2011. június 8., szerda

Élmény,-és eseménydús nap Alberttel...

Meglepetésként érkeztem pénteken 6 óra fele. Miután meglátott, olyan lendülettel, örömmel és szeretettel ugrott fel, és ölelt át, hogy majdnem elsírtam magam! Az érzés kölcsönös volt, hiszen megint rég nem találkoztunk, és hiányzott már nagyon!
Anya füvet nyírt a kertben, ezt le kellett ellenőrizni, és korrigálni a hibákat:)))
Hamar egy alkalmi padot is épített, fát "metszett", pótolta a hiányzó fűmagot. Cikázott fel-alá, alig győztem követni, még szemmel is. Semmihez nem kellett segítség. "Majd megoldom", hárított el, és tényleg.....Ide szaladt, oda futott, és már meg is volt a megoldás!:))
   

Anya programja úgy kívánta, hogy együtt aludjunk. Már nem kérdés, hogy hol, hiszen a nálam alvás megbukott. Így is nehezen tudott elaludni, mert hiányzott az anya. Megbeszéltük, hogy megértem az érzést, de ennek ellenére, a mese és a beszélgetés után, csak el kéne aludni, hiszen másnap "jutalom" napunk lesz, és álmosan nem fogja jól érezni magát.
Nagy nehezen elaludt, de nagyon hamar fel is ébredt, és a gondolat, hogy programunk van, pillanat alatt kikergette az ágyból. Még a házikója építésével kellett foglalkoznia indulásig, így egy perc ideje nem volt.
Persze a ház is az ő kreatív tervei lapján készült,  le is nyűgözött vele. A fűnyíró doboza volt az ötletadó, aztán készült ablak, ajtó, tető, padlás, eresz, macskabejáró, zsalugáter, függöny (majdnem) terasztető...és folyamatos ragasztás, vágás, sürgés-forgás után, úgy tűnt, hogy elkészült...
Az időjárás kétesélyes volt, de mégis a szabadtéri program mellett döntöttünk és irány a Margitsziget!
Vele, különösebb készülődés nem kell, mert nem az a gyerek, aki végig eszik-iszik egy ilyen ígéretes napot:))
Így mindössze egy esernyőt vetünk magunkhoz, és már indultunk is, valami minimális reggeli után. A perec evést már megbeszéltük, így tudtam, hogy éhen nem hal addig, így nem is próbáltam tovább rábeszélni, hogy egyen többet.
Kialvatlansága miatt, tempója még gyorsabb volt mint általában. A romoknál, úgy ugrott egyik kőről a másikra, úgy tűnt el időnként a labirintusban, hogy trappoltam utána folyamatosan, hogy el ne hagyjam valahol:)))

Közben pár konfliktusunk is adódott, mivel aggodalmam több tilalmat állított, mint ő szerette volna!:)
Némi vita (nem hiszti!!), egyeztetés, megbeszélés után, mindig megbékélve folytattuk. A viták alapjai olyan dolgok voltak, amit az én idegrendszerem nem igen bírt volna ki!:))) A hídra, alulról szeretett volna felmenni, le viszont, egy résen átpaszírozódva:)) A legmagasabb , legsimább falakat akarta megmászni, amit én már nem érek el, így az esetleges segítséget sem tudom megígérni.





A labirintus másik oldalán akart leugrani, amit én csak hosszas körben járás után tudtam volna követni... Ilyen kis afférjaink voltak, de rá jellemzően, meggyőzhető volt, és visszafordítható.

Aztán irány az állatkert. Ott már ráfért a pihenés, az evés-ivás. Megvettük a perecet, ittunk a kútból, és néztük a gólyákat a padról.

Jött a lovaglás, ami neki nem teljesen új dolog, de élvezte.


Eddigre kezdett el borulni az ég, és megbeszéltük, hogy inkább hazaindulunk. Mire a buszhoz értünk, és minden érdekes dolognál megálltunk, már rendesen fekete volt az ég, és hamarosan dörgés, villámlás közepette, el is eredt az eső. Nem esett kétségbe, hiszen "nem vagyunk cukorból", így beálltunk a buszmegállóba, ahol esélyünk nem volt, hogy fel is férjünk majd. Még egy kis fára mászás, aztán a felhőszakadássá fajult vihar elől, mégis felkerültünk a buszra, bár ellenkező irányba...de úgy is körforgalomban jár a busz. Végre Árpád híd metróállomás!!!!!

Egy megállót sikerült menni, mikor határozottan közölte, hogy szálljunk le, mert büdös van. Próbáltam volna ellenkezni, de beleszippantva a levegőbe, valóban, valami égett szag csapott meg. Miután nem kizárt, hogy a metró 40 éves szerelvényei, olykor produkálnak ilyesmit, szót fogadtam, és lepattantunk róla. De a felszínen, semmi olyan lehetőséget nem találtam, amivel továbbmehetnénk. Szerencsére, az eső már elállta, de a párás levegő, szintén próbára tett minket. Nem ragozom. Több átszállással, többször visszatérve a már bejárt helyekre, egyszer csak hazaértünk.
A meglehetősen sok vita után, végül mégis abban maradtunk, hogy nagyon szeretjük egymást, jól éreztük magunkat, és várjuk a következő alkalmat!!!!:)))
Javaslatom, hogy pihenjünk egyet, dugába dőlt, így újabb házépítés, festési munkák, majd az elfogyott ragasztót pótolandó, újabb hatalmas séta ,és beszereztük azt is.. Én már a lábamon alig álltam, de ő új lendületet vett (pontosabban, folytatta!), és új kihívásokat keresett....persze talált is!:)))

Mire anya megérkezett, már lassult a tempó, és nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy nem értek a mese végére az elalvásig!:))))

3 megjegyzés:

Edina írta...

Jó kis nap volt:)))

Huni baba írta...

Látod Adrienn, milyen nehéz lépést tartani a magunkfajta kisfiúkkal? :))

Nagyon tetszik a beszámolód, főként a képes összeállítás.

Adrienn írta...

Huni baba! Így visszatekintve, már nem is olyan fárasztó:)))))))

Edina! Tényleg, mindent egybevetve, nagyon klassz napunk volt!:)