Guszti megint

Miután alaposan megismertük, megszerettük egymást, szépen kialakultak olyan szokások, amik csak a mieink voltak.
Reggelente, ha érkezésemkor ébren volt már, bekopogtam az ajtón, kérdezve, hogy be szabad-e jönnöm!?
Ilyenkor, legtöbbször vidám igen volt a válasz, és ha már teljesen ébren volt, el is kezdtük tervezni a napunkat.

Ha durcásan ébredt, kikiabált, hogy "NEM!". Én meg közöltem, hogy akkor itt leszek a fotelba a másik szobában, és szóljon, ha mehetek. Volt, amikor hátulról odasettenkedett "megijeszteni", volt, hogy elbújt, és úgy szólt, hogy jöhetek, vagy én időnként rákérdeztem, és közölte, hogy "még nem!", vagy épp már "igen".
Nem mondok semmi ujjat azzal, hogy minden kisgyerek, minden ismeretség  alkalmával, kipróbálja, hogy meddig mehet el, hol vannak az illetőnél a határok!? Valami radarral elég hamar felmérik, és abban a pillanatban tudják is alkalmazni. Még a csecsemő is, tudja, amikor olyan személy megy a közelébe, aki fel szokta venni, mindjárt elő is adja a "vegyél fel" című jelenetét.Gusztival is  hamar egymásra hangolódtunk! Szerencsére, neki is a szülei úgy vélték, hogy amikor velem van, én szabom meg a határokat. Persze, a megismerkedéskor, nagyon nagy hangsúlyt fektetek mindig arra, hogy átlássam a szülők nevelési irányát, és azért ehhez alkalmazkodom.
 Már mondtam, hogy a tv Gusztinál sem volt rendszeres. Alkalmanként, és szűrve nézett mesét, leginkább valaki társaságában, hogy megvitathassák.
Azért maradt ki a bölcsiből, mert nagyon beteges volt. Étvágya rossz volt, válogatott, és nagyon kevés dolgot evett, azt is kis mennyiségbe!
Nem vagyok sem a tömés, sem az erőltetés híve, de ha egy gyerek, vészesen rossz evő, akkor azért próbálok bevetni trükköket. Ilyenek az apró falatkák, díszítve, rendezgetve. A különböző, általunk elnevezett, titkos ételek, amik persze hétköznapiak voltak, csak egy kis bolondsággal fűszereztük.

Itt már nem az etetőszékben ül, de a szertartás a régi!

 Ilyen pl. a "sajtis bundi", ami gyakorlatilag, mezei bundás kenyér, sajttal a tetején, ami kissé ráolvad. Guszti elszólása volt egyszer a "sajtis", én meg a bundás kenyeret rövidítettem le "bundira".  Rossz vagy nem, de itt bevetettem a tv-t is. Volt egy kis etető asztalka székkel. Azt bevittem, megbeszéltük, hogy melyik mesét nézi, míg én elkészítem a tálcára a "felség" menüjét. Ehhez tartozott a folyadék, ami szintén gyenge pontja volt.Tányér, szalvéta, ha kellett evőeszköz, vagy a falatkákhoz pálcika, és a legfontosabb, a "juti fali".
Ez azzal kezdődött, hogy az édességet szerette Gusztika, de muszáj volt korlátozni nála, az étvágytalanság miatt. A "cirkuszt" megelőzve, hogy csokiért kelljen hisztizni, azt is odakészítettem a tálcára, és első perctől elfogadta, hogy csak az étkezés végén kerül sorra. Ha nem túl sokat evett, akkor mérlegeltük, és annak arányában csökkentettem volna a juti falit. De legtöbbször, eljutottunk a kiérdemelt egészig. Persze, ha láttam, hogy undorodik, vagy valóban nem esik jól,akkor ezek nem kerültek elő, csak ha a " lustaság" vagy egy kis játszma vezérelte. Az evés végén, magától kapcsolta ki a tv-t, ment mosakodni, míg én elpakoltam.
Azért ennyire nem volt sikertörténet az egész, mert a gyümölcsre nem sikerült a jól bevált "vitaminbombával" sem rászoktatnom. Az be szokott jönni pedig! Kis kockákra aprítom a gyümölcsöket vegyesen egy kis tálba, egy kis karddal felszúrva lehet eszegetni. Nála sajnos nem jött be, mert valóban undorral nézett a gyümölcsre!
Reggel, még szóba jöhetett, az előző nap búcsújakor megbeszélt forneti, amit frissen vittem, a kért töltelékest.
Abban az volt a jó, hogy megette, mert nem akart engem megbántani.
Ebédelni sem volt egyszerű, mert szegény anyukája nem igen tudta kitalálni, hogy abból a három ételből, amit megevett, hogy lehet változatosan főzni.Ha kirándultunk, akkor néha bementünk egy "mekibe", de ott is csak a krumplit, meg a pipihusit ette meg, és én is gyerekmenüt kértem, hogy dupla játékunk legyen.
Néha grillcsirkét vittünk haza, abból is tudott jóízűeket enni, és legalább a család is hozzájuthatott olyan ételhez, amit miatta nem főztek.

Itt is nagyobbacska már, itt már sütünk!

Még bejött az a módszer is, ha volt kedve, hogy együtt főztünk valamit, és akkor, ha már annyit dolgoztunk vele,. csak nem hagyhattuk ott. Együtt ebédeltünk, és közben vagy a szintén jól bevált (szinte minden gyereknél), gyerekkoromról szóló történetek kerültek elő. Ez olyan " misztikus" a gyerekeknek, hogy mi is voltunk kicsik, sőt, rosszak is!:)))