2011. április 9., szombat

Húsvéti készülődés



Tojásfestési-ötletek    http://mindennapraegyjatek.blogspot.com/

Nagyon megváltoztak az ünnepi szokások, díszítések, készülődések azóta, amióta az én gyerekeim kicsik voltak.

Nekem, a hagyományos tojásfestés, esetleg matricával, majd később temperával cicomázva volt a csúcs. Aztán a fűgyűjtés a parkban, ami belekerült mindenki kosárkájába, és reggelre bele tojta a nyuszi, a csokifigurát és a tojáscukrot.

Idővel a kreativitás olyan széles körben fejlődött,
hogy lépten- nyomon belebotlottam a jobbnál-jobb, szebbnél-szebb ötletekbe, de két balkezem, a rácsodálkozásnál nem igen engedett tovább.

A Bölcsiben szerencsém volt, mert kolleganőim sokkal ötletesebbek és ügyesebbek voltak, én meg bevállaltam a segédmunkát.

Szerencsére, a gyerekeknél, akikre vigyáztam, ez nem volt hátrány, hiszen örültek, hogy kb. egy szinten vagyunk, sőt, néha szebbet tudtak alkotni nálam.
Az ötleteket viszont, előszeretettel gyűjtöm, mert legalább a lehetőségeket fel tudom ajánlani, aztán a gyerekekkel, a magunk módján kivitelezzük.
Tudom, hogy köztetek nagyon sok ügyes kezű anyuka van, ezért, ami nekem megtetszik, megosztom, és esetleg Ti is közre adhatjátok, a saját , vagy főleg a gyerek alkotását!

Most eszembe jutott, az általam favorizált és legegyszerűbb játék, amit a bölcsisek is nagyon szerettek!
Nagy tojásokat rajzoltam egy lapra, majd a gyerekek különböző módokon kifestették, rajzoltak rá..aztán kivágtam, és délután boldogan lobogtatták a szülőknek az alkotást!:)) Ha több készült, szobai kiállítás lett belőlük!
És a csúcs!! A kosárka!



Nincsenek megjegyzések: