Most, hogy előtérbe került, hogy megint gyereket és családot keresek, gyakran olvasok cikkeket ezzel kapcsolatban.
Pár éve, rábukkantam egy fórumra, ahol anyukák egymásnak adnak tippeket, hogy a "bébiszittyót" hogy lehet ellenőrizni, és lefülelni! A kamerától a hirtelen rajtaütésig, minden szerepelt a lehetőségek között.
Kénytelen voltam "beleszólni"
Teljesen megértem a keresés nehézségit, és buktatóit. Hallottam anyukáktól, elriasztó kalandokat. Láttam, hallottam híradásokban, elrettentő példákat. De nem ez az egy terület, ahol az alkalmasság kiszűrése nagyon nehéz, és nagy döntés.
De "bébiszittyónak" titulált emberre, a kutyámat nem bíznám! Ha így áll neki egy szülő, kicsi az esélye, hogy megtalálja a megfelelőt, hiszen egy jó érzésű bébiszitter, ilyen helyre nem megy, még nagyobb órabérért sem!
Jobban szeretem én is, ha ajánl valaki, hiszen akkor már nem teljesen idegenként jelenek meg. Azon kívül, én is tele vagyok aggályokkal. Először is, a legfontosabb, hogy el tudom-e fogadtatni magam, később megszerettetni a gyerekkel!
Aztán az anyukával való kapcsolat. Ha csak "cselédnek" tekint, azt már nem is vállalom. Nem azért, mert többre tartom magam, hanem azért, mert az alárendeltséggel a munkámat nagyban befolyásolja, mert a gyerek a radarjaival érzi, hogy ezt a " személyt" ugráltatásra,kiszolgálásra kaptam, és soha nem fog társként, barátként tekinteni rám, így pedig valóban, csak a megőrzésig jutunk el. Ez számomra elfogadhatatlan!
A bizalom nem jár! De magánnyomozások helyett, én felajánlom a felhalmozódott fotóim megtekintését, lehetőséget adok előző szülőkkel való kapcsolatfelvételre, magamtól kérem, hogy igazolványaimat nyugodtan átnézze, sőt, egy erkölcsi bizonyítvány kérését sem tartanám sértőnek, sőt!
Én is rosszul éreztem magam pár alkalommal, mikor egy újsághirdetésre, ismerkedés nélkül, ott maradtam, egy idegen lakásban, egy ismeretlen kisgyerekkel.
Tudom, hogy nagyon nehéz a döntés! De, ha úgy állnak eleve hozzá, hogy "kivont karddal", keresztkérdésekkel, lebuktatási tervekkel készülnek az "interjúkra", mindenki helyzetét megnehezítik.
Az első benyomás nagyon fontos, de egy ismerkedés alapja a beszélgetés, és nem a kihallgatás.
A gyanakvás, félelem elfogadható, és helyén való, de ez is kölcsönös!!
A legjobb, ha mindenki a GYEREK-et tartja legfontosabb bírának, hiszen ők tökéletes érzékkel rendelkeznek ehhez.
Még nem kaptam a mostani szakaszban ajánlatot, de el fogom mesélni az eredményét is, és a tapasztalatomat!
2010. november 29., hétfő
Albert megint
Albert a tükör nekem!
Már írtam, hogy mennyire pozitívan hatott rám, hogy 1 év után, milyen természetesen örömmel fogadott. Ragaszkodását különböző módon, de folyamatosan érzékeltette, és éreztem. Nagy adag "boldogsághormonhoz" jutottam tőle!
Tegnap, csak rövid időre voltunk együtt, de minden perce öröm volt. Kezdődött a mézeskalács bemutatóval, ami a konyhában fogadott, és a szebbnél szebb figurák között, az isteni illatú közegben, boldogan mutatta a saját alkotását.
El tudtam képzelni, azt a meghitt, boldog hangulatot, ami délelött lakozott akonyhában!
Mi, kenyeret sütöttünk, mert én gyakorlott "gépi sütő" vagyok, ők pedig még csak próbálkoztak, nem sok sikerrel.
Albert mindent előkészített, amit kértem, aztán izgatottan figyeltük, hogy a két lapátnak sikerül-e tésztává gyúrni az alapanyagokat.
A kenyér elkészülését, már csak telefonon tudtam meg, de sikerült.
Terveztünk egy napot a hétre, amikor ebéd után elhozom, és fánkot sütünk a családnak!
Az, hogy mielőtt eljöttem, minden módon próbált marasztalni, az igazi, őszinte visszajelzés volt, amitől önbizalmam nagy löketet kapott!
Várom az új " randinkat", és remélem ő is örül a lehetőségnek!
Már írtam, hogy mennyire pozitívan hatott rám, hogy 1 év után, milyen természetesen örömmel fogadott. Ragaszkodását különböző módon, de folyamatosan érzékeltette, és éreztem. Nagy adag "boldogsághormonhoz" jutottam tőle!
Tegnap, csak rövid időre voltunk együtt, de minden perce öröm volt. Kezdődött a mézeskalács bemutatóval, ami a konyhában fogadott, és a szebbnél szebb figurák között, az isteni illatú közegben, boldogan mutatta a saját alkotását.
El tudtam képzelni, azt a meghitt, boldog hangulatot, ami délelött lakozott akonyhában!
Mi, kenyeret sütöttünk, mert én gyakorlott "gépi sütő" vagyok, ők pedig még csak próbálkoztak, nem sok sikerrel.
Albert mindent előkészített, amit kértem, aztán izgatottan figyeltük, hogy a két lapátnak sikerül-e tésztává gyúrni az alapanyagokat.
A kenyér elkészülését, már csak telefonon tudtam meg, de sikerült.
Terveztünk egy napot a hétre, amikor ebéd után elhozom, és fánkot sütünk a családnak!
Az, hogy mielőtt eljöttem, minden módon próbált marasztalni, az igazi, őszinte visszajelzés volt, amitől önbizalmam nagy löketet kapott!
Várom az új " randinkat", és remélem ő is örül a lehetőségnek!
2010. november 24., szerda
Albert
Albertet kb. 3 éve ismertem meg! Anyukája, ismerős által keresett, és talált meg! Betegség, ovóda szünet esetére kellett vigyázni a kisfiúra!
Az első találkozás, mindig nagyon izgalmas! A szülővel is, de a gyerekkel még jobban. Mindenképp szeretem, ha párszor úgy találkozunk, hogy még anya velünk van. Szerencsémre ( vagy lehet, hogy benne vagyok én is:)) ), még nem volt problémám. Nem akarom lerohanni a gyereket, nem akarom, hogy azonnal szívébe zárjon, és elfogadjon, Ő diktál, én követem. Alberttel is így volt, de nagyon hamar megkedveltük egymást. Talán egyszer sem volt, hogy ne szívesen maradt volna velem! Volt, hogy az oviba én mentem érte, és szaladt átölve, boldogan hozzám. Nagyon okos kisfiú, anyukája mindent megbeszél vele, és nagyon jó a kapcsolatuk, amitől Albert biztonságban érzi magát, azzal a személlyel is, akire anyukája rábízta!
Sok közös élményünk halmozódott fel, de el kellett szakadnunk, amikor vidékre kerültem.
Most úgy alakult, hogy elhatároztam, visszatérek a falu széléről,amikor alkalmam van, a gyerekek közé!
Albert beteg lett és jöttem.
Annyira aranyosan, örömmel várt, hogy készített egy meglepetés tálat, amivel megvendégel, ha megérkezem! Lefóliázva, lecelluxozva kaptam kézbe, és boldog kíváncsisággal várta örömömet. A tálka finom háztartási kekszet, "nápolyimorzsa " ágyra fektetve rejtett. Nagyon örültem, hogy ennyire várt, és készült a találkozásra.
Már nem gyötörte a betegség, csak lábadozott, így sem nyűgős, sem nyugis nem volt.
Épp festegetett kis asztalkájánál, amikor megérkeztem. Mindig nagy alapossággal tudott, és tud" dolgozni". Valóban alkot! Sajátos ötletei és annak kivitelezése mindig lenyűgőz.
Minden eszközről tudja, hogy mi az, hogy kell használni,ha balesetveszélyes, hogy kell biztonsággal kézbe venni. Már az olló nagyon régi barátja, mára már annyira ügyesen vág, olyan aprólékosan, hogy nem kell félnem,hogy valami kárt tesz magában.
Albert az a kisfiú, aki nem jár térdig a játékok halmazában, de ami van, azt használni tudja, érti és élvezi! 
Megszerelt egy repülőt (elemcsere, fedél leragasztás..), aztán garázst építettünk neki. A következő javításra szoruló, távirányítós autó elkészülte után, különböző szabályokat kitalálva, ketten, együttműködve teszteltük az autót. Aztán kártya (ahol veszíteni is tud! Nem csal!), aztán sütőpapírral másolás és színezésen , de egy percig nem unatkozott, és a tv sem volt egy pillanatra sem bekapcsolva. Alkotás közben, minden témáról beszélgettünk.
Még a dohányzás veszélyeire is figyelmeztetett (nem először!), és előírt, egy leszoktató módszert!:)) Aztán elmesélte, hogy miért fontos folyadékot inni,és miért veszélyes, ha nem iszunk eleget:))
Tegnap, végre az udvarra is tudtunk meni! Minden szerszámmal rendelkezik, és minden műveletet ismer a kert gondozásáról, hiszen anyukája bevonja mindenbe, és őt nem is kell unszolni!
Most épp, a kutya "kakit" kellett eltakarítani, hogy nehogy belelépjünk! Hozta is az erre a célra való szerszámokat, és gyakorlott kézzel elvégezte a "piszkos"munkát.
Azt is szeretem nézni, hogy nem adja fel, nem veszti el a türelmét! Amikor valami nem sikerül, újból és újból nekilát,és ha nem birom megállni, és segítséget ajánlok, akkor is elutasít, és csak a legvégső esetben adja át.
Jövet-menet, leönti egy cserépről a felesleges vizet, felmászik egyfára, összeszed széthullott faágat.... és bármit kérdezek a kert virágairól, növényeiről, szinte mindent tud!
Szerencsére, az étvágya is sokat javult! Olyan jó étvággyal ebédelt, hogy öröm volt nézni!
Ő is sokat betegeskedett, de mióta az orrmanduláját eltávolították, lényegesen kevesebbet beteg, és sokkal enyhébb lefolyásúak!
Pénteken, én megyek érte az oviba. Miután ő sem alszik, és vannak is súrlódásai emiatt,kértem anyukáját, hogy hagy menjek ebéd után érte! Örömmel beleeggyezett, remlem, Albert is boldog lesz! Azt tervezzük, hogy hozzánk jövünk. Itt a két cica, az én "kincsesládám", és egy csomó olyan dolog van, amit csak itt, és csak együtt csinálunk!:))
Az első találkozás, mindig nagyon izgalmas! A szülővel is, de a gyerekkel még jobban. Mindenképp szeretem, ha párszor úgy találkozunk, hogy még anya velünk van. Szerencsémre ( vagy lehet, hogy benne vagyok én is:)) ), még nem volt problémám. Nem akarom lerohanni a gyereket, nem akarom, hogy azonnal szívébe zárjon, és elfogadjon, Ő diktál, én követem. Alberttel is így volt, de nagyon hamar megkedveltük egymást. Talán egyszer sem volt, hogy ne szívesen maradt volna velem! Volt, hogy az oviba én mentem érte, és szaladt átölve, boldogan hozzám. Nagyon okos kisfiú, anyukája mindent megbeszél vele, és nagyon jó a kapcsolatuk, amitől Albert biztonságban érzi magát, azzal a személlyel is, akire anyukája rábízta!
Sok közös élményünk halmozódott fel, de el kellett szakadnunk, amikor vidékre kerültem.
Most úgy alakult, hogy elhatároztam, visszatérek a falu széléről,amikor alkalmam van, a gyerekek közé!
Albert beteg lett és jöttem. Annyira aranyosan, örömmel várt, hogy készített egy meglepetés tálat, amivel megvendégel, ha megérkezem! Lefóliázva, lecelluxozva kaptam kézbe, és boldog kíváncsisággal várta örömömet. A tálka finom háztartási kekszet, "nápolyimorzsa " ágyra fektetve rejtett. Nagyon örültem, hogy ennyire várt, és készült a találkozásra.
Már nem gyötörte a betegség, csak lábadozott, így sem nyűgős, sem nyugis nem volt.
Épp festegetett kis asztalkájánál, amikor megérkeztem. Mindig nagy alapossággal tudott, és tud" dolgozni". Valóban alkot! Sajátos ötletei és annak kivitelezése mindig lenyűgőz.
Albert az a kisfiú, aki nem jár térdig a játékok halmazában, de ami van, azt használni tudja, érti és élvezi! 
Megszerelt egy repülőt (elemcsere, fedél leragasztás..), aztán garázst építettünk neki. A következő javításra szoruló, távirányítós autó elkészülte után, különböző szabályokat kitalálva, ketten, együttműködve teszteltük az autót. Aztán kártya (ahol veszíteni is tud! Nem csal!), aztán sütőpapírral másolás és színezésen , de egy percig nem unatkozott, és a tv sem volt egy pillanatra sem bekapcsolva. Alkotás közben, minden témáról beszélgettünk.Még a dohányzás veszélyeire is figyelmeztetett (nem először!), és előírt, egy leszoktató módszert!:)) Aztán elmesélte, hogy miért fontos folyadékot inni,és miért veszélyes, ha nem iszunk eleget:))
Most épp, a kutya "kakit" kellett eltakarítani, hogy nehogy belelépjünk! Hozta is az erre a célra való szerszámokat, és gyakorlott kézzel elvégezte a "piszkos"munkát. Azt is szeretem nézni, hogy nem adja fel, nem veszti el a türelmét! Amikor valami nem sikerül, újból és újból nekilát,és ha nem birom megállni, és segítséget ajánlok, akkor is elutasít, és csak a legvégső esetben adja át.
Szerencsére, az étvágya is sokat javult! Olyan jó étvággyal ebédelt, hogy öröm volt nézni!
Ő is sokat betegeskedett, de mióta az orrmanduláját eltávolították, lényegesen kevesebbet beteg, és sokkal enyhébb lefolyásúak!
Pénteken, én megyek érte az oviba. Miután ő sem alszik, és vannak is súrlódásai emiatt,kértem anyukáját, hogy hagy menjek ebéd után érte! Örömmel beleeggyezett, remlem, Albert is boldog lesz! Azt tervezzük, hogy hozzánk jövünk. Itt a két cica, az én "kincsesládám", és egy csomó olyan dolog van, amit csak itt, és csak együtt csinálunk!:))
2010. november 20., szombat
Bölcsesség
Lassacskán ráébredek, milyen bölcs is a természet.
Az elmúlt hét hónapban rengeteg minden történt velem /velünk.
3-4 hetes állapotos voltam, mikor a nőgyógyászom közölte velünk a jó hírt. Mivel 5 éves kapcsolat után ez év augusztusára terveztük az esküvőnket, és a hírt májusban kaptuk, kicsit felbolydult az életünk.
Az elején kezdeném: 2 hét erős hasfájás után mentem el az orvoshoz, és bár nem tudtuk, hogy mi lehet a baj, azért azt éreztem, hogy ez most nem "olyan" késés, illetve hasfájás, mint máskor. Egész hétvégén kérdezgettem Sándoromat, hogy "mi lesz, ha?", és mondogattam, hogy "szerintem valami nem stimmel". Aztán május 17-én délutános lettem volna, így korábban bementem a városba és a kórház felé vettem az irányt. Azt gondolom, hogy sokáig, vagy talán soha nem fogom elfelejteni, ahogy a doki fogadott felöltözés után: "Terhesek vagyunk, örülünk??" Őszintén szólva, csak vigyorogni tudtam, majd kiesett a szívem, és mihamarabb ki akartam menni a vizsgálóból. Aztán futás a kocsihoz, telefon a kézbe, és annyira sírtam, hogy nem tudtam elmondani szép, kerek, egész mondatokban a történteket. Sanyi hallgatta a maga halálos nyugalmával, aztán letettük. Annyit mondott csak, hogy "ok, jól van, na, ne sírj".
Vettem néhány mély levegőt, aztán felhívtam anyámat.
Alig hogy letettem a telefont, megint csörgött: Sanyi.
Felvettem, és nem jutottam szóhoz. Csak mondta és mondta, és alig értettem, mert arról beszélt, hogy örül, és siet haza, és azonnal menjek be a céghez, mert én aznaptól nem dolgozhatok, és vigyázzak, meg hogy ettem-e már, a hasfájásra váltsam ki a gyógyszert, és így tovább percekig.
Hát szót fogadtam. Lemondtam a műszakot, amitől mellesleg a doki is eltiltott, aztán irány haza.
Nem nagyon mondtuk senkinek, mert nem akartuk elhinni. Aztán egy hét múlva, mikor vissza kellett menni vizsgálatra és az orvos megerősítette, akkor közölte Sanyi a szüleivel.
Furcsa hetek következtek. A hasfájás nem szűnt meg, ezért hathetesen két napra befektettek megfigyelésre.
Injekciók, gyógyszerek, de aztán hazajöhettem.
Közben még lótás-futás, mert a nem szakmai feladatokat és vállalásokat azért még megcsináltam. Persze az esküvőt is szervezgettük, mert bár sok minden kész volt májusra, de a ruhámat például le kellett cserélni, virágokat rendelni, ilyesmi.
Nagyon sok változáson mentem / mentünk keresztül. Mind testileg, mind pedig lelkileg. Volt olyan idő, amikor órákat bírtam sírni azon morfondírozva, hogy én nem leszek jó anyuka, és nem vagyok készen, és hogyan lesz egyáltalán ezután. Közben nem híztam, amit a védőnőm minden alkalommal szóvá tett. Ugyanakkor mégsem jöttek rám a ruháim, olyan volt, mintha a kilók átvándoroltak volna a fenekemre, combomra, melleimre.
Sírtam azért, mert le kell cserélni a "tökéletes" menyasszonyi ruhámat egy egyébként ugyanolyan szépre, aztán rá tíz percre már azért tört el a mécses, mert milyen gyerekes és kicsinyes vagyok, hogy egy vacak ruháért sírok. Aztán Sanyi megvigasztalt, és akkor meg azért sírtam, hogy ő milyen kedves, én meg egy dög vagyok....
Aztán itt vannak a jókedvű pillanatok. Amikor az éjszaka kellős közepén jutott eszembe, hogy "Kicsim, kelj fel, képzeld, gyerekünk lesz...." Aminek a minden reggel négykor kelő kedvesem nem igazán tudott örülni, annak meg pláne nem, hogy természetesen ehhez is sírtam egy sort, csak most örömömben....:D
Lassan eltelt a nyár, augusztus 28-ra volt kitűzve az esküvőnk. Kb. 20 hetes volt a babánk, és Sanyi mindig azt mondta, hogy lánya lesz, de nem akarja a dokit megkérdezni a baba neméről. Aztán augusztus 24-én a barátnőmmel mentem ultrahangra (ez volt a második hasi uh.), és az orvos feltette a kérdést: "Tudjuk már a baba nemét?" Mondtam, hogy nem, de azt már nem tettem hozzá, hogy nem is akarjuk megtudni... Mire ő: "Fiú lesz, jó lesz?" Gondoltam magamban, hát nem a húspultnál vagyunk, hogy "57 deka, maradhat?", úgyhogy rávágtam, hogy naná!!!:D
Jó szokásomhoz híven kirohantam az épületből, barátnőm épp telefonált, tehát kellett valakit találnom, akinek elmondhatom. Így esett, hogy az egyik belgyógyász, akivel már volt dolgom korábban a gyomrom miatt, lett az áldozat. Ő akarta... minek kérdezte meg, hogy hová ilyen sietve... Ennyi elég volt, hogy ömöljenek belőlem a szavak: "Doktor úr, fiam lesz, nézze, látja?"
Persze bennem volt a félsz, mert Sanyi annyira lányt emlegetett, már a név is megvolt: Sára Magdolna.
Most nem bíztam a telefonra, irány az Ő munkahelye, kihívtam és mutattam a felvételt. Hagytam időt neki, hogy kiböngéssze a két comb között az árulkodó jelet. Afféle visszafogott ember, kellett neki egy fél óra, mire utánam telefonált, hogy közölje, örül, és eddig is fiút akart, csak azért mondta, hogy lányt, mert azt hitte, én azt szeretnék. Pedig én is azért mondtam, hogy lányt szeretnék, mert azt gondoltam, hogy ő azt akar....:)
Tudom, tudom, zsák a foltját....
Innentől kezdve madarat lehetett velem fogatni. Nem érdekelt, hogy borús az idő 28-án, sem az, hogy kipottyant a fátylam a polgári szertartás után, és a templomba anélkül mentem, konkrétan semmi nem tudott kizökkenteni a jókedvemből.
Azóta készülgetek, ruhákat szedtem össze, de a nagy dolgok beszerzését még halogattam. Annak még nem éreztem idejét.
Aztán ez is változott. Nem hittem el eddig, de tényleg van olyan, hogy fészekrakó ösztön. Visszafogott, de egyébként felettébb humoros férjecském (aki 10 évig tartott nyulakat) szerint már tépem a szőröm és hordom a ház egyik sarkába. Kiságyat vettünk, ruhácskákat mostam, életemben először nagy tételben vasaltam, most már készen áll a "hazahozós batyu", meg az én utazótáskám is, a biztonság kedvéért. Vezetgetjük a babanaplót, beszélünk a babához. Választottunk neki nevet: Kristóf Sándor....
Itt tartunk most. Ezért írtam, hogy bölcs a természet. Hagy időt arra, hogy felkészüljünk nem csak testileg, hanem lelkileg is. Ad időt rá, hogy megszokjuk a gondolatot, átrágjuk magunkat a bizonytalanságon, félresöpörjük eddig életünk olyan részeit, amikről aztán kiderül, hogy nem is hiányoznak, és csak azt hittük, hogy fontosak. A várandósság alatt a leendő nagyszülőknek is van idejük megszokni, hogy a gyerekük nem csak gyerek, hanem már ő maga is szülő. Ez szerintem legalább olyan göröngyös és hosszú folyamat, mint szülővé válni.
A férjemben óriásit csalódtam pozitívan, mert ő, aki annyira anyás volt, és aki teljesen elzárkózott eddig a gyerekvállalás gondolatától, az első perctől kezdve rajongással és gondoskodással fordul felém, és bújja a babainfós oldalakat, könyveket.Most már elégedetten, félelem nélkül várjuk a babát, az egyetlen dolog, amitől még tartunk, az a szülés.
Még hihetetlen ugyan a gondolat, hogy most már örökké és visszavonhatatlanul felelősek vagyunk egy kis emberért, aki akkor is kapocs lesz köztünk, ha netán minden más kötelék elszakadna.
Azért írtam le nektek a mi történetünket, hátha segít annak, aki most jár a sírós, bizonytalankodós, vagy épp megfutamodós stádiumban.
Az elmúlt hét hónapban rengeteg minden történt velem /velünk.
3-4 hetes állapotos voltam, mikor a nőgyógyászom közölte velünk a jó hírt. Mivel 5 éves kapcsolat után ez év augusztusára terveztük az esküvőnket, és a hírt májusban kaptuk, kicsit felbolydult az életünk.
Az elején kezdeném: 2 hét erős hasfájás után mentem el az orvoshoz, és bár nem tudtuk, hogy mi lehet a baj, azért azt éreztem, hogy ez most nem "olyan" késés, illetve hasfájás, mint máskor. Egész hétvégén kérdezgettem Sándoromat, hogy "mi lesz, ha?", és mondogattam, hogy "szerintem valami nem stimmel". Aztán május 17-én délutános lettem volna, így korábban bementem a városba és a kórház felé vettem az irányt. Azt gondolom, hogy sokáig, vagy talán soha nem fogom elfelejteni, ahogy a doki fogadott felöltözés után: "Terhesek vagyunk, örülünk??" Őszintén szólva, csak vigyorogni tudtam, majd kiesett a szívem, és mihamarabb ki akartam menni a vizsgálóból. Aztán futás a kocsihoz, telefon a kézbe, és annyira sírtam, hogy nem tudtam elmondani szép, kerek, egész mondatokban a történteket. Sanyi hallgatta a maga halálos nyugalmával, aztán letettük. Annyit mondott csak, hogy "ok, jól van, na, ne sírj".
Vettem néhány mély levegőt, aztán felhívtam anyámat.
Alig hogy letettem a telefont, megint csörgött: Sanyi.
Felvettem, és nem jutottam szóhoz. Csak mondta és mondta, és alig értettem, mert arról beszélt, hogy örül, és siet haza, és azonnal menjek be a céghez, mert én aznaptól nem dolgozhatok, és vigyázzak, meg hogy ettem-e már, a hasfájásra váltsam ki a gyógyszert, és így tovább percekig.
Hát szót fogadtam. Lemondtam a műszakot, amitől mellesleg a doki is eltiltott, aztán irány haza.
Nem nagyon mondtuk senkinek, mert nem akartuk elhinni. Aztán egy hét múlva, mikor vissza kellett menni vizsgálatra és az orvos megerősítette, akkor közölte Sanyi a szüleivel.
Furcsa hetek következtek. A hasfájás nem szűnt meg, ezért hathetesen két napra befektettek megfigyelésre.
Injekciók, gyógyszerek, de aztán hazajöhettem.
Közben még lótás-futás, mert a nem szakmai feladatokat és vállalásokat azért még megcsináltam. Persze az esküvőt is szervezgettük, mert bár sok minden kész volt májusra, de a ruhámat például le kellett cserélni, virágokat rendelni, ilyesmi.
Nagyon sok változáson mentem / mentünk keresztül. Mind testileg, mind pedig lelkileg. Volt olyan idő, amikor órákat bírtam sírni azon morfondírozva, hogy én nem leszek jó anyuka, és nem vagyok készen, és hogyan lesz egyáltalán ezután. Közben nem híztam, amit a védőnőm minden alkalommal szóvá tett. Ugyanakkor mégsem jöttek rám a ruháim, olyan volt, mintha a kilók átvándoroltak volna a fenekemre, combomra, melleimre.
Sírtam azért, mert le kell cserélni a "tökéletes" menyasszonyi ruhámat egy egyébként ugyanolyan szépre, aztán rá tíz percre már azért tört el a mécses, mert milyen gyerekes és kicsinyes vagyok, hogy egy vacak ruháért sírok. Aztán Sanyi megvigasztalt, és akkor meg azért sírtam, hogy ő milyen kedves, én meg egy dög vagyok....
Aztán itt vannak a jókedvű pillanatok. Amikor az éjszaka kellős közepén jutott eszembe, hogy "Kicsim, kelj fel, képzeld, gyerekünk lesz...." Aminek a minden reggel négykor kelő kedvesem nem igazán tudott örülni, annak meg pláne nem, hogy természetesen ehhez is sírtam egy sort, csak most örömömben....:D
Lassan eltelt a nyár, augusztus 28-ra volt kitűzve az esküvőnk. Kb. 20 hetes volt a babánk, és Sanyi mindig azt mondta, hogy lánya lesz, de nem akarja a dokit megkérdezni a baba neméről. Aztán augusztus 24-én a barátnőmmel mentem ultrahangra (ez volt a második hasi uh.), és az orvos feltette a kérdést: "Tudjuk már a baba nemét?" Mondtam, hogy nem, de azt már nem tettem hozzá, hogy nem is akarjuk megtudni... Mire ő: "Fiú lesz, jó lesz?" Gondoltam magamban, hát nem a húspultnál vagyunk, hogy "57 deka, maradhat?", úgyhogy rávágtam, hogy naná!!!:D
Jó szokásomhoz híven kirohantam az épületből, barátnőm épp telefonált, tehát kellett valakit találnom, akinek elmondhatom. Így esett, hogy az egyik belgyógyász, akivel már volt dolgom korábban a gyomrom miatt, lett az áldozat. Ő akarta... minek kérdezte meg, hogy hová ilyen sietve... Ennyi elég volt, hogy ömöljenek belőlem a szavak: "Doktor úr, fiam lesz, nézze, látja?"
Persze bennem volt a félsz, mert Sanyi annyira lányt emlegetett, már a név is megvolt: Sára Magdolna.
Most nem bíztam a telefonra, irány az Ő munkahelye, kihívtam és mutattam a felvételt. Hagytam időt neki, hogy kiböngéssze a két comb között az árulkodó jelet. Afféle visszafogott ember, kellett neki egy fél óra, mire utánam telefonált, hogy közölje, örül, és eddig is fiút akart, csak azért mondta, hogy lányt, mert azt hitte, én azt szeretnék. Pedig én is azért mondtam, hogy lányt szeretnék, mert azt gondoltam, hogy ő azt akar....:)
Tudom, tudom, zsák a foltját....
Innentől kezdve madarat lehetett velem fogatni. Nem érdekelt, hogy borús az idő 28-án, sem az, hogy kipottyant a fátylam a polgári szertartás után, és a templomba anélkül mentem, konkrétan semmi nem tudott kizökkenteni a jókedvemből.
Azóta készülgetek, ruhákat szedtem össze, de a nagy dolgok beszerzését még halogattam. Annak még nem éreztem idejét.
Aztán ez is változott. Nem hittem el eddig, de tényleg van olyan, hogy fészekrakó ösztön. Visszafogott, de egyébként felettébb humoros férjecském (aki 10 évig tartott nyulakat) szerint már tépem a szőröm és hordom a ház egyik sarkába. Kiságyat vettünk, ruhácskákat mostam, életemben először nagy tételben vasaltam, most már készen áll a "hazahozós batyu", meg az én utazótáskám is, a biztonság kedvéért. Vezetgetjük a babanaplót, beszélünk a babához. Választottunk neki nevet: Kristóf Sándor....
Itt tartunk most. Ezért írtam, hogy bölcs a természet. Hagy időt arra, hogy felkészüljünk nem csak testileg, hanem lelkileg is. Ad időt rá, hogy megszokjuk a gondolatot, átrágjuk magunkat a bizonytalanságon, félresöpörjük eddig életünk olyan részeit, amikről aztán kiderül, hogy nem is hiányoznak, és csak azt hittük, hogy fontosak. A várandósság alatt a leendő nagyszülőknek is van idejük megszokni, hogy a gyerekük nem csak gyerek, hanem már ő maga is szülő. Ez szerintem legalább olyan göröngyös és hosszú folyamat, mint szülővé válni.
A férjemben óriásit csalódtam pozitívan, mert ő, aki annyira anyás volt, és aki teljesen elzárkózott eddig a gyerekvállalás gondolatától, az első perctől kezdve rajongással és gondoskodással fordul felém, és bújja a babainfós oldalakat, könyveket.Most már elégedetten, félelem nélkül várjuk a babát, az egyetlen dolog, amitől még tartunk, az a szülés.
Még hihetetlen ugyan a gondolat, hogy most már örökké és visszavonhatatlanul felelősek vagyunk egy kis emberért, aki akkor is kapocs lesz köztünk, ha netán minden más kötelék elszakadna.
Azért írtam le nektek a mi történetünket, hátha segít annak, aki most jár a sírós, bizonytalankodós, vagy épp megfutamodós stádiumban.
2010. november 19., péntek
Adventi naptár
Ez most aktuális lassan! Jó lenne összegyűjteni ötleteket, amik még el is készülhetnek!
Kezdem egy olyannal, amit az egyik babám anyukájától lestem el, és nekem nagyon tetszett!
Fél pár színes zoknicskába egy pici ajándék, színes szalaggal, egy kifeszített kötélen felakasztva!
Ez még nekem is sikerül!
De van ettől biztos jóval több a tarsolyotokban!
Tegyétek közzé!!
Kezdem egy olyannal, amit az egyik babám anyukájától lestem el, és nekem nagyon tetszett!
Fél pár színes zoknicskába egy pici ajándék, színes szalaggal, egy kifeszített kötélen felakasztva!
Ez még nekem is sikerül!
De van ettől biztos jóval több a tarsolyotokban!
Tegyétek közzé!!
Kreatívságok
Kriszti beszámolója, nagyon sok jó ötletet adott. És valószínű, a segítséget is igénybe fogom venni! Én is gyakran belekezdtem dolgokba, de valahogy a kézügyességem, a fantáziám...abbahagyatta velem!
Szerencse, hogy nem óvodában dolgoztam, mert ott nagyon kell az aranykezű óvónéni kreativitása.
A bölcsődés korosztály igényeit kielégítő gyurmázás, rajzolás, kirakózás, nagy fa gyöngy fűzés, és a korosztály számára fellelhető készségfejlesztő játékok szintjén, meg is álltam. A hajtogatás is a hajó, a repülő, ugró béka környékén akadt el!
Ezért vittem a gyerekeket, akiket rám bíztak, inkább olyan értő kezekhez, mint Krisztié! Szerencsére, ma már nagyon sok technika, nagyon sok hozzáértő, és nagyon sok olyan ember van, aki szívesen megosztja tudását, és örömét leli abban, hogy tovább adhatja!
Amit lehet itt közzé adni, és elsajátítani, azt ne hagyjuk ki!
Én is kértem segítséget, unokám születése előtt, hogy egy aranyos babaköszöntőt készítsek. De Sajnos, Bazsi hamarabb megszületett, mint ahogy elkészültem volna!:))) Igaz, több próbálkozásom, nekifutásom volt, de valahol mind elakadt!:((
De nem adom fel, mert szeretem csinálni (keresztszemes, kötés , horgolás), és" jó pap holtig tanul ".
Azért van, ami elkészült!!
És van, ami nem:)))
A gyerekektől nagyon sokat lehet tanulni! Gyakorolni a babázást, mint Bálinttal, kiismerni a kis praktikáikat, és komoly dolgokat is. Annyira tiszták, őszinték, hogy sokszor szoktam gondolkodni, hogy hol vesznek el ezek a tulajdonságok felnőtt korban? (Tisztelet a kivételnek!)
Az együtt játszás, és alkotás öröme a fotókon is látszik! Annyira jó, hogy ma már minden élményt könnyedén meg lehet örökíteni, és közzé lehet tenni!
Pár, egyszerűnek tűnő alkotás bővebb leírását, lehet, hogy kérni fogom! Pl. A rizs mackó, nagyon tetszik, és talán, nekem is sikerülhet!:))
Szerencse, hogy nem óvodában dolgoztam, mert ott nagyon kell az aranykezű óvónéni kreativitása.
A bölcsődés korosztály igényeit kielégítő gyurmázás, rajzolás, kirakózás, nagy fa gyöngy fűzés, és a korosztály számára fellelhető készségfejlesztő játékok szintjén, meg is álltam. A hajtogatás is a hajó, a repülő, ugró béka környékén akadt el!
Ezért vittem a gyerekeket, akiket rám bíztak, inkább olyan értő kezekhez, mint Krisztié! Szerencsére, ma már nagyon sok technika, nagyon sok hozzáértő, és nagyon sok olyan ember van, aki szívesen megosztja tudását, és örömét leli abban, hogy tovább adhatja!
Amit lehet itt közzé adni, és elsajátítani, azt ne hagyjuk ki!
Én is kértem segítséget, unokám születése előtt, hogy egy aranyos babaköszöntőt készítsek. De Sajnos, Bazsi hamarabb megszületett, mint ahogy elkészültem volna!:))) Igaz, több próbálkozásom, nekifutásom volt, de valahol mind elakadt!:((
De nem adom fel, mert szeretem csinálni (keresztszemes, kötés , horgolás), és" jó pap holtig tanul ".
Azért van, ami elkészült!!
És van, ami nem:)))
A gyerekektől nagyon sokat lehet tanulni! Gyakorolni a babázást, mint Bálinttal, kiismerni a kis praktikáikat, és komoly dolgokat is. Annyira tiszták, őszinték, hogy sokszor szoktam gondolkodni, hogy hol vesznek el ezek a tulajdonságok felnőtt korban? (Tisztelet a kivételnek!)
Az együtt játszás, és alkotás öröme a fotókon is látszik! Annyira jó, hogy ma már minden élményt könnyedén meg lehet örökíteni, és közzé lehet tenni!
Pár, egyszerűnek tűnő alkotás bővebb leírását, lehet, hogy kérni fogom! Pl. A rizs mackó, nagyon tetszik, és talán, nekem is sikerülhet!:))
Hímzett apróságok - apróságoknak
Fotóalbum, belül meglepetésekkel.
Bálint
Szeretném bemutatni a kisöcsémet, aki december 28-án lesz 2 éves.
Ő az én "tanuló babám", mert nagyon sok mindent tanultam tőle, vele, amit majd a saját kisfiúnknál is hasznosítani tudok.
Pl. annyit kínlódtam a náthás nózijával, hogy most már rengeteg trükköt ismerek az orrtisztításra, vagy megtanultam, hogy a Neogranormon kenőcs a fehér arany a kicsípett popsira, vagy hogy a csipketea hasznos hasmenés ellen, de akár olyan dolgok is ragadtak rám, hogy milyen mosószert, öblítőt bír a babák bőre.
Voltak persze "izgalmasabb" dolgok is, mondjuk, hogy a kisfiúk cselesek, és szeretik megvárni a pelenka levételét, és csak utána "támadnak". Az öcsém arcán pl. látszott, hogy huncutkodik, és pisilni készül. Persze így sem úsztuk meg....:)
Hasonló eset volt, mikor fürdés után mókásnak találtam egy kicsit törölközőbe bugyolálva kézbe venni, ő meg mókásnak találta, hogy a törölközőbe kakil...
Régebben mindennel kikente magát, ami krémes volt: Nívea, popsikenőcs..... joghurt, májkrém.... beledugta az ujját, és szépen bekente vele az arcát, a haját, az összes szabad bőrfelületet.
Most már nagyobb, és új szokásai vannak. Ha lát valami érdekeset, vagy csinál valami huncutságot, akkor úgy csinál, mint aki nem is vette addig észre, és felkiált: úúú, hoooppáá....:D
Ő az én "tanuló babám", mert nagyon sok mindent tanultam tőle, vele, amit majd a saját kisfiúnknál is hasznosítani tudok.
Pl. annyit kínlódtam a náthás nózijával, hogy most már rengeteg trükköt ismerek az orrtisztításra, vagy megtanultam, hogy a Neogranormon kenőcs a fehér arany a kicsípett popsira, vagy hogy a csipketea hasznos hasmenés ellen, de akár olyan dolgok is ragadtak rám, hogy milyen mosószert, öblítőt bír a babák bőre.
Voltak persze "izgalmasabb" dolgok is, mondjuk, hogy a kisfiúk cselesek, és szeretik megvárni a pelenka levételét, és csak utána "támadnak". Az öcsém arcán pl. látszott, hogy huncutkodik, és pisilni készül. Persze így sem úsztuk meg....:)
Hasonló eset volt, mikor fürdés után mókásnak találtam egy kicsit törölközőbe bugyolálva kézbe venni, ő meg mókásnak találta, hogy a törölközőbe kakil...
Régebben mindennel kikente magát, ami krémes volt: Nívea, popsikenőcs..... joghurt, májkrém.... beledugta az ujját, és szépen bekente vele az arcát, a haját, az összes szabad bőrfelületet.
Most már nagyobb, és új szokásai vannak. Ha lát valami érdekeset, vagy csinál valami huncutságot, akkor úgy csinál, mint aki nem is vette addig észre, és felkiált: úúú, hoooppáá....:D
Apróságok nem csak gyerekeknek
Decoupage technikával tálca egyetlen szalvétából.
Láncok gyöngyből, fagolyóból.
Szárazvirág koszorú.
Szintén szalvétatechnika, születésnapra.
Ez pedig egy festett - szalvétázott papírdoboz.
Maci mikulásra, rizzsel tömve.
Ezek a most 8 éves keresztlányunk művei, gyűrt papírból, hungarocell golyókból.
És egy motor. Ki nem találnátok, egy kifújt tojás a teste....
Ezek is azt bizonyítják, hogy egy kis türelemmel, néhány maradék anyagból, vagy akár háztartási hulladékból is lehet szépet alkotni, és ezt a gyerekek is nagyon élvezik.
Én magam 8 éves voltam, mikor egy gyereknapi foglalkozáson megismerkedtem a legegyszerűbb gyöngyözési technikával, amit azóta is csak virágmintának hívok. 13 évig aztán abba sem hagytam a különböző technikák elsajátítását. 19 éves voltam, mikor az akkor 4-5 éves hugicám ovijában minden kislánynak varrattak a szülők kékfestő ruhát, és úgy gondoltuk, a hugi meg én, hogy mind a 17 lánykának fűzünk a ruhához illő nyakláncot.
Aznap este a tesóm 7 db láncot fűzött készre, este 11-ig abba sem hagyta. Akkor döntöttük el mi ketten, hogy ezt másnak is megtanítjuk. Az idők során bele ütöttük az orrunkat sok más technikába is, aztán 5 éve foglalkozásokat kezdtünk tartani gyerekeknek. Egyetlen kikötésünk volt: az anyagköltséget állja a felkérő intézmény (iskola, óvoda, műv. ház, önkormányzat), más díjat nem kértünk, így a gyerekeknek nem kellett részvételi díjat fizetniük.
Időközben hugicám annyira kinőtte magát, hogy egy-egy foglalkozáson külön asztalt kapott, ahol kicsiknek - nagyoknak tanítgatott szalvétatechnikát, sablonfestést, gyöngyfűzést.
Így egész kézműves blokkokat tudtunk vállalni, 4 faluban, 30 km-es körzetben, sőt, a tapolcai vasutasnapon is.
Tessék, néhány foglalkozásunk fotója:
Amint látszik is, nem csak a gyerekeket vonzza az ilyesmi.
Nagyon szívesen segítek bárkinek, aki szeretné elsajátítani egy-egy technika alapjait. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján bátran mondhatom, hogy bárki meg tudja tanulni a kezdő lépéseket, és ez már bőven elég ahhoz, hogy egy esős délutánon, vagy téli estéken lekössük a gyerekeket. S persze nem utolsó sorban hatalmas élmény a kicsiknek, hogy valamit együtt csinálunk, amit aztán mutogathatnak, ami a szobájuk dísze lehet. Fejleszti a kézügyességüket, a kreativitásukat, pozitívan hat a türelmükre, kitartásukra. Volt olyan örökmozgó kisfiú, aki 3 órán át egy helyben ült, és nyakláncot gyártott anyának, apának, mamának, ovis szerelmének.
Ezek is azt bizonyítják, hogy egy kis türelemmel, néhány maradék anyagból, vagy akár háztartási hulladékból is lehet szépet alkotni, és ezt a gyerekek is nagyon élvezik.
Én magam 8 éves voltam, mikor egy gyereknapi foglalkozáson megismerkedtem a legegyszerűbb gyöngyözési technikával, amit azóta is csak virágmintának hívok. 13 évig aztán abba sem hagytam a különböző technikák elsajátítását. 19 éves voltam, mikor az akkor 4-5 éves hugicám ovijában minden kislánynak varrattak a szülők kékfestő ruhát, és úgy gondoltuk, a hugi meg én, hogy mind a 17 lánykának fűzünk a ruhához illő nyakláncot.
Aznap este a tesóm 7 db láncot fűzött készre, este 11-ig abba sem hagyta. Akkor döntöttük el mi ketten, hogy ezt másnak is megtanítjuk. Az idők során bele ütöttük az orrunkat sok más technikába is, aztán 5 éve foglalkozásokat kezdtünk tartani gyerekeknek. Egyetlen kikötésünk volt: az anyagköltséget állja a felkérő intézmény (iskola, óvoda, műv. ház, önkormányzat), más díjat nem kértünk, így a gyerekeknek nem kellett részvételi díjat fizetniük.
Időközben hugicám annyira kinőtte magát, hogy egy-egy foglalkozáson külön asztalt kapott, ahol kicsiknek - nagyoknak tanítgatott szalvétatechnikát, sablonfestést, gyöngyfűzést.
Így egész kézműves blokkokat tudtunk vállalni, 4 faluban, 30 km-es körzetben, sőt, a tapolcai vasutasnapon is.
Tessék, néhány foglalkozásunk fotója:
Nagyon szívesen segítek bárkinek, aki szeretné elsajátítani egy-egy technika alapjait. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján bátran mondhatom, hogy bárki meg tudja tanulni a kezdő lépéseket, és ez már bőven elég ahhoz, hogy egy esős délutánon, vagy téli estéken lekössük a gyerekeket. S persze nem utolsó sorban hatalmas élmény a kicsiknek, hogy valamit együtt csinálunk, amit aztán mutogathatnak, ami a szobájuk dísze lehet. Fejleszti a kézügyességüket, a kreativitásukat, pozitívan hat a türelmükre, kitartásukra. Volt olyan örökmozgó kisfiú, aki 3 órán át egy helyben ült, és nyakláncot gyártott anyának, apának, mamának, ovis szerelmének.
2010. november 16., kedd
Főzősjáték
Ehető játék
Tegnap sütöttem egy finom sütit! Mint mindenről erről is jutottak eszembe gyerekdolgok!
Szilvikém, a vietnámi kislányom, elég eleven volt! Az egyik szemének, mindig rajta kellett legyen az embernek. Mivel velük, életvitelszerűen éltünk együtt, így a napi tennivalókba is be kellett vonni, meg kellett mutatni, hisz én voltam a "család", a minta.
Ha főznöm kellett, mert nem lettem kész mielőtt jöttek (reggel 6-7 között!), akkor fogtuk a sámlit, felvettük a kötényünket, és együtt dolgoztunk! Eleinte, míg kisebb volt, a már említett mazsola, bab, tészta volt az ő alapanyaga, és a szekrényből kerültek elő a biztonságos eszközök, meg a "játszásiak".
Ahogy nagyobbacska lett, már kapott valamit, amit keverni kellett, aztán már az összeállításnál is bevontam. Bele tehette a hozzávalókat a tálba, vagy imádta pucolni a gombát, szeretett mérni a mérleggel.
Mire iskolás lett, az egyszerű kevert sütiket, már ő készítette elő! Tudta, hol vannak a hozzávalók, mit melyik edényben szoktunk készíteni!
Minden hét végén sütöttünk sütit, mert olcsóbb volt, mint a nasi a közértből, és lehetett desszertként, vagy uzsonnára enni, vagy levinni a játszótérre, megkínálni a többieket.
Remélem, maradt valami benne, ezekből az élményekből!
Gusztikám is szerette a főzős dolgokat. Vele készítettünk is a " Bátyusnak" szüli napi tortát!
Nagyon élvezte, mert napokkal előtte már volt egy titkunk, amiről nem beszélhettünk, és ez jó móka volt, amikor csak összekacsintottunk, és csak mi tudtuk, mit jelent!
Azzal, hogy besegíthetnek, nem kell őket magukra hagyni, míg a fontos teendőket elvégezzük, és még játszik is közben!
Tegnap sütöttem egy finom sütit! Mint mindenről erről is jutottak eszembe gyerekdolgok!
Szilvikém, a vietnámi kislányom, elég eleven volt! Az egyik szemének, mindig rajta kellett legyen az embernek. Mivel velük, életvitelszerűen éltünk együtt, így a napi tennivalókba is be kellett vonni, meg kellett mutatni, hisz én voltam a "család", a minta.
Ha főznöm kellett, mert nem lettem kész mielőtt jöttek (reggel 6-7 között!), akkor fogtuk a sámlit, felvettük a kötényünket, és együtt dolgoztunk! Eleinte, míg kisebb volt, a már említett mazsola, bab, tészta volt az ő alapanyaga, és a szekrényből kerültek elő a biztonságos eszközök, meg a "játszásiak".
Ahogy nagyobbacska lett, már kapott valamit, amit keverni kellett, aztán már az összeállításnál is bevontam. Bele tehette a hozzávalókat a tálba, vagy imádta pucolni a gombát, szeretett mérni a mérleggel.
Mire iskolás lett, az egyszerű kevert sütiket, már ő készítette elő! Tudta, hol vannak a hozzávalók, mit melyik edényben szoktunk készíteni!Minden hét végén sütöttünk sütit, mert olcsóbb volt, mint a nasi a közértből, és lehetett desszertként, vagy uzsonnára enni, vagy levinni a játszótérre, megkínálni a többieket.
Remélem, maradt valami benne, ezekből az élményekből!
Gusztikám is szerette a főzős dolgokat. Vele készítettünk is a " Bátyusnak" szüli napi tortát!
Azzal, hogy besegíthetnek, nem kell őket magukra hagyni, míg a fontos teendőket elvégezzük, és még játszik is közben!
2010. november 15., hétfő
A szeretetről
" Az igazi szeretet"
Ma is , egy kisfiúnál voltam, akivel a mindennapos kapcsolatom már megszűnt, de olyan élmények maradtak bennünk, ami még mindig összeköt.
Most régen találkoztunk, de az az ölelés, ami fogadott, az mindent elmondott. A felnőttek ölelése sok mindent rejthet. Lehet benne szánalom, "hátsó gondolat", lehet, hogy közben másra gondol az ölelő. Ha egy gyerek mondja, hogy hiányoztál, abban teljesen biztos lehetsz. A felnőtteknél gyakran, egy jónapottal egyenlő.
Lehet, hogy csak én vagyok túl óvatos, és keresem gyakran minden szóban, hogy mi lehet mögötte, de akik minden "szeretleket" komolyan vesznek, azok gyakrabban esnek csapdába.
Tanuljunk a gyerekektől. Akkor és úgy öleljünk, ahogy szívünk diktálja. Akkor mondjuk, hogy szeretlek, amikor "gyomorból" indul a szó, és azt érezzük, hogy ez most olyan érzés, amit ki kell mondani, meg kell éreztetni a másikkal.
A másik fele is igaz! Ha egy gyerek visítva hátrál előled, nem akar szóba állni veled, netán egy rúgást indít feléd, akkor nyugodtan magadba fordulhatsz. Mit tettem rosszul, mi az ami ellenérzést váltott ki.
De egy felnőtt, lehet hogy szemedbe mosolyog, dicsér, bókol....és ahol lehet, keresztbe tesz, vagy csak egyszerűen rosszmájú megjegyzésekkel illet a hátad mögött.
Ez persze, nem csak a férfi-nő kapcsolatra, hanem minden emberi -munkahelyi, "baráti", szomszédi....sőt néha családi kötelékre is vonatkozik!
Óvatosan bánjunk a szavakkal, csak őszintén, és csak úgy, ahogy mi is fogadni tudnánk!
Nekem ez a mai nap tanulsága! "
Hát ez pár éve,. egy nem túl vidám korszakomban volt, de a gyerekekkel kapcsolatos véleményem semmit nem változott!
Ezért hiányzik mindennap, hogy most nincs mellettem gyerek, akitől megkaphatnám a napi "örömadagomat"
Miért jó ?
Miért jó megosztani az élményeket, és gondolatokat? Reggel merült fel bennem, miközben a számítógép "agyában" turkálva, rábukkantam pár irományra, amiket valamikor, valamiért, valamilyen hangulatban, valami apropóból leírtam!
Örömmel jöttem rá, hogy a hangulatom ugyan változott azóta, de gondolataimhoz hű maradtam!
Nem osztottam meg senkivel, mert csak úgy "magamban" beszéltem! Most viszont, hogy nyitottabb vagyok, szívesen meghallgatnám a Ti véleményeteket is! Szerintem érdekes lenne mindenképp, mert mind különbözőek vagyunk, és nem csak korban, foglalkozásban, iskolázottságban...stb.
Kérlek, olvasd el, és ha megmozdított benned valamit, oszd meg velünk!
Örömmel jöttem rá, hogy a hangulatom ugyan változott azóta, de gondolataimhoz hű maradtam!
Nem osztottam meg senkivel, mert csak úgy "magamban" beszéltem! Most viszont, hogy nyitottabb vagyok, szívesen meghallgatnám a Ti véleményeteket is! Szerintem érdekes lenne mindenképp, mert mind különbözőek vagyunk, és nem csak korban, foglalkozásban, iskolázottságban...stb.
Kérlek, olvasd el, és ha megmozdított benned valamit, oszd meg velünk!
2010. november 12., péntek
Kérdések
Ha már gyerekdolgok, akkor én az elején kezdeném.
Bár van 4 testvérem, de az teljesen más, mint így, 25 évesen az első babát várni.
Remélem sokan jártok erre, és segítségetekkel felépül ez a blog.
7 hónapos állapotosan most kezdett el leginkább foglalkoztatni a szülés. Úgyhogy első vitaindító, információmegosztó témaként valaki mondja már el nekem, hogy mire számíthatok még a következő két hónapban.
Köszönöm!:D
Krisztina
Öltöztetés
Nem rég, belekezdtem, egy" babaruha börze " szerűségbe, amihez szintén Bazsika útján jutottam el.Az interneten, a szomszéd és ismerős anyukáktól kerestem olyan ruhaféléket, amiket pár hét alatt le kell cserélni, és ha nincs aki örökölje, a méreg drága holmi a szekrény aljában végzi!
Miközben újabb, nagyobb, más évszakra való ruhácskát kell keresni!
Ekkor szembesültem azzal, hogy ami az üzletből több ezer forintért kijön, az már egy hónap múlva, töredékét éri!
Akkor hát érdemes? Érdemes olyan ruhácskákat felvásárolni, amit a szomszédnak és a környezetnek lehet mutogatni, bár a kicsi épp mozogni nem tud benne!? Vagy a divatos, mókás ruhácskában, mint egy kis bohócot megmosolyogni?
Vagy folyamatosan figyelni, hogy nehogy leegye, nehogy térden csússzon benne, nehogy összekenje festékkel...és sorolhatnám! Ezek azok a dolgok, amik miatt feszélyezettebb a játék, nem lehet kellően kibontakozni, mert közben vigyázni kell a küllemre!
Szerintem, nincs aranyosabb, egy játék hevében "csupa maszat" gyereknél! Én legalább is, akkor érzek elégedettséget, hogy jó telt a nap, amikor az ajtóban kell levetkőzni, és egy homokozónyi port összesöpörni, és egyenest a fürdőszobába kell futni, lemosni a nyomokat!
Szintén bölcsődei tapasztalat, hogy volt nem egy gyerek, aki nem is ment a homokozó környékére, nemhogy megfogta volna, vagy esetleg beleült volna!
Bár, a nagyon csini farmernadrág, vagy kis szoknya, mindenképp megállította volna, hisz se leülni nem lehet benne, mert szorít (pláne egy klassz övvel a derekán!), vagy a szoknya szélére folyton rálép valaki, vagy felakad valamiben!
Délután pedig, együtt izgulhatunk, hogy a szülő megjelenésekor az "Úristen!!! Hogy nézel ki!?" köszöntésre, hogyan reagáljunk!
Meglátásom szerint, a legtöbb ruha, "játszósnak" kellene legyen! Ami nem szorít, enged mozogni, nem meleg, nem lógnak csingilingik belőle, és főleg nem baj, ha koszos lesz!
Ha mászás közben kilyukad a nadrág, ha motorozás közben lekopik a cipő orra, ha a spenót lecsöpög a ruhára...szót sem érdemelne, ha betankolnánk "eldobható" ruhákkal, turiból, vagy másodkézből.
Miközben újabb, nagyobb, más évszakra való ruhácskát kell keresni!
Ekkor szembesültem azzal, hogy ami az üzletből több ezer forintért kijön, az már egy hónap múlva, töredékét éri!
Akkor hát érdemes? Érdemes olyan ruhácskákat felvásárolni, amit a szomszédnak és a környezetnek lehet mutogatni, bár a kicsi épp mozogni nem tud benne!? Vagy a divatos, mókás ruhácskában, mint egy kis bohócot megmosolyogni?
Vagy folyamatosan figyelni, hogy nehogy leegye, nehogy térden csússzon benne, nehogy összekenje festékkel...és sorolhatnám! Ezek azok a dolgok, amik miatt feszélyezettebb a játék, nem lehet kellően kibontakozni, mert közben vigyázni kell a küllemre!
Szerintem, nincs aranyosabb, egy játék hevében "csupa maszat" gyereknél! Én legalább is, akkor érzek elégedettséget, hogy jó telt a nap, amikor az ajtóban kell levetkőzni, és egy homokozónyi port összesöpörni, és egyenest a fürdőszobába kell futni, lemosni a nyomokat!
Szintén bölcsődei tapasztalat, hogy volt nem egy gyerek, aki nem is ment a homokozó környékére, nemhogy megfogta volna, vagy esetleg beleült volna!
Bár, a nagyon csini farmernadrág, vagy kis szoknya, mindenképp megállította volna, hisz se leülni nem lehet benne, mert szorít (pláne egy klassz övvel a derekán!), vagy a szoknya szélére folyton rálép valaki, vagy felakad valamiben!
Délután pedig, együtt izgulhatunk, hogy a szülő megjelenésekor az "Úristen!!! Hogy nézel ki!?" köszöntésre, hogyan reagáljunk!
Meglátásom szerint, a legtöbb ruha, "játszósnak" kellene legyen! Ami nem szorít, enged mozogni, nem meleg, nem lógnak csingilingik belőle, és főleg nem baj, ha koszos lesz!
Ha mászás közben kilyukad a nadrág, ha motorozás közben lekopik a cipő orra, ha a spenót lecsöpög a ruhára...szót sem érdemelne, ha betankolnánk "eldobható" ruhákkal, turiból, vagy másodkézből.
Mostanában
Amíg Bazsikánk érkezését vártuk, folyamatosan kutattam a helyeket, ahol olcsón, és jó minőségben vehetek olyan játékokat, tárgyakat, amik az érkezés idején szóba jöhetnek!
Nagyon élveztem, a keresgélést, csak időnként a pénztárcám, határ szabott, és megálljt parancsolt. Azért sikerült pár dolgot megvennem, amire szerintem, aztán a gyakorlatban is szükség volt!
Meggyőződésem, hogy manapság nagyon sok felesleges, és méreg drága holmit lehet kapni, amikre hamar elcsábul az ember, főleg, ha meg is teheti.
Bébiszitteri múltamban találok mindenre példát!
Párat megosztok veletek!
Játszásiból
Volt egy Kisfiú, akinek szülei, nem halmozták el minden kapható csecsebecsével, hanem elég tudatosan, játékra serkentő, érdeklődést felkeltő dolgok vették körül.
A ma már nagyon ritka "játszásiból" is működött ezáltal nála, mert a szerepjátékokhoz, nem feltétlenül fontos a méreg drága játék!
Pl. egyik kedvenc játékunk, az "orvosos" volt. A fakocka "telefonról felhívtuk az orvost, hogy valamelyik plüss állatka beteg. Aztán egy ceruza segítségével, megmértük a lázát, egy kinder tojás tartójából gyógyszert adtunk neki, egy zsebkendővel bekötöttük a "bibit", egy kis tölcsér alakú kütyüvel, belenézhettünk az orrába, fülébe, és a "levegőbe" felírtuk a gyógyszert, amit a másik szobában lévő "patikában" ki is váltottunk. Majd egy kis idő múlva, ismét orvoshoz került a kis beteg, és jó esetben meggyógyult, vagy esetleg további kezelést végeztünk, hasonló módon rajta.
Ezzel szemben, a bölcsődében, egy csoportnyi kisgyerekből, ha egy-kettő értette, hogy hogy lehet telefon nélkül felhívni az orvost???
Hogy lehet főzni, csilingelő mikró, tűzhely és műanyag ételek nélkül? Gyakran mazsolát, vagy babot, vagy száraztésztát "főztünk". Nagyon ízlett a babáknak! A "gesztenyefőzelék", igaz évszakhoz kötött, de az is finom .
Egy másik kisfiú, egy guriga WC papírral, ellátta az összes sérült macit, babát!
Volt szerelő műhely, egy darab csavarhúzó nélkül, az éppen kezünkbe kerülő tárgyakat kinevezve szerszámnak!
Fésülködő kendő, és rendes fésű, ruhacsipesz hajcsavaró, ceruza sütővas, stb. és kész a fodrászüzlet.
A babázást már nem is említem. Ahol olyan baba, ami nem beszél, pisil, vagy netán "terhes"( !!!), és nincs egy halomnyi ruhája, bútora és minden kellék , ott nem lehet babázni! Olyan nem lehet, hogy egy játszókendőbe pelenkázzuk, vagy bugyoláljuk, hogy bármilyen cumisüvegre hasonlító tárgyból is megtudjuk etetni, hogy egy cipős dobozban is le lehet fektetni, rossz törölközővel betakarni.
Ezzel nem a játékpiacot szeretném minősíteni, hanem szembesíteni magunkat azzal, hogy a fantázia nem indul be, ha nem keltjük fel!
Nagyon élveztem, a keresgélést, csak időnként a pénztárcám, határ szabott, és megálljt parancsolt. Azért sikerült pár dolgot megvennem, amire szerintem, aztán a gyakorlatban is szükség volt!
Meggyőződésem, hogy manapság nagyon sok felesleges, és méreg drága holmit lehet kapni, amikre hamar elcsábul az ember, főleg, ha meg is teheti.
Bébiszitteri múltamban találok mindenre példát!
Párat megosztok veletek!
Játszásiból
Volt egy Kisfiú, akinek szülei, nem halmozták el minden kapható csecsebecsével, hanem elég tudatosan, játékra serkentő, érdeklődést felkeltő dolgok vették körül.
A ma már nagyon ritka "játszásiból" is működött ezáltal nála, mert a szerepjátékokhoz, nem feltétlenül fontos a méreg drága játék!
Pl. egyik kedvenc játékunk, az "orvosos" volt. A fakocka "telefonról felhívtuk az orvost, hogy valamelyik plüss állatka beteg. Aztán egy ceruza segítségével, megmértük a lázát, egy kinder tojás tartójából gyógyszert adtunk neki, egy zsebkendővel bekötöttük a "bibit", egy kis tölcsér alakú kütyüvel, belenézhettünk az orrába, fülébe, és a "levegőbe" felírtuk a gyógyszert, amit a másik szobában lévő "patikában" ki is váltottunk. Majd egy kis idő múlva, ismét orvoshoz került a kis beteg, és jó esetben meggyógyult, vagy esetleg további kezelést végeztünk, hasonló módon rajta.
Ezzel szemben, a bölcsődében, egy csoportnyi kisgyerekből, ha egy-kettő értette, hogy hogy lehet telefon nélkül felhívni az orvost???
Hogy lehet főzni, csilingelő mikró, tűzhely és műanyag ételek nélkül? Gyakran mazsolát, vagy babot, vagy száraztésztát "főztünk". Nagyon ízlett a babáknak! A "gesztenyefőzelék", igaz évszakhoz kötött, de az is finom .
Egy másik kisfiú, egy guriga WC papírral, ellátta az összes sérült macit, babát!
Volt szerelő műhely, egy darab csavarhúzó nélkül, az éppen kezünkbe kerülő tárgyakat kinevezve szerszámnak!
Fésülködő kendő, és rendes fésű, ruhacsipesz hajcsavaró, ceruza sütővas, stb. és kész a fodrászüzlet.
A babázást már nem is említem. Ahol olyan baba, ami nem beszél, pisil, vagy netán "terhes"( !!!), és nincs egy halomnyi ruhája, bútora és minden kellék , ott nem lehet babázni! Olyan nem lehet, hogy egy játszókendőbe pelenkázzuk, vagy bugyoláljuk, hogy bármilyen cumisüvegre hasonlító tárgyból is megtudjuk etetni, hogy egy cipős dobozban is le lehet fektetni, rossz törölközővel betakarni.
Ezzel nem a játékpiacot szeretném minősíteni, hanem szembesíteni magunkat azzal, hogy a fantázia nem indul be, ha nem keltjük fel!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)