A mai gondolatot, egy hír, és annak egy pszichológiai vesézése után, teljesen megfordította az első témákat, amik felébredéskor elfoglaltak.
Nem is tudtam,hogy három blogom közül, hova is soroljam a bejegyzésem, de mivel gyerek van benne, ide jegyzem le!
A hírre nem akarok kitérni, mert elképesztő,megrettentő, megrázó.... a magyarázatból is csak azt a megfogalmazást emelem ki, ami megérintett.
Eszerint, a gyerekkornak három szakasza van. Ez önmagába, nem újdonság, csak az, amilyen tömören, és teljes lényegkiemeléssel hangzott el.
1-3 évig van a "vegyél fel" időszak
3-12 évig a "tegyél le!",(engedj felfedezni, megismerni)
12-16 évig, a "hagyjál békén" (a kamaszkornak titulált időszak)
Ilyen egyszerűen, még nem találkoztam az életszakasz felosztásával, és ez a legszimpatikusabb, a sok agyonelemzett, részletes fejtegetésekkel szemben.
Persze, magamra vonatkoztatva gondolkodtam el. Magyarázatot is kaptam egyből arra, hogy miért nem tudtam, tudok a kamaszokkal mit kezdeni! Nekem a "vegyél fel" tökéletesen az első helyen van!! Ott, a testi kapcsolat, az ölelés,és a függés, a ragaszkodás az ami, mindent ki tud hozni belőlem. Valószínű, a visszaigazolás arra,hogy szükség van rám, és az adok-kapok , működik!
A következő időszakkal sincs bajom, mert a felfedezés az értelem nyiladozása, az önálló lépések......mivel.nagyon élvezem, és támogatom,nem esik nehezemre, mert még mindig szükség van arra, hogy mögé állva, kövessem,segítsem a gyereket, vagy esetleg irányt mutassak, vagy utakat tárjak fel!
A harmadik szakasz az, amit nem tudok úgy megélni, hogy természetes a leválás,a kezem elengedése, hanem sértődötten , megbántva figyelem, hogy fontosságom háttérbe szorul, hogy nem látok mindent világosan, hogy vannak titkok, amik aggodalomra adnak okot, amikből kirekesztve vagyok.A jószándékú irányítás pedig, inkább ellenállást vált ki!
Ebben a korszakban rengeteg hibát követtem el, mert a szakítást nem tudom kezelni, nem tudom,hogy reagáljam, és kétségbe esve próbálom, visszahódítani a távoldót, és szeretném bebizonyítani, hogy nélkülem, veszélynek van kitéve és kellek, hogy figyeljek, védjek, és itt vagyok, ha probléma van, és segítség kell!
Nem vagyok már fiatal,van némi tapasztalatom. Egészen egyértelmű, hogy az első 10-12 évig, nagyon jól kezelem (az esetek többségében) a kapcsolatot.
Arra is számtalan bizonyíték van, hogy utána nem megy! Sőt, gyakran, hibát hibára halmozva, inkább rontom a kapcsolatot, mint segíteném!
A sok gondolkodás a személyiségem megfejtéséért, addig eljutottat, hogy én 14 éves koromtól, egyedül voltam a szüleimtől távol, mobiltelefon, és internet hiányában, a levelezéssel való kapcsolattartással.
Megértettem a feladatot! Csináltam botlásokat, felálltam egyedül,és valóban arra mentem, amerre a saját elhatározásom vitt.Szerencsém volt, vagy nem tudom, minek nevezzem, de nem keveredtem el a nagyvárosban, és úgy érzem, sikerült a megfelelő utat kiválasztanom
Bár lehet, hogy azért csinálom pont ellenkezőleg, mert mégiscsak, hiányzott valami, és a nagy szabadság, nem is volt olyan boldogító!
.
Valószínű, ebből adódik, hogy nincs mintám, erre az időszakra, így saját érzéseim, és elgondolásaim tudnak csak vezetni, és ez nem a jó út!
Gyakorlatilag, most már mindegy, mert javítani nem lehet visszamenőleg, és valószínű, nem igen fogok találkozni a feladattal a jövőben.
Viszont arra igazolást kaptam, hogy az, ami ma dívik, hogy szerintem idő előtt kezdik a "tegyél le" időszakot, hogy fedezzen fel, próbáljon ki, tapasztaljon meg a gyerek, az korai! Igen is kell, ez az első időszak, amitől a teljes biztonság, a kötődés, és a szeretet legszorosabb kinyilvánítására van szükség!!.Nem biztos, hogy az éntudat, énkép , személyiség...kialakulásában nem kell beleavatkozni,és el kell engedni idő előtt a kezét a gyereknek.
Nem tudom, mennyire sikerül világosan lejegyeznem gondolataim töredékét, de nagyon kíváncsi vagyok,hogy más, hogyan értékeli és esetleg éli meg, vagy hogyan kezeli, kezelte a számomra teljes kudarccal járó feladatot!???
2 megjegyzés:
Őszinte és tanulságos, mint mindig a ma reggeli eszmefuttatás is! Sajnos, mivel mi még az első periódusban vagyunk, nem tudom saját tapasztalataimmal kiegészíteni a bejegyzést, nem tudok a témában elég releváns lenni, de hazudnék, ha "elhallgatnám", hogy gondolataim már nem egyszer futottak 10-12 évvel a jövőbe.
Ha szülői feladataink (legalább) 75%-át jól végezzük, akkor talán gyerekeinkkel együtt nőhetünk fel a valóban szülőt, de gyereket is próbáló, nehéz feladathoz. De ez csak elmélet...
Örülök, hogy van véleményed, pedig, még tényleg nem érint a dolog élesben! De valóban, egy szülőnek előre is kell gondolkodni. A jelenlegi korszak, még szerencsére, el sem tudja képzeltetni velünk,hogy a szeretettel, bármit el lehet rontani!! Imádjuk őket, és élvezzük a pillanatokat!
Egy bajom van még! Talán nem csak rajtunk múlik minden! És ezt nem tudom, hogy az a maradék 25 % mennyire hat rájuk???? De ez, Csak egy nyanya elmeszüleménye!:)))
Megjegyzés küldése