2011. április 15., péntek

Összeszorult a szívem:))

Huni baba blogjában olvastam, egy fotókhoz mellékelt, nagyon szép verset.  Utána néztem, valóban nem is hallottam, csak a mostani szülőktől a Bogyó és Babócát pl. de még nem futottam össze, személyesen a könyveivel, meséivel, verseivel az alkotónak, de pótolom majd!
Gyerekkoromban, nagyon sok verset mondott, olvasott apukám nekem is! Még gondozónői pályafutásom alatt, de főleg a saját gyerekeimnél, és a "kölcsön kapott" gyerekeknél, nagy hasznát vettem!
Huni baba eszembe juttatta, hogy én Móra Ferenc: Este című versét szerettem apukámnak mondani, a gyerekeimnek meg Zelk Zoltán: Este jó című énekelhető, nagyon aranyos versét tanítottam. Ezt a bölcsiseim is tudták, főleg Anyák napja idején!


Találtam egy oldalt, ahol szép csokorban vannak a versek, érdemes megnézni!
Nekem, most előjött nagyon sok, amit bizonyos alkalmakkor szavaltam. Hát...majdnem bőgtem!!

Altató versek

Később, Szabó Lőrinc verseiből tanultam sokat, amit az élet igazolt is.
Én valahogy, ösztönösen, mindjárt leülök a gyerek mellé a földre (ameddig még bírok!). Könnyen teremtettem a kicsikkel mindig kapcsolatot, de nem olyan régen jöttem rá, hogy ennek mekora jelentősége van.
Aztán összekapcsoltam a Lóci óriás lesz című verssel, és rájöttem, hogy ezeket tanítani, előírni, nem lehet.
Hallgassátok meg a verset, és érteni fogjátok!

Lóci óriás lesz     Egy tündéri pici lány előadásában!!!

Felébredhetne  Bazsi, mielőtt dagadtra bőgöm a szemem:)))

Folytatom..

2 megjegyzés:

Vikike és Hunika írta...

Nagyon örülök, hogy mai bejegyzésemmel kellemes emlékeket sikerült felidézni Benned. :)

Adrienn írta...

De tényleg!!! És csak jönnek-jönnek az emlékek, versben, énekben egyaránt! Köszi! Köszi! Köszi!!:))