2011. október 26., szerda

Borúra derű...

Egy kis másra-hangolódás








Kiakadtam 2.

Nagyon örülök, hogy ennyi embert nem hagy hidegen a dolog! Hátha egyszer megtaláljuk a megoldást, legalább a saját gyerekeinkkel szemben!

A téma, még mindig a fejemben forog, és gondolkodom, hogy hol vannak azok a pontok, ahol elromlott a szerkezet.
Amikor én gyerek voltam, és kamasz...az régen volt! Állítólag, nem voltam szabad! Nem éreztem, de felnőtt fejjel tudom, hogy a hatása pozitív volt!!! Becsületes,erkölcsös, szorgalmas, illem tudó, tiszta lelkű felnőtt lettem.

Az én gyerekeim 77-78-as születésűek. Még akkor is benne voltunk a keretekkel való nevelés időszakában, bár már elmozdultunk szerencsére a vasfegyelemtől, de még maradtak korlátok, amiket ők és a korosztályuk is próbált már döntögetni, de még kevesebb eséllyel.

Amikor az én gyerekeim lettek kamaszok, akkor kezdődött (vagy lehet, hogy én akkor szembesültem vele), a lazulás.
Nem vagyok szent! Én is cigiztem (sajnos, most is!), de az iskola környékén, vagy felnőtt jelenlétében, lenyeltem volna a csikket, mint hogy meglássanak. És nem a veréstől féltem, hanem az ítélkezéstől. Hogy az értékem csökken annak a szemében, aki negatív oldalról lát. Nevezhetjük akár hazugságnak, képmutatásnak...de én nem bánom, egyik jelzőt sem!
A mi gyerekeink, már nem dugdosták a cigit, már visszabeszéltek a tanároknak, már csoportosultak a téren, már előkerült a bor, és hallomásból tudom, hogy a drog szele is ott lebegett.
Már akkor sem volt sok eszköz, amivel kezelhető lett volna a dolog. Már nem volt akkora tekintélye a tanárnak, a felnőtteknek...sőt, a szülőknek sem! Mert igen, szerintem kell a tekintély!!! Nem olyan mértékben, mint hajdanán, de kell, hogy valakitől, vagy valamitől tartsunk, ami megfékez!
Bősz anyaként, és gyerekbarátként, berohantam a rendőrségre, hogy néha nézzenek esténként körül a környéken, hiszen egy lakótelepnyi gyerek van veszélyben! Kértem, hogy alkalmanként, csak egy-egy járőr sétáljon arra...ha a gyerekek fele megszeppen és hazamegy, már jól jártunk!
Nem értették mit akarok!
Hiába minden szülői felügyelet, eljön az idő, amikor már nem viheti le az ember homokozni a gyereket. Valamennyire lehet követni, hogy milyen társaságban tölti az idejét, de befolyásolni nem nagyon. Lehet korlátozni az időt, amire otthon kell lenni. Jó esetben be is tartják...de ez, még mindig kevés!
Itt szoktak előjönni " a család, és a szülő", mint minta!!! Ettől hidegrázást kapok! Nem is térek ki rá, hiszen mindenki talál a környezetében is tisztességes, szorgos, becsületes családokat, akiknek elbotlott a gyereke!
Aztán az iskola! Soha nem szidtam az iskolát (ok nélkül), mert izgága gyerekemet fegyelmezték!
Hiszen az a szerepük! Nem csak tanítani, nevelni is kell...akit lehet, és ha a szülő is együttműködő!
Sőt! Nem lehet tanítani, nevelés nélkül! Szerintem...
Nem szeretem, ha egy kalap alá vesznek embereket! Tanárok, óvónők, gondozónők... hogy csak az engem érintő foglalkozásokat említsem. Minden szakmában, így itt is vannak jók és rosszak.. de az elvárás, a feladat, a módszer..az fentről jön. Ha nem szabad a gyereket fegyelmezni, mert a nevelőt büntetik érte, ha kivesznek kezéből minden eszközt amivel a dolgát végezhetné...akkor jó, ha a tanítást meg tudja valósítani!
Egy példa, ami  nagyon belém vésődött! Szilvi is, a "nehezen kezelhető gyerek" kategóriáját súrolta. Most nem fontos a családi háttér, meg egyebek!
Alsó tagozatban, nagyon jó tanítónénik vették körül. nem pályakezdők, sok éves tapasztalattal, és elismeréssel a hátuk mögött.
Szilvivel, naponta voltak problémák. Igyekeztem, hogy ne a gyerek előtt, de beszéljük meg, és közösen tegyük a dolgunkat.
Egy alkalommal, az egyébként türelmes, nyugodt, határozott tanítónő, délutánra már látványosan kikészülve, mesélte, hogy a Szilvit, egész nap nem lehetett az asztal tetejéről leimádkozni!
Miért nem küldték ki? kérdeztem- hogy egy kicsit magába merüljön...Nem lehetett, mert ordított, mint akit nyúznak, és zengett az iskola és a lakótelep!
Miért nem próbáltak valami határozott rendre utasítással, igazgatóval való "riogatással"...vagy nem tudom mivel...de ..??? Nem értettem, de mélységesen felháborodtam, és elképzeltem az osztály egész napját, ahol egy 8 éves pimasz kislány (akit imádok!!!!!), és egy tanítónő csatájával telnek az órák..értelmetlenül.
Kérdeztem, hogy egyáltalán, milyen fegyelmezési eszköz van a kezükben?  A -dicséret-, mondta!
Este elgondolkodtam, mikor a gyerekeket hazavitték! Számtalan példát találtam, amikor valóban a dicséret  megállította, megfordította a helytelen viselkedést! De legalább annyit találtam, , amikor sikertelen lett.

Hazafelé persze, meg szerettem volna beszélni a kislánnyal, de teljesen nyugodtnak nem sikerült maradnom, és ő sem mutatott semmiféle "megbánást"!

Azt gondoltam, és ki is mondtam (jó vagy nem, nem tudom..de mindegy már!), hogy " tudod Szilvi, én megfogtam volna a copfodat, és jöttél volna utána, esetleg sírva, le az asztalról!!!"

Este megint meg volt a téma, amin rágódjak! Jól tettem? Nem! Azt kellett volna..., nem az sem jó! De, ha azt mondtam volna?...És nem találtam a helyes választ!
És eszembe jutott, a hátratett kéz, az én iskolás koromból, a körmös, a pajesz húzás...kegyetlenül hangzik! De az is eszembe jutott, hogy nem volt óra, amit azzal kellett volna tölteni, hogy egy gyereket a pad tetejéről próbál a tanár 45 percig lerimánkodni!

Számtalan eset van a fejemben, akár a saját gyerekeimmel, akár a Szilviékkel kapcsolatban...és csak arra a következtetésre tudok jutni, hogy ezt az egész nevelést, összetett, és teljes egyhangúsággal, együttműködve, azonos irányelvekkel lehetne normalizálni. Ahol a család, az intézmény, és a társadalom is, nagyjából azonos normákat mutat és vár el! Hát ez már inkább mesébe illő!

Most azzal ostorozom magam, hogy mit foglalkozom ilyenekkel, hiszen már nem vagyok érintve! Nincs elég bajom, amivel foglalkozzak?? Miért keresek idegeskedni valót!?
Nem tudom!
De ha nem tenném, ha csak elmennék mellette, akkor a tükörbe is csak pironkodva tudnék nézni!

2011. október 25., kedd

Kiakadtam....

Nem nagyon látogatom a közösségi oldalakat, csak a családom, ismerőseim fényképeit és esetleges ajánlásait szoktam megnézni.

Nem jelölök ész nélkül mindenkit ismerősnek, ha nem is tudok róla, esetleg évtizedek óta, vagy nem voltunk soha túl közel egymáshoz.

Így is eljutok olyanokhoz, akik számomra érdektelenek, vagy mint most, felháborítanak.

Misi és Szilvi bejegyzéseibe is belefutok időnként! Már egyszer írtam, hogy elképedtem a látottakon, így azóta, még ritkábban teszem.
Egyik nap, egy fotó miatt, megint odakeveredtem egy hozzászólás sorozathoz, és egyszerűen kiakadtam!

A gyerekek nagy részét, bölcsis kora óta ismerem...most 15-16 évesek.
A szülők zömét is egészen közelről sikerült megismernem, és követnem, hisz együtt jártak a gyerekek iskolába is. Tudtam, hogy vannak olyanok, akik küzdöttek a kissé rosszcsont gyerekeik nevelésével, voltak gondjaik, de próbálták kezelni, odafigyeltek rá, együttműködtek a pedagógussal. Sokak családja, kifejezetten békés, boldog egység volt.  Igen, tudjuk, hogy mindig a szülő a hibás!! De akkor sem értem! Mindegyikünk rossz szülő?? Minden család félreneveli a gyerekét?
Tudom, hogy most vannak a kamaszkor kellős közepén, ennek hatásait is érzékelem a gyakran hullámzó hangulati jelekből. Néha harsány, vagány beszélgetésekbe szaladok bele...olykor pedig, leghangoltsággal, unalommal, érdektelenséggel, szomorúsággal, megértetlenséggel találkozom.

Ám amikor olyan trágár, ordenáré, semmit mondó vagányságot, erőszakosságot sugárzó bejegyzéseket látok, mint minap, elszorul a szívem.
Egy fotó alatt, csupa ismerős gyerek, egymás szavába vágva, mocskosabbnál mocskosabb kifejezésekkel véleményezte a képet.
Egy idő után, nem bírtam (sajnos!), és az egyik lánynak, privátban írtam pár sort, figyelmeztetve, vagy inkább kérve, hogy ne az üzenőfalon folytassák ezt, ha már másképp nem sikerül kifejezni magukat.
Kaptam is egy választ, ami azért valamivel disztingváltabban (valamivel!), de közölte, hogy semmi közöm hozzá! Igaza is van! Meg is bántam, hiszen ezzel pont bőszítem őket, mint szelídíteném.
Mivel levelem tartalmazott valamit a szülőkkel kapcsolatban is, hogy esetleg ők is látják, ezért a válasznak az a része, hogy " Nem érdekli őket! Különben is lesza...nak" végképp megdöbbentett. Ennek a kislánynak, nem ismerem a szüleit! A többiét viszont igen! Nem igaz, hogy mindet elhanyagolják, utálják, nem figyelnek rá stb.
Tudom, hogy a kamaszkorhoz ez az elhagyatottság érzés is hozzátartozik, de akkor sem akarom elhinni és elfogadni, hogy ez mind a szülő hibája!
Halljuk minden nap a nevelési okos tanácsokat, a minta fontosságát, amit a gyerekeinknek mutatunk, a jeleket, amire figyeljen a szülő, hogy vegye észre, ha bajban van a gyerek...de akkor sem értem!!!
Nézegetve a képeket,mert persze muszáj volt még kicsit sanyargatnom magam, elsírtam magam...komolyan!
Sörös üvegek, cigik , sőt szerintem az aláírásokból ítélve, egyéb szerek a kezekben, homályos szemek néztek rám...azokról a gyerekekről, akik 2-3 évesen, olyan aranyosak voltak, akik az iskola alsó tagozatában, jöttek lefele a lépcsőn, piros vagy fekete pontjaikat mutogatva, nagy táskájukat hátukon cipelve, anyához rohanva, mesélve, hogy mit tanult, vagy mi történt az iskolában.....


De hol a hiba???? És hol a megoldás????
Ebben a korban tudnak a legtöbben kisiklani! Nincs mit tenni, mint kivárni???? Reménykedni, hogy átmeneti lázadással állunk szembe?
Annyi olvasmány, tévé műsor, pszichológus, pedagógus, nevelési tanácsadó foglalkozik a témával a médiában...de a gyerekekkel is foglalkozik valaki????

Maradi vagyok, lehet! De visszasírom azt az időt, amikor 18 év alatt nem lehetett csellengeni, alkoholt fogyasztani, hangoskodni, mert mindjárt beleszaladt az ember a rend őrébe, akinek még volt annyi hatása, hogy a vagányoknak is megremegett a lába, és hazaszaladtak. Korlátozva voltunk a szabadságban? Lehet, de visszanézve, mégis jobb megoldás volt! Vagy tényleg én látom rosszul?
És abban az időben is, ezek ellenére is kallódtak el gyerekek, tértek le az útról...de nem egy egész korosztály!!??

Írtam már, hogy a kamaszokkal valahogy nem tudok mit kezdeni! És tényleg! De más sem????
Már Szilviékkel sem szeretek találkozni, mert az ölelés, amit érkezéskor kapok, csak egy pillanatnyi boldogság, aztán a mesék, a stílus, az egész hozzáállás elkeserít, és nem tudom, mit mondjak...prédikálok kicsit (amit én is utáltam!), próbálok bölcs, baráti tanácsokat osztogatni , amire bólogatáson kívül nem érkezik válasz....és a végén, inkább szomorú leszek a találkozástól!


Tudja valaki a megoldást?????? Ossza meg velem!

2011. október 23., vasárnap

Szülinap bővebben

Bazsi első szülinapja,nem csak a buliról szólt. Bemutatott mindent, amit elsajátított az első éve során! Az, hogy a sok ember közt is jól érezte magát, járt kézről kézre, tett-vett, és folyton nevetett, az annak köszönhető, hogy nagy családba csöppent. Hatalmas mennyiségű szeretetet kap, amit csodálatos természetével hálál meg!











Most is, rengeteg fotó videó örökítette meg, hogy minek hogy örült, kinek repült az ölébe, kit milyen örömmel fogadott.
Közben bemutatta húzogató-tologató tudományát, örült az autóknak, vonatnak, amit brümmögve gyorsan ki is próbált! A bevásárló kocsi, alkalmas volt arra, hogy egy vagy két kézzel, előre vagy hátra tologassa a lábak között.




Örültem, hogy a xilofon is elnyerte tetszését, és mivel a dobolást már tanultuk kockán , lapáttal, hamar rájött, hogy mi a feladat!
Tortája nagyon szerencsésre sikerült, (dicséret az ötletgazdának), hiszen a kis marcipán figurák leszedegetése, megkóstolása, vagy épp elhajítása, szintén jó szórakozás volt neki. Majd, mivel marcipánnal volt bevonva, kicsit nehezebben ment, hogy négerré maszkírozza magát!



Az altatási kísérlet meghiúsult...hiszen kinek van kedve, egy ilyen nagy napból, egy percet is elmulasztani!?

A bulin kívül, még Pesten is voltunk egy kicsit együtt, ahol az új lakás birtokba vétele zajlik még, kutakodva minden helyen, és élvezve a teret, amit birtokolhat, kedve szerint.






Mamának is volt egy jó meglepi, mert pénteken, együtt jöttek apával értem! Már a lépcsőházban meghallottam a hangját, és amikor megérkezett, nyújtotta kezét nevetve felém, teljesen elolvadtam!!!:)))
Természetesen, az erről készült fotók, nem tölthetőek fel ide, valami oknál fogva:(((





Ez viszont, sikerült!!!:))) Mama kappan hangja, Bazsit nem zavarja!:)) Valahogy mindig jelzi, hogy melyik mondókát szeretné hallani, és boldogan nyugtázza, hogy megértettem. Ahol tud, már belekapcsolódik, de a többi részt is olyan figyelemmel követi, hogy látszik rajta, hogy a rögzítés, folyamatban van:))))))





2011. október 15., szombat

Huncutságok!l

Pénteken, egész napos Bazsi-mama tali volt.
Azt ,hogy megismer már nem is említem, de azt, ahogy örömét kifejezi, az nem akármi! Tényleg jön, kéredzkedik ölbe, mosolyog, és hozza azokat a játékokat,amit együtt játszottunk!
Pl. most, a múltkori "xylofon imitáció" jutott eszébe! Sorba rakta az alkalmas kockákat, hozta a lapátot, és "ö" jelzéssel kérte, hogy "zenéljek". Megértettem és eljátszottam alternatív hangszerelésben a boci-bocit.
Nem egyszer,de néha leváltott, pihenésképp.
Hangolás

Előadás

Aztán kis levegő, de nem tudta eldönteni, hogy kocsiba, ölbe, egyedül, kocsit tolva.....tehát, álmos volt! Haza! Kaja, szundi!
Se be,se ki, se el, se fel.....



 Még egy lemenetel, már egy kissé több elképzeléssel,de aztán a parkban sétáló kutyák és galambok vitték el a pálmát.
Ki talál előbb valamit??????


Mit akarsz???

Majd én sétáltatom!!!



Szerencsénk volt a jó idővel!!!
A lakásban, rákötöttem a dömpire egy madzagot, és megtanultunk húzogatós játékkal játszani!
Készítettem is videót, de lassabb a kamera, mint Bazsi!:))


video

Továbbra is szereti az órát,a  hozzátartozó mondókával.
Még csak a porszívó nyelével ugyan, de imád takarítani...hamarosan átveszti anyától a feladatot!
A zene,még mindig lázba, illetve mozgásba hozza,amint egy jó ritmust meghall!
Már nem kell alváshoz ringatni, sétálni, csak mellette lenni! Ami sokkal kevésbbé fárasztó, viszont annál finmabb élmény!!

2011. október 11., kedd

Új megvilágításban

Nekem reggel aktív az agyam! Úgy ébredek, hogy azonnal beindulnak a gondolataim sok szálon,és gyakorlatilag, meghatározzák a napomat is, hogy ezek milyen érzéseket váltanak ki belőlem.

A mai gondolatot, egy hír, és annak egy pszichológiai vesézése után, teljesen megfordította az első témákat, amik felébredéskor elfoglaltak.
Nem is tudtam,hogy három blogom közül, hova is soroljam a bejegyzésem, de mivel gyerek van benne, ide jegyzem le!
A hírre nem akarok kitérni, mert elképesztő,megrettentő, megrázó.... a magyarázatból is csak azt a megfogalmazást emelem ki, ami megérintett.
Eszerint, a gyerekkornak három szakasza van. Ez önmagába, nem újdonság, csak az, amilyen tömören, és teljes lényegkiemeléssel hangzott el.
1-3 évig van a "vegyél fel" időszak
3-12 évig a "tegyél le!",(engedj felfedezni, megismerni)
12-16 évig, a "hagyjál békén" (a kamaszkornak titulált időszak)
Ilyen egyszerűen, még nem találkoztam az életszakasz felosztásával, és ez a legszimpatikusabb, a sok agyonelemzett, részletes fejtegetésekkel szemben.
Persze, magamra vonatkoztatva gondolkodtam el. Magyarázatot is kaptam egyből arra, hogy miért nem tudtam, tudok a kamaszokkal mit kezdeni! Nekem a "vegyél fel" tökéletesen az első helyen van!! Ott, a testi kapcsolat, az ölelés,és a függés, a ragaszkodás az ami, mindent ki tud hozni belőlem. Valószínű, a visszaigazolás arra,hogy szükség van rám, és az adok-kapok , működik!
A következő időszakkal sincs bajom, mert a felfedezés az értelem nyiladozása, az önálló lépések......mivel.nagyon élvezem, és támogatom,nem esik nehezemre, mert még mindig szükség van arra, hogy mögé állva, kövessem,segítsem a gyereket, vagy esetleg irányt mutassak, vagy utakat tárjak fel!

A harmadik szakasz az, amit nem tudok úgy megélni, hogy természetes a leválás,a kezem elengedése, hanem sértődötten , megbántva figyelem, hogy fontosságom háttérbe szorul, hogy nem látok mindent világosan, hogy vannak titkok, amik aggodalomra adnak okot, amikből kirekesztve vagyok.A jószándékú irányítás pedig, inkább ellenállást vált ki!
Ebben a korszakban rengeteg hibát követtem el, mert a szakítást nem tudom kezelni, nem tudom,hogy reagáljam, és kétségbe esve próbálom, visszahódítani a távoldót, és szeretném bebizonyítani, hogy nélkülem, veszélynek van kitéve és kellek, hogy figyeljek, védjek, és itt vagyok, ha probléma van, és segítség kell!

Nem vagyok már fiatal,van némi tapasztalatom. Egészen egyértelmű, hogy az első 10-12 évig, nagyon jól kezelem (az esetek többségében) a kapcsolatot.
Arra is számtalan bizonyíték van, hogy utána nem megy! Sőt, gyakran, hibát hibára halmozva, inkább rontom a kapcsolatot, mint segíteném!
A sok gondolkodás a személyiségem megfejtéséért, addig eljutottat, hogy én 14 éves koromtól, egyedül voltam a szüleimtől távol, mobiltelefon, és internet hiányában, a levelezéssel való kapcsolattartással.

Megértettem a feladatot! Csináltam botlásokat, felálltam egyedül,és valóban arra mentem, amerre a saját elhatározásom vitt.Szerencsém volt, vagy nem tudom, minek nevezzem, de nem keveredtem el a nagyvárosban, és úgy érzem, sikerült a megfelelő utat kiválasztanom
Bár lehet, hogy azért csinálom pont ellenkezőleg, mert mégiscsak, hiányzott valami, és a nagy szabadság, nem is volt olyan boldogító!
.  
Valószínű, ebből adódik, hogy nincs mintám, erre az időszakra, így saját érzéseim, és elgondolásaim tudnak csak vezetni, és ez nem a jó út!
Gyakorlatilag, most már mindegy, mert javítani nem lehet visszamenőleg, és valószínű, nem igen fogok találkozni a feladattal a jövőben.
Viszont arra igazolást kaptam, hogy az, ami ma dívik, hogy szerintem idő előtt kezdik a "tegyél le" időszakot, hogy fedezzen fel, próbáljon ki, tapasztaljon meg a gyerek, az korai! Igen is kell, ez az első időszak, amitől a teljes biztonság, a kötődés, és a szeretet legszorosabb kinyilvánítására van szükség!!.Nem biztos, hogy az éntudat, énkép , személyiség...kialakulásában nem kell beleavatkozni,és el kell engedni idő előtt a kezét a gyereknek.
Nem tudom, mennyire sikerül világosan lejegyeznem gondolataim töredékét, de nagyon kíváncsi vagyok,hogy más, hogyan értékeli és esetleg éli meg, vagy hogyan kezeli, kezelte a számomra teljes kudarccal járó feladatot!??? 

2011. október 10., hétfő

Videótár

Hála a technikának, sok pici videóval is megörökíthető egy-egy pillanat!
Ki is használom!!!

video
video
video

Bazsi új világa

Egy teljes nap, az új lakásban, amit ő, zökkenőmentesen viselt. Játéka, ágya megvan! Anya-apa meg van...mi baj lehet???
Remélem, örült annak is, hogy mama megérkezett! Nem is remélem, hanem tudom, hisz minden percben bizonyította!
Még a bokaficamom is feledésbe merült, a folyamatos élménytől! Ráadásul, meg sem terheltem a beteg végtagom, mert egész nap, csak nézni kellett, és élvezni a műsort. Az pedig fergeteges volt, kétszer 1 óra szünettel, amíg aludt egy picit.
Jött-ment, tett-vett, figyelt, utánozott, táncolt, felfedezett, felismert dolgokat, hangokkal, mozgással színesítve. Mosoly, figyelem, érdeklődés a pofiján. A "hiszti", csak a beszédhiány miatt lépett fel időnként, hogy elmondja, mit akar, vagy épp nem akar. Megértettük, és visszatért a mosoly!
Huncutságát arra is használja, hogy megvicceljen minket!
A zenének első taktusára mozgásba lendül, olyan ritmusérzékkel, hogy csak csodálni lehetett, és élvezni! Minden testrésze mozog, és látszik, hogy élvezi a zenét és a táncot!! Anyja fia!!!:)))
Apával gitározott, mamával, kockákon dobolt...tehát, hangszer kell a kezébe!!!:))
Egy bajom van, hogy tényleg nagyon kevés képet lehet készíteni róla, mert mire kattan a gép, már más a pozíciója, és persze, pont akkor mozdul meg!:))
Azért a sok kattintásból, csak sikerült megörökíteni pár tündéri pillanatot!!


Egy kis nasizás....
Biztos, hogy elég lesz??????

Átrendeztük a polcot.......

Itt vannak a kedvenceim!!!!

                                                 


A nagy koncentrálásnak, meg lett az eredménye!!!:)))



És egy kis séta......



Hinta,

palinta!!!!

Mi ez, apa????

Ja!!!!!! Már értem!! Tök jó!!!

Mindent meg kell nézni!!!!

Mama kedvence: "kisgyerek a nagy vlágban!"

Apa féltő szeme.......hogy máris távolodom...:))))))

Szabadság!!!!!!

2011. október 9., vasárnap

Előleg!

A szülinapi buli megtartása, picit későbbre került, de a nagy napon, pár képet közzéteszek, hogy a "rajongók", ne maradjanak Bazsi nélkül!!!:))))



                                                       ZENESULI

video
                                                       
video



                                                                            Bábjáték
video


Férfiak

Apa!! Engedj be!!!!

Hahó!!! Apa!!!!!

Na, jó! Imádjatok!!!:))

Ja! felállok! Csak a mama térdel le  a taxihoz...de miért????

Barátok közt....


Megkeverem, jó????

Míg telefonáltok, én elhúzom a nótátokat!!!

Mire beállt a fényképezőgép, addigra Bazsi, már rég messze járt!
A téma "édeshármas" lett volna!:))

Én kész vagyok!!!!!! Mármint ettől a ruházattól.....:)))