És ha a fentiek a -1. -ek, akkor itt a -2. (tisztán látszik, hogy van köze a vasúthoz, mert már egész kis korában feltartott kézzel jelzett, mint az anyukája szokott...):
Ez volt az első hasi uh-s képünk. Már ezen is gyönyörűnek láttuk. Sanyi hurcolta a lelaminált képet a munkahelyére, meg a barátainak mutogatni...:D
Remélem, hogy a következő bejegyzésem már "igazi" fotó lesz.
Így a kiírt idő előtt négy nappal már igazán minden bajom van: ha nem a lábam fáj, akkor a derekam, és mire ezek elmúlnak, a kis lurkó felkúszik oda, ahol valaha a gyomrom volt, és én csak kapkodom a levegőt.
Szeretném már, ha kint lenne, mert akkor néha letehetném. Ismerősök mondták, hogy már biztos szűk neki a hely odabent, de erre csak azt tudom mondani, hogy drága kisfiam, anyáék vettek neked szép méretes kiságyat, lehet átköltözni!:D:D:D
1 megjegyzés:
Kriszti!
Ezek az utolsó napok, nem 24, hanem 48 órából állnak:))
Biztos nagyon kényelmes az ágyikó, de a mami pocakjánál nincs jobb!
De tény, hogy sokkal jobb lesz már, ha láthatod, foghatod, szeretgetheted...én már csak tudom! 3 hónappal ezelőtt, ugyanígy rimánkodtunk, hogy bújjon már elő!!!
Szorítunk!!
Adrienn
Megjegyzés küldése