2011. június 15., szerda

Apróságok, nagyon komolyan...

Mostanában több kis baba született az ismerőseim körében. Szeretem olvasni a mindennapjaikat.
A kezdeti összeszokások, a napirendek kialakulása, mindenkinél okoz kis fennakadást, de leginkább az első gyerekes anyukáknál.
Egy barátom kétségbeesve hívott fel, hogy mit csináljanak, a pár hetes gyerek, szopja az ujját!?
A másik anyuka a cumi-nem cumi kérdésnél ragadt le.

Tudom, hogy ezek, mekkora problémák most, amikre aztán nevetve gondolunk vissza.
Első gyermekem, 20 évesen, a még teljesen friss, szakképzettségemet igazoló irattal a kezemben ,érkezett. Egy gondolattal nem mertem eltérni a tanultaktól! De olyan mereven, hogy gyakran nevetve emlegetjük a családban ma is!
Pl. azzal adták haza, hogy délelőtt 10-kor kell fürdetni. (34 éve volt!). Anyukámmal, március közepén, délelőtt begyújtottunk az olajkályhába, és komfort nélküli lakásunk szobáját felbolygatva, megfürdettük a babát. Anyukám ugyan próbálta mondani, hogy talán fürdethetnénk este...de bőszen tiltakoztam! Ha ezt mondták, így kell!! Biztos baja lesz, ha eltérünk!
Egy hét után mertem csak kipróbálni, hogy lesz-e valami baja Vikimnek, ha este fürdetem? Nem lett!:))
Aztán az orosz tea! Azt mondták, azt kell adni! Beszereztük, mert biztos voltam benne, hogy másik teával ártok neki. Pedig mindenki mondta (aki nem szakértő!!!), hogy az a legerősebb tea.
Az első alkalommal, mikor a doktornő azt mondta, hogy 10 percre kivihetjük már levegőre, bebugyoláltam pólyába, plédbe, betakartam a fejét...anyukám kiállt a teraszra, én mögötte stopperrel, és ahogy letelt az idő, rohantunk vissza a szobába. A kicsi fellélegzett, hogy levegőhöz jut!
Bazsi első levegőztetése:) De itt, október volt:))

Így is lehet..
A fürdetést olyan macerásra vettem, mintha azt az érettségi tételt húztam volna. Olaj, hintőpor, behajtogatott pelenka és ruházat, fertőtlenítő...stb. 1 vatta, 1 olajos törlés, ledob...1 vatta, egy olajos törlés, ledob. Kizárólag a megtanult irányban, fentről-lefelé...
Ezt a cirkuszt betartottam végig, de volt pár, amit halált megvető bátorsággal, egyszer csak elhagytam. És érdekes, a gyereknek nem lett baja.Amikor már nem főztem a pelenkát, és nem vasaltam mindkét oldalát, érdekes módon, semmilyen fertőzést nem kapott, hogy lazult a "sterilitás"!
Ilyen kellékek is szóba jöhetnek:))))


Azt, hogy minden étkezésre frissen főztem az előírás szerint készített főzeléket, csak a fiam születése után hagytam el, mert nem fért már bele a 24 órába. Addig viszont, én zsíros kenyéren éltem a férjemmel együtt, mert arra már igazán nem volt idő, hogy magunknak is főzzek.
A cumi, abban az időben, a tanultak szerint, tiltott öröm volt. A teát, első perctől kanállal itattam, mert a cumis üveg is szerepelt a tilalmi listán! Venni azért vettem, de magam elől is jól eldugtam.

A képek Bazsiról készültek, mert a mieink zöme, papírkép még!


alvás ujjszopással...


cumi nélkül...


Hogy-hogy nem, egyszer csak mindkettő használatban volt. Ha sírt, és már minden próbálkozásom megdőlt, de a cumitól abbahagyta...miért is vettem volna el tőle? Amikor nem győztem a mokkáskanállal belecsepegtetni pár korty teát, előkerült az üveg, és egy-kettőre olthattuk a szomját.
Második gyerekem, 14 hónap múlva érkezett meg. Már idő sem volt ennyi macerára!
és...a cumisüveg (de csak inni!)
cumival...
 Addigra megtapasztaltam, hogy semmi baja nem lesz a gyereknek, ha picit engedek a szabályosságból. Ettől persze én is megkönnyebbültem, mert a görcsös megfelelés, elég fárasztó volt.
Mindkét gyermekem a megfelelő ütemben fejlődött. Az olajozott, és a kevésbé olajozott is egészséges maradt:) Legalább is ebből kifolyólag...
Enni is megtanultak, pohárból is tudnak inni...pedig felrúgtam a szabályokat!
Azt az egyet nem szeretem, ha olyan kicsivel találkozom, akinek folyton a cumi, vagy az üveg a kezében, vagy a szájában van.  Az akadályozza  a játékban, és már annyira hozzánő, hogy nagyobb élvezet a cumi, mint bármilyen játék. Nem beszélve a fogak, a száj környékére ható negatív hatásokról.
Valamit minden baba talál az alvás elősegítésére, vagy csak egy kis nyugtatásra, ha szükség lenne rá!
A bölcsiben is mindig bevettük az "alvó cuccot", hiszen mi baja lehet, ha egy maci egy rongy, egy cumi van nála? Semmi, de hamarabb és nyugodtabban alszik el.
Levi, teljes alvófelszereléssel..

Később, Marci is kellék lett...

Szóval szerintem, cumi vagy ujjszopás...mindegy, csak ne essünk túlzásba!

4 megjegyzés:

Anett írta...

Alíz születése után én is szinte mindent az előírtak szerint akartam csinálni. Nem volt egyszerű, ráadásul jóval stresszesebb is voltam, hogy vajon teljesen tökéletes-e minden :)
Szerencsére van egy szerető férjem aki kizökkentett ebből az egészből....a mai napig szól ha nagyon "elszállok" :)

Cumi. Teljesen egyetértek veled. Nálunk még mindig jelen van. Alváshoz használjuk, de vannak időszakok mikor egyre többször kéri és mire észbe kapok már sokat van nála. Ilyenkor jön a beszélgetés és a visszaszokás csak alváshoz.
Persze ez az én hibám mert nem kellene oda adni neki semmikor sem alváson kívül...hát azt hiszem változnom kellene.

Adrienn írta...

Örülök a véleményednek!!
Jó, hogy ilyen férjed van! Bár, én amilyen szorongós voltam, nem hiszem, hogy hagytam volna eltéríteni magam:)))
A cumiról még annyit, hogy akinél sokat volt, és napközben is, először megpróbáltam olyan játékot felkínálni, hogy le kelljen tenni a kezéből, vagy mondókázni, énekelni, amikor a szájából kellett kicsalogatni a gyerekeknek...volt mikor sikerült!:)))

Cicurka írta...

Ez az eddigi legjobb írásod! :) Legalábbis igazán magaménak érzem. Cumit néha (de tényleg néha!) már merek a szájába adni :), de amikor kiköpi, nem dugom vissza (és nem is kéri). Mindenesetre nagyon furi cumival látni a fiamat :).
Az ujjacskáját is néha be-bekapja, de azt ugyebár nem veszem el tőle. Édes! (Én is szoptam, és megvagyok :). Már nem kell! :)).
Szóval tetszik az összefoglaló.
Még egy megjegyzés a végére. Az olajozást betartottam, mint a szentírást, de mivel láttam, hogy szárít, így a végéről elhagytam. Megvan Zali, sőt remekül :)).
puszi

Adrienn írta...

Remélem, kicsit Te is lejjebb tudsz venni a megfelelési kényszerből, és lazább leszel! Vagy a másodiknál, mint én:))))))