2010. december 28., kedd

Meséről


A mese, végigszőtte életem. Apukám, nagyon sokat mesélt gyerekkoromban. Amikor már olvasni tudtam, akkor sem maradt el az esti mese, apa előadásában, csak bővült a lehetőségem a szavak befogadására.
Nem volt ennyi mesekönyv, így határozottan emlékszem, szinte minden oldalára a könyveimnek. Gyakran merengtem, hosszú ideig egy-egy képen, aprólékosan, minden részletre kiterjedően. Beleképzeltem magamat is a mesébe, és abba a környezetebe, amit a látvány és a képzelet teremtett.

Amikor gyerekeim lettek, szerettem volna átadni nekik az örömöt, amit a mesékből meríthet az ember. Kezdtük a leporellók világával, és az esténkénti mesék felolvasásán, diavetítéseken át, egészen a meseregényekig.
Már a TV betört addigra, de szerencsére, még nem fertőzte a gyerekek világát. Az esti mese együtt nézése, időben és tartalomban is kellemes, elalvás előtti program volt.


Sajnos, mire kamaszok lettek, eljutottak már hozzánk is azok a mesék, amik nem épp fantáziakeltőek, (vagy sajnos pont nagyon azok),sőt néha kifejezetten visszataszítóak voltak. De még lehetett irányítani a választást, nem volt túl széles a skála.

Bár jártunk könyvtárban, lakásunk is bővelkedett olvasni valóban, ám az olvasás élménye nem ragadta túlságosan el gyerekeimet.


Mire a vietnámi gyerekek hozzám kerültek, addigra már igen oda kellett figyelni a sok csatorna mese kínálatára, és amíg az én kezemben volt az irányítás, talán meg is tudtam válogatni, hogy olyan jusson el hozzájuk, ami nem zavarja meg a képzeletüket.
Ők, valahogy elég nehezen értették meg a felolvasott mesét, így gyakran folyamodtam "fejből" meséléshez, hogy azokat a szavakat próbáljam használni, és olyan egyszerű eseményeket beszéljek el, amit megértenek.

Munkám során, végig nagyon izgatott, és izgat ma is, hogy milyen módon reagálnak a gyerekek, és milyen mesékre. És vajon mitől függ, hogy lehet kialakítani, befolyásolni, hogy arra legyenek fogékonyak, amit én úgy gondolok, hogy építő.

Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy a sok szakmai javaslat sem általánosítható. Mai napig nem tudom, mitől függ,hogy megkedveltessük a gyerekekkel a mese, majd az olvasás örömét, de az biztos, hogy nem lehet aranyszabályokat találni, ami minden gyerekre ráhúzható.
Ma már azzal kezdem, hogy igyekszem feltérképezni, hogy a gyerek szókincsének, képzeletének, értelmének milyen tartalmú és mélységű mese való. A mennyiségről nem is beszélve!
Mire én a gyerek közelébe kerülök, addigra már a család által kialakított szokásokat kell hogy kövessem. Ha egy kicsi megismerésénél látom, hogy igazi "tévés" gyerek, azt már igen kevéssé tudom megváltoztatni.
Megfigyeléseim eredménye, hogy nagyon gyakran játszani sem tudnak azok a gyerekek, akikre a dvd vigyázott addig. Hiába próbálom felkelteni az érdeklődést más játékra, rövid idő múlva, már az új film keresésénél tartunk. Ezeknél a gyerekeknél, a legszebb mesekönyvvel sem tudok versenybe szállni, és legyőzni a filmes látványt. Talán nem is ez a baj, hanem a mennyiség, és a minőség. Amikor a nap nagy részét a tv tölti ki, amiben a legszelídebb mese is képes rémisztővé válni, ott nem lehet egy képeskönyvvel felülkerekedni.
Az egyetlen, amiben még nem csalódtam, és eddig minden gyereket magam felé tudtam fordítani, az, amikor a gyerekkoromról mesélek, és főleg arról, hogy én is voltam rossz!  (Szabó Lőrinc: A rádió!!!!!).
Ezt valahogy el tudják képzelni! Ha szóban mesélek bármiről, előbb-utóbb látom, hogy nem sikerül elvinnem a képzelet világába a gyereket. Igen, a fantázia, szinte teljesen  átalakult. Egy erdőt állatokkal, növényekkel, odúkkal, nehéz elképzelni, ha a buksi tele van már harcos, rémes, vad alakokkal és eseményekkel.
Számomra az is érthetetlen, hogy az amúgy klasszikusnak számító mesét, hogy lehet horror filmé megalkotni?

A 101 kiskutya talán, ami a legjobban kiborított. A Szörnyella képe, hangja és viselkedése olyan, amit egy gyerek, magától soha nem tudott volna a fejében megalkotni.
Gyakran eszembe jut, amikor kezdő gondozónőként felsorolták, hogy melyik meséket nem szabad mondani a gyerekeknek. Többek között, a Piroska és a farkas, amire rácsodálkoztam. Nem hiszem, a mai napig sem, hogy az én korosztályomban, bárki rémálmokkal küszködött volna attól, hogy a farkas megeszi a nagymamát.
Persze csak addig nem ijesztő, amíg a saját képzelete jeleníti meg a szereplőket és a történetet.
Ha már van filmbeli emléke egy gonosz farkasról,akinek vicsorgó fogai és hozzá agressziótól átitatott hangja, hatalmas körme, és horrorisztikusan eltorzult feje jön elé, akkor el tudom képzelni, hogy rémálmai lesznek a klasszikus mesétől.
Hogy véleményemet alátámasszam, későbbi bejegyzéseimben, gyerekeimmel megélt, valós történetekkel megfigyelésekkel próbálom megmutatni.

2010. december 13., hétfő

Játékok Alberttel

Már írtam, hogy Albert mennyire kreatív, fantáziadús játékokat talál ki, vagy éppen kapcsolódik be egy felbukkanó játéklehetőségbe.

A napokban, kisebb meghűléses betegség kapcsán, megint együtt lehettünk.

A fő játék, az általa kitalált "cirkusz" volt. Egy nagy szivacs volt a porond, amin ő, mint artista, mutatott be különböző produkciókat, Holdacska néven.
Én Csillagsugár névvel, és közös "macigyermekünkkel" voltam a lelkes néző.Természetesen, jegyet váltottunk, helyet foglaltunk, és nagy lelkesedéssel, tapssal élveztük az előadást. Szünetben a "gyerekünk" répát evett, és teát ivott (magnókazetta), majd büfizett, tisztába tettük....és folytatódott a fergeteges produkció!
A bukfenc, a hátra bukfenc, gyertya formáció, egyszer csak karatés jelleget öltött, amiben saját homlokára ütve, csattogó hangot adott kíséretként. Kicsit megdöbbentem, de nem szóltam, vártam, hogy eldurvul-e a dolog.A keménység nem változott, a koreográfia sem nagyon, így gondoltam, hogy valamit eljátszik, leutánoz.
Később kiderült, hogy egy Bud Spencer film adta az ihletett,így meg is nyugodtam, hogy a jelenet, nem valami véres akciófilmet másol.

Időközben rájöttünk, hogy gombszemét rég elvesztő macigyermekünket,meg kéne javítani, hogy szebb legyen, és élvezhesse az előadást.
Albert pillanatok alatt elővarázsolt egy hatalmas tűt, két gombot, és a maci színével megegyező színű cérnát. Mire felocsúdtam volna, a cérna a tűben volt, csomóval a végén, és a gombokkal küzdve, próbálta megoldani a problémát.
Egy idő után, a feladatot átadta nekem, és hamarosan, egy vidám szemű macival bővült a játékok száma.
Közben begyúrtunk egy finom pogácsát, és mire anya megérkezett, asztalon volt a vendégváró, illatos finomság,amiben ő is aktívan részt vett!
Majd 2-3 kártya és dominócsata, pihenés képen, egy "fejből mese" (persze cirkuszról),után játékot váltottunk.
Anya által összegyűjtött 10 filléreseket próbáltunk, versenyszerűen egy gyékény kosárba beledobni! Ez is érdekes volt, és izgalmas.Itt jegyzem meg, hogy soha nem csal, hiszti nélkül viseli a vereséget,és inkább a játék öröme, mint az ádáz harc a nyerésért, jellemző ezekre a játékokra.
Közben megbeszéltük, hogy miért nincs már ilyen pénz forgalomban. Ezt úgy illusztráltam, hogy kiszámoltuk, hány darab érme kellene 1 kifli vásárlásához.
Természetesen, egyből megértette, én meg örültem, hogy még egy kérdés tisztázódott az okos kis fejében!
A legnagyobb elismerés, amikor anya megjön, és nem kitaszítani akar az ajtón, hanem könyörög, hogy most hárman legyünk már a játék részesei, és töltsünk még egy kis időt együtt is!
Mi ez, ha nem siker? Kell ettől több önigazolás magamnak, hogy jól végzem a dolgom?
Nekem nem!!!

2010. december 6., hétfő

Hármas ikrek

Nagyon szép feladatra kértek fel 1992-ben. A kerületben megszülettek az első hármasikrek,lombik programm keretében.
A dolog azért is volt népszerű, mert a református pap és hegedűművész felesége, nem túl fiatalon kapták ezt a gyönyörű ajándékot.
2 gondozónőt helyeztek ki segítségnek, a kibővült családhoz. A két kislány és egy kisfiú érkezésekor, már ott vártuk a lakáson, kissé izgulva, őket.
Domi, Dóri és Virág bekerült a három fehér kiságyba, mi pedig megismerkedtünk a szülőkkel. Nagyon hamar, nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, ami kellett is, mert enélkül nem lehetett volna olyan jól együttműködni, mint ahogy 2 évig sikerült.
A gyerekek gondozása, nevelése megosztott volt ugyan, de a módszerekben, elvekben, mindig egyetértettünk, ami a gyerekeknek nagyon fontos volt.
Lassan, a napi séta során, megismertek minket a környék lakói, a gyerekek pedig , ahogy cseperedtek, a környezetüket fedezték fel.
Hatalmas udvar volt a segítségünkre, és a lakás méretei is sok lehetőséget nyújtottak a mozgásfejlődésre.




Sokat énekeltünk, foglalkoztunk, játszottunk velük, gyakran hallatszott a másik szobából az anyuka hegedűjátéka, és egyáltalán, az a nyugalom, ami körülvette őket, olyan békés két évet adott mindannyiunknak, hogy remélem, nem felejti el senki!

2010. december 1., szerda

Jutalom nap Alberttel

Mindkettőnk örömére tegnap, ebéd után mentem az oviba. Nagyon örültünk egymásnak!

Haza, kis havas játék, kis pocsolyázás, levegőzés közben,beszélgetve busszal érkeztünk. Kicsit fáztunk már, és elhatároztuk, hogy előbb sütünk, aztán megyünk még ki!
Albert nagy segítség volt! Mindent tud, hol tartják, segített elővenni, megmutatni mindent. A fánkot a kenyérsütőgépre bíztuk, a sajtost hamar összegyúrtuk, és ki-ki a maga adagját, a maga eszközeivel, nyújtotta, szaggatta. Aztán be a sütőbe!
Közben folyton kóstolgatott ezt-azt, nyoma nem volt a régi étvágytalanságnak! Sőt, már aggódva néztem, hova fér be ez asok minden, ebbe a kis pocakba!?
Már azon is aggódtam, hogy összeveszik odabent a sós az édessel, a nyers a forróval, a szilárd a folyékonnyal!:))

Amint végeztünk, ugyan már sötét volt, de még a félig kész hóember körüli munkákért kimentünk. Újra élvezhettem kreatív ötleteit, megoldásait a "problémára"! olyan ötletgazdag, annak ellenére, hogy nem jár térdig a játékokban.

Aztán már fáztunk, elfáradtunk, így megeggyeztünk a DVD nézésbe, bár nem jellemző rá, szerencsére.
A János vitézt vállasztotta, és végig magyarázta a történetet, a rajzok jelentését! Cak ámultam! Próbáltam vissza gondolni, hogy hanyadik osztályban tanulják a verset?
Gondoltam, biztos anyuka hatása, az együtt nézés, megbeszélés következménye.
De kiderült,hogy javarészt, saját gondolatait, megfigyeléseit mondta el, hiszen legelőször, egyedül nézte végig!
Máskor is felfigyeltem már szókincsére, kerek mondataira, emlékezőképességére, és széleskörű mondanivalójára, kérdéseire. De minden alkalommal tud új dolgot mutatni!
Albert, kicsi kora óta, nagyon szerette a meseolvasást, és mindig kiderült, hogy teljesen ért minden történetet.
Sajnos, Misi és Szilvi esetében, szembesülnöm kellett azzal, hogy hiába mese, hiába beszélgetés, a szókincsük és a szövegértésük nagyon rossz volt. Beszélgettem anyukákkal, és nagyon sokan küzdenek, hasonló problémával. Ezért, külön öröm volt, vele mesét nézni!!