2011. május 25., szerda

Okos baba

Mindig vallottam, hogy a gyerek azt csinálja, amit tanítunk neki. Ezzel nagy igazságot nem mondtam, de ha belegondolunk, hogy mennyi dolog van, amiről nem is hinnénk , hogy akaratunkon kívül, megtanítunk a kicsiknek, akkor mégis van benne valami..
Még gondozónői munkám során, nagyon gyakran találkoztam, beszoktatás alatt, olyan szülővel, aki kétségbe volt esve, hogy mi lesz a gyerekével, hiszen csak ringatva vagy cumival, cumisüveggel, mellé ülve stb. alszik. Sétálás, futkosás, és játék közben eszik, nem hajlandó az asztalnál ülni. Nem lehet lefektetni, mert még este 10-kor is szaladgál a lakásban.
Csak egyet szoktam kérdezni? Ezt a gyerek találta ki, vagy anyuka vezette be a módszert. Elgondolkodva kiderül mindenkinél, hogy valóban nem "genetikai"  tulajdonságok ezek, és szoktatás kérdése mind.
 Ezért is szoktam  határozottan megnyugtatni a szülőket, hogy ne aggódjanak, ugyanúgy el fogja sajátítani a mi módszereinket is. Kevés, ritka kivétellel, igazam is lett.
Bébiszitterként is hasonló volt a helyzet.


Guszti

Ez a mi "királyi" reggelink...



A nagy ágyon a "gunyesz"és az alvó játék, Alberttel..



Írtam már Gusztikámmal bevezetett evési szokásainkat, vagy Levi altatását. Ez nem azt jelenti, hogy én vagyok a szuper! Csak van egy elképzelésem, hogy hogyan szeretném, és mire megtanítani, amellett kitartok, és a gyerek igen hamar el is fogadja. Mivel új emberként kerülök a környezetében, így nem is nehéz dolgom van.
Ez nem pont az a kép, amiről beszélek:))))  Levi!




















Erre tudok nagyon sok hibámat is felsorolni, amit akarva, akaratlan követtem el. Pl. lányom, első perctől kanállal evett, és már a villával összetört ételt is ügyesen fogyasztotta, amikor beteg lett, és bár tudom, hogy olyankor az étvágyuk nem az igazi, mégis kétségbeesetten próbáltam evésre bírni. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy csak turmixolt főzeléket eszik meg, cumisüvegből:)
Hát, nem ő találta ki, csak kiválasztotta a felsorakoztatott lehetőségekből a legkényelmesebbet, és persze, hogy kitartott mellette.
Az alvás nála, nagyon egyszerűen ment. Evés, büfi, ágyba fektetés, jó kívánság a pihenéshez, és kész!
Fiam, aki kicsit betegesebb volt, ezáltal több pátyolgatást igényelt, vagy csak kapott, már csak ringatva, sétálva aludt el egy darabig. Aztán a 14 hónappal idősebb nővérétől látva, elsajátította a "normális" alvást, szerencsére!
Most Bazsi tanul aludni. Mondtam már, hogy milyen ügyesen megtanulta, hogy kitől, milyen módját kapja az altatásnak, és ki is harcolta a jogait mindig. Kinga összebújt vele, én sétáltam énekelve, apa beszélt neki magához ölelve, állva. Senkitől nem fogadta el a másiknak a módszerét. Ebből aztán, jó nagy kiborulás lett, mert amikor én ott voltam, de Kingával kellett volna aludnia, tudta, hogy addig visít, amíg valaki meg nem érti, és nem teljesíti akaratát, hogy a másik altatást választja! Kinga szerencsére, sokkal következetesebb, mint én. Ez már régen látszik az evésnél, hogy nem játszik, csak eszik. Szó nélkül, természetesen fogadja Bazsi.

Nagyon tetszett, hogy a "tiltott" dolgokat, egy egyszerű "Bazsi azt nem!" felszólítással rendezi le, és Bazsi,ott is  hagyja, és más játékot keres.
Most megelégelve a hisztit, ami, mint tudjuk, nem csak a szülőt borítja ki, hanem az amúgy nyugodt kisbaba is úgy felhergeli magát, hogy valószínű az alvása sem lesz békés.
Nekifogtak, és nagy siker lett a történet. Mesével, elköszönve, megnyugtatva, hogy a másik szobában vannak, nem hagyják itt, lefektették és kimentek. Amikor sírt (persze!) 1 perc múlva bementek, nem vették ki, csak nyugodt hanggal megismételték az előbbieket, hogy nincs mitől tartania, hiszen itt vannak, ha szüksége van valamire, jönnek. Ezt aztán 5 percenként megismételték, míg el nem aludt. Hamarosan az esti alvás teljesen átalakult! Még a napközbenin kell dolgozni, és mindenki fellégezhet!

Ugye, milyen okos a baba!! Csak egy fokkal kell okosabbnak lenni a szülőnek!:))
Sokan tartják kegyetlen módszernek, hogy sírni hagyják a kicsit. Mi a kegyetlenebb? Ez, vagy amikor órákon keresztül, kivörösödve, leizzadva, rossz esetben levegővétel nélkül, legrosszabb esetben ájulásig húzza fel magát. Hiába ringatják, sétálnak, játszanak...ha beindul a hiszti, igen nehéz megállítani.
Ilyen helyett..

2 megjegyzés:

Edina írta...

Igen, igazad van ...csak sokszor nehéz következetesnek maradni:)

Adrienn írta...

Ez az, ami nekem is a gyenge pontom. Agyban tudom, hogy hogyan kéne, de betartani már nem mindig megy:)))