltam Bazsizni! Hogy mindegyiken tökéletes volt, azt nem is kell leírnom!:) Hogy mindegyiken ezer változást, fejlődést vettem észre, az is természetes!
Kedvenc képeim, amiket nehéz kiválasztani, majd megmutatják, hogy milyen drága kisfiú!!!:)))

Biztonsági öveket bekapcsolni!!!

Az ajtó titka...

Hogy is van ez????

Bealudva....

Már elég az ücsörgésből..

1 újjal nyomjam...mondta anya!

Megnézi a híradót, és mehet fürdeni!

Ajándékot kaptam:)))

Éva kedves ajándékkal lepett meg, és a lehetőséggel, hogy 10 blogtársamnak továbbítsam, akiket nem rég óta olvasok!


Remélem sikerül egy kis mosolyt csalnom az arcára:

 Bencééknek
Tomikáéknak
Adélnak és Zétinek
Esztinek és Emmának
Zalinak
Alíznak
Kristófnak
Bálintnak, Balázsnak és Boginak
Huni babának
Mártikának

És egyúttal a lehetőséget is tovább adom, hogy Ti is megajándékozzatok 10 blogbarátot!:)))

Kis magyarázat

Akit érdekel a blogom, és olvassa bejegyzéseim, azoknak szeretném mondani, hogy az időrend betartásáért, a bejegyzések dátuma, az esemény idejével azonos, és nem a bejegyzés közzétételével.
Így  az archívumban lehet látni, hogy került e bejegyzés a már meglévők közé....

Levi és az állatok

Kicsi kora óta szerette az állatokat, hiszen nekik is, a mamának is van kutya. Nekem cicák.

Levi összefoglaló

Már jó pár napja rendezgetem a képeket, és az emlékeket, hogy Levivel töltött időt megörökítsem a blogban. Nem sikerül, így összesítem a dolgokat, fütyülve az időrendre, hisz nincs is jelentősége!:))
A hőség, gyakran beszorított a falak közé, de azért volt kinti programunk is a 2x1 hét alatt.
Nekem is volt két elintézendő, rövid dolgom. Próbáltam hozzátenni valami szórakoztatót, hogy ne legyen unalmas a számára.
Egyik nap, orvoshoz kellett mennem, csak receptért, és időre, így bátran elvittem magammal. Induláskor, pár szót váltottam egy idős szomszédommal, aki elpanaszolta, hogy sokat szédült, és kórházban is volt. Levi mindjárt bele is kotyogott, hogy cigarettázik-e? Ugyan is a dédi is hasonló problémával küzd, és a család a dohányzásról leszokást szorgalmazza. Ő a kis fejében, ilyen aranyosan összerakta a két dolgot. Majd közölte, hogy úgyis az orvoshoz megyünk, majd szól, hogy jöjjön és vizsgálja meg! Így is lett:)) Nagyon aranyosan elmondta kérését a főorvos úrnak, aki értette a gyereket, és meg is ígérte, hogy teljesíti a kívánságát, mihelyt ideje engedi:)))
Dolgunk végeztével, a kórház büféjében ittunk egy frissítőt, meg evett pár falatot, és mehettünk. Az út is szórakoztató volt számára, hiszen tipikus "autós" gyerek.

Másnap telefonügyletem volt, így a Pólus centerbe mentünk. Ott, megbeszéltük anyával, hogy egy mekizést is beiktatunk. Végtelen türelemmel várta, míg, szerencsére hamar, elintéztem a dolgom. Mivel jégkorongozni jár, a jégpálya ismerős volt számára, és sokáig elnézegette a korcsolyázókat.

Vettünk egy matricás füzetet, amibe a felgyűlt matricákat beleragaszthatja, meg egy logikai játékot, amit kíváncsian vártam, hogy sikerül-e majd megértetnem vele.

Miközben kértem egy cigiszünetet, ő megvizsgálta a tilalmi táblákat:))

Ebéd közben a korcsolyásokat néztük

Ezekre csak ráült, nem követelte, hogy 200 ft-ért rázathassa magát egy kicsit

Kipróbálásra ennyi is elég volt

Pihenés képen, matricát ragasztgattunk egy kicsit

Nem mindegy, hova tesszük!!

 Itt már meg is jegyzem, hogy rögtön megértette! Mire el kezdtem volna belemerülni a részletekbe, már csinálta is a feladatot.
Ilyen rácsodálkozás volt az a játék is, amilt otthon mutatott. Memória kártyát vett elő, aminek örültem, mert szeretem. Ám amikor megláttam a képeket, nem voltam biztos, hogy jót szórakozunk, hiszen mindenféle motort ábrázoltak, számomra teljesen idegen nevekkel.

Memória játék

És tudja!!!!

Nem csak azzal nyűgözött le, hogy hamar megtalálta a párokat, hanem hogy a járművek nevét is nagy százalékban tudta, ránézésre!
A hőségtől bezárva, egy adag szívószálat felaprítottam, és abból fűzött láncot mamának, anyának, dédinek.
Újdonság tőle, hogy ilyen hosszú ideig elül, és matat. Nem adta fel, ha nem sikerült elsőre, nem visított segítségért.Próbálta újra és újra, és sikerült is.
Aztán varrtunk egy könyvjelzőt a mamának, képeslapból. Ott is meglepett,mert egyszer mutattam a "fel-le" kombinációt, és mindjárt észrevette, ha nem sikerült, de gondolkodott, és megtalálta a megoldást! Öröm volt nézni!!!

Videokazettából épül a garázs

Elmesélte, hogy volt a tűzoltóságon...ki is próbálta, hogy állna neki:))

Komoly, nem?

Mekis játék

Mustárt kérsz???

Délután nagyon édes volt, amikor megszavaztunk egy kis csendes pihenőt, és leheveredtünk. Én, férfiasan bevallom, néha már befelé néztem:)) Az egyik ilyen pauzában, ahogy kinyitottam a szemem,és látom, hogy lábujjhegyen oson befelé!
Kérdem: Hol voltál?
-Hát kakiltam!- Se addig, se azóta, soha nem volt hajlandó a popsit kitörölni! De akkor megtette, hogy ne zavarjon!!! Hát nem csodálatos kedvesség van benne????!!!
Egy damilra még fűztünk "tésztaláncot"...
Egy kisebb lavórba vizet tettem, és pár háztartásban fellelhető dolgot beledobtam. Ő egy sámliról öntögette üvegből, tálkába, tölcsérrel, szűrővel...ez is jó kis időtöltés volt.

Egy fillérbe se kerül, és hosszú ideig elpancsolt velük

Az ágyat néha kinyitottuk, mert ott akart játszani. Hamar kitalálta, hogy csinál magának búvóhelyet. Ezzel is sokáig játszott. Igénybe vett párnákat, takarókat, átrendezte több ízben.

folyadékpótlás

a bunker s.k.

Kivétel nélkül, minden nap örömmel jött, és a távozást is tologatta.
A szomszédban Danival szeretett volna játszani. Ott ért a másik nagy meglepetés! Dani, és kisebb testvére Olivér, és még egy kisfiú, kicsit harsány, időnként durva játékba kezdte.Volt sírás, kis verekedés, vita stb. Levi, az eddigiekkel ellentétben, most kimaradt, hátrahúzódott inkább. Majd lassan haza akart menni!.

Danival

három kicsi, meg egy nagy:))

Levi vasutas

Annyi élmény van a szívemben, fejemben, kezemben...de amíg itt vagyok,nem tudok nyugodtan leülni,összeszedni, sorba rakni a gondolatokat!
Ezt most, akkor is le kell írni!!
Tegnap, Levi, "félkómában"érkezett! Már előre kétségbe estem, mert aznapra, programot terveztünk, mielőtt lecsap a hőség!
Rá akartam bízni a döntést, de persze, nem volt kétséges, hogy menni akar! Kicsit aggódtam, hogy ha a fáradtságtól szeles, akkor folytonos "fegyelmezéssel" elrontom a napot, viszont ha ilyen állapotban van, akkor elkerülhetetlen!
Tévedtem! És boldog vagyok, hogy bevállaltam. Szóba került a Margit szigeti játszótér, amit a múltkor kihagytunk, de azzal az volt a gondom, hogy ha fáradt, akkor figyelmetlenebb, szertelenebb, és az amúgy biztonsággal ügyesen mászó kisfiú, a nap végére, össze-vissza töri magát. Én pedig többszörösen lefáradva, nem tudnám kezelni helyesen.
Tanakodásom eredménye, a  Vasúttörténeti Park lett, mert viszonylag közel van, szabadon lehet engedni a gyereket, mozoghat, ,és ha szerencsém van, akkor a figyelmét is leköti, némi ismerettel is gazdagodik!
Igazunk lett mindkettőnknek! Annyira jó napunk volt, olyan sok élményt szerzett, annyira elfáradt, hogy kicsit lelassult a pörgése.....Nagyon örültem!!

Az első, vonatos élmény...

Ekkora vonatok!!!!

Mindent kipróbált, mindent megnézett,minden érdekelte!! Hazafelé persze döntött, hogy a hétfői "villamos vezető leszek", véleményét, mozdony vezetőre cserélte!:)

Igazi jegy, igazi lyukasztó!

Indul a Füsti!!

Hamar, hamar....még sok mindent látni kell!!!

Kemény meló!!

Nem egyszerű ám!!! És nagy figyelmet igényel!!

Váltó.... körbe,körbe!

Barátságok köttetnek.....

Az egyik vonat irányítása, Levi kezében van!!

Hogy is működik?????

Olyan édes volt, hazafelé is! Aggódtam, hogy fel kell majd venni, ami már nem egyszerű, vagy elalszik a buszon, ami szintén problémás....de néha megállt pihenni kicsit, de ő közölte, hogy jó, elég volt, mehetünk. Néha sóhajtozott, mint a felnőttek, hogy mennyit kell várni a buszra, hogy már éhes,De egy szó hiszti nem hagyta el kis száját!

Végre egy kép, bizonyítékul, hogy én is létezem!!:))

Biztonságos társaságban!:))

Hazafelé, még valami eleséget gyűjtöttünk be magunknak, majd ő ajánlotta fel, hogy lepihenne egy kicsit. Alvás ugyan nem lett, de valóban pihengetett egy sort.
Utána csak az emlékeivel foglalkozott! A jegyeket, emlék lapokat, útmutatókat böngészte, és sorolta ,hogy mi hol és hogy volt.
Annyira büszke és boldog voltam, hogy sikerült örömöt okoznom, új élménnyel gazdagítanom, és a bizonyíték, hogy jól csináltam, ott mosolygott előttem. Nem kellett, hogy dicsérjen,csak hallgatnom, ahogy mesél!

Másnap, egy halom kis vonattal érkezett, amivel eljátszotta  a vasutas napot:))

Egy rövidke nap Alberttel

Azon a héten, míg Levi miatt fent voltam, szerencsére Albert anyukájának is szüksége volt, egy ott alvásos napra:))))
Nem akartam, hogy a két kicsi találkozzon, mert folytonos rivalizálással elrontják mindhármunk napját.Teljesen jogosan, az egész figyelmet magukénak szeretnék tudni, így amennyiben lehet, el is kerüljük az osztozkodás lehetőségét.
Most is így történt. Levit elvitték, én meg trappoltam az oviba. Valamelyest kisebb volt az elragadtatása, nem igen gondolkodtam a miértjén, de sejtettem, hogy nem velem van a baj. Nem faggatóztam, csak a napi élményeiről kérdezgettem és a terveiről délutánra.
Tündéri volt, mert szépen elmondtam, hogy útközben el kéne intéznem egy apróságot. Kis ellenkezés után, mivel megmagyaráztam a dolgot és azt is hogy miért most kell intézni, belement, én meg megígértem, ha sokan lesznek, nem várjuk meg. Szerencsénk volt, hamar végeztünk. Haza felé 2 gyalogút és egy buszos áll rendelkezésünkre. Ő a gyalogost választotta, méghozzá, szerintem a hosszabbat. A végére kiderült, hogy neki volt igaza...az volt a rövidebb!!!!:)))
3 megállót ballagtunk, és a busz, még mindig sehol. Elégedetten nyugtázta elismerésemet, hogy milyen okos volt, hiszen még mindig egy helyben toporognánk a meleg tömegben!!!
Hazaérve, még anyával is tudtunk váltani pár szót. Közben Albert megmutatta, hogy teljesen egyedül, hogy festette le a kapu belső részét! Gyönyörűen. Alapos, szép munkát végzett. Dicséret megint Flórának is jár, aki megengedte, hiszen valóban semmi extra gond nincs benne, így felesleges a tiltás! A festéket meg le lehet mosni!!
Megint tanultam!
Aztán egy hokedlit, ami muzeális darab, és olyan állapotban is volt,előhozott, nagy odafigyeléssel előre eltervezve, célszerszámmal, apró elemeire szedett. Majd következett az összerakás, amikor is a nagyon korhadt fákat, újabbakra cserélte.

Előbb eltávolítjuk a rozsdás szegeket, hogy lekerüljön a korhadt fa

Itt hozzáteszem, hogy a háttérben lévő kutyaólat is ő kente le lenolajjal!

Már az új darabok illesztése a feladat

A szögelés néha nem úgy jött össze, ahogy elgondolta, de nem engedett segíteni, tovább törte a buksiját..

Nem dobunk ki semmit!! Kiegyenesíti a görbe szeget!

Én csak álltam és bámultam...persze belül meg frászt kaptam, nehogy valamelyik szerszám balesetet okozzon neki! Még mindig nem tudom megtanulni, hogy ő egy megfontolt, nem hebehurgya kisfiú:))
A fürdés körüli rend, már nem gond, hiszen bebizonyosodott, hogy tényleg  nem megyek be, ha csak nem hív. Mindent szépen odakészített, és egyedül gyönyörűen megfürdött.
Egy aggálya volt csak, hogy ha apa telefonál, nehogy elszalassza. Ígéretet tettem, hogy a lábam nem veszem el a telefon mellől, és meg mondom apának, hogy picit később hívja, mert fürdik.
A telefon nem csörgött, de ő nehezen akart felmenni a szobájába, mondván: "de még nincs késő, még hívhat!!"
Nyitva hagytuk a szobaajtót, hogy halljunk mindent. Félig aludt már, mikor kicsattant a szeme, és sürgetett, hogy siessek, mert csöng a telefon, és biztos apa az.!!!! Nem apa volt, Papit keresték!:((
Sokáig gondolkodtam, próbáltam kis fejébe látni,és kerestem volna valami megnyugtató, vigasztaló magyarázatot, de nem sikerült.......Ebben, nagyon nem vagyok jó!!! A saját gyerekeimmel szemben is tehetetlenül álltam, annak idején.Sőt,ma sem tudom, hogy melyik hozzáállásommal használtam, vagy pedig ártottam nekik.
Ő csak fújta  a magáét, hogy apa mindig telefonál, most is fog. Próbáltam nyugtatni, hogy biztos akar is, csak elromlott, vagy lemerült a telefonja.
Sóhajtott egy nagyot, hogy most két hétig nem találkoznak. Mondtam, hogy figyelje meg, hamar elrepül az idő, hisz itt a nyár, sok élménnyel.-"Te csak azt hiszed, Adrienn!" mondta lemondóan.

Szerencsére egy fejből mese, meg egy kis beszélgetés után, elaludt.Reggel szépen kelt a megbeszélt időben, ügyesen előszedte és felvette ruháit, befalt egy lekváros pirítóst, és vártuk Leviéket, hogy elvigyenek az oviba

Már a napocska is keltegeti:)))

Ne fényképez mindig!!!!:)))

.
Ott már közeledtek egymáshoz, bár féltem, hogy az elfelezés szomorúsággal jár, de mivel reggel már megvitattuk, hogy ,miért jobb, ha csak ketten megyünk, és megígértem, hogy mi menni is fogunk....lassan elváltunk!

Azért jóban vannak, csak ne kelljen osztozkodni!!

Elbúcsúzás

Olyan szoros kötelék van közte és anyukája között, hogy igen ritka manapság. Anyukája, ezt az egész válásos dogot is úgy rendezte, hogy Albert a legkevésbé sérüljön!  De sajnos, telejen simán nem lehet!!


Végül, az elmaradhatatlan virágok!:))