Misi-Szilvi II.

A kezdetek bejegyzést törölni fogom.
Minden szava igaz, csak nagyon lehúztam vele magam. A hiány, a megbántottság, a hálátlanság, és a harag vezérelt. persze, nem a gyerekek felé....Visszaolvasva, annyira nem tükrözi, azokat a szép emlékeket, és azt a nagy összetartozást, ami miatt, annyira keserves volt a szakítás.
Most inkább a gyerekek oldaláról írom, az sokkal szívderítőbb.
Aztán majd szavazuink, hogy a másik fent maradjon-e, hangulatrontónak?

Tehát, amikor Misit elkezdtem hazahordani, először ,nem igen tudtam, hogy csak vigyem haza, tegyem le, és kész...maradok a gondozónője csak, vagy az a 10 perces séta, feljogosít-e egyéb nevelési feladatokra is, erősebb kötődésekre?. Aztán hamarosan kiderült, hogy szorosodik a kapcsolatunk. Már azzal, ahogy kapaszkodott a kezembe, és ahogy pár nap múlva, a bölcsiben is, sokkal nagyobb bizalommal volt felém, ő jelezte, hogy hogyan alakuljon a viszonyunk egymással..

Hazafelé sétálva, sokat beszéltem neki, bár nem nagyon tudtam levenni, hogy mit ért meg mindenből. Olyan kisgyerek volt, aki sokat mereng maga elé, és nem tudni, mi jár a kis fejében.
Aranyos volt, ahogy próbáltam szavakat tanítani a látottakról, és a villamos szót, nagyon sokáig mondogattam, de ő ragaszkodott a "manamos"-hoz. Sajnos, a többi szó is nehezen ragadt meg, elég későn kezdett beszélni, szókincse sem túl nagy volt, mint később kiderült, a szövegértéssel is baja volt.

Ebbe most megint nem megyek bele, mert akkor a hiányosságok okai, megint elvisznek...

Szeptemberben óvodába került. Kértem az ovónőket, hogy egy kicsit lassabban szoktathassam, sajátos körülményeire tekintettel.

Láttam már, pár kisgyereket beszoktatás alatt. Tudom, hogy mennyire nehéz, hogy bízzon, ne féljen, élvezze!

Misi, valószínű a fent említett dolgok következtében, még riadtabb volt. A felét sem értette az egésznek, ami körülötte történik. Időbe telt, míg rájött, hogy nem kell megijednie, mindig jövök érte!!!
Még a 3 év körüliek sem foglalkoztak túl sokat azzal, hogy ő más bőrszínnel rendelkezik...de ekkortájt úgy éreztem, hogy ő tudja, és előre fél. Hogy így volt-e, nem tudom...de hogy igaza lett az biztos!

Nehezen beszoktunk az oviba, talán élvezte is??? Bár sokszor mondták, hogy másokkal nem játszik,csendes, visszahúzódó kisfiú.
Novemberben megszületett Szilvike! Nagyon szép kisbaba volt, de Misit, még jobban háttérbe szorította.
Mivel egyre későbbre vártak haza bennünket, ha olyan idő volt sétáltunk, vagy felmentünk hozzánk...de egyre többet voltunk együtt.
Ezért is nem értettem (máig sem), hogy felém legalább, miért nem nyílt meg, miért félt, miért nem volt bizalma.??

Ha valami játékot javasoltam, izgatottan próbált "megfelelni" a javaslatnak, és görcsösen várta, hogy vége legyen.Ha véletlenül rá kellett szólni, úgy megijedt, hogy komoly gond volt, hogyan mondjak bármit neki, hogy ne vegye bántásnak. Evett, ha nem ízlett is..nem mondta, hogy nem kér! A mimikájáról próbáltam olvasni a valós választ.
Nyáron, megint sokat voltunk együtt. Játszótéren, nálunk, "buszozni", "villamosozni". Nem sok minden változott, sőt, később sem. Felső tagozatos volt az iskolában, amikor kezdett jobban kinyílni.
Előtte, ha véletlenül, mégis panasz volt rá, annak örültem igazán. Hogy végre rosszalkodott!!!

Következő szeptembertől hárman lettünk, csatlakozott Szilvi is hozzánk, és már hétvégeken is együtt voltunk.