Meséről

A mese, végigszőtte életem. Apukám, nagyon sokat mesélt gyerekkoromban. Amikor már olvasni tudtam, akkor sem maradt el az esti mese, apa előadásában, csak bővült a lehetőségem a szavak befogadására.
Nem volt ennyi mesekönyv, így határozottan emlékszem, szinte minden oldalára a könyveimnek. Gyakran merengtem, hosszú ideig egy-egy képen, aprólékosan, minden részletre kiterjedően. Beleképzeltem magamat is a mesébe, és abba a környezetebe, amit a látvány és a képzelet teremtett.

Amikor gyerekeim lettek, szerettem volna átadni nekik az örömöt, amit a mesékből meríthet az ember. Kezdtük a leporellók világával, és az esténkénti mesék felolvasásán, diavetítéseken át, egészen a meseregényekig.
Már a TV betört addigra, de szerencsére, még nem fertőzte a gyerekek világát. Az esti mese együtt nézése, időben és tartalomban is kellemes, elalvás előtti program volt.


Sajnos, mire kamaszok lettek, eljutottak már hozzánk is azok a mesék, amik nem épp fantáziakeltőek, (vagy sajnos pont nagyon azok),sőt néha kifejezetten visszataszítóak voltak. De még lehetett irányítani a választást, nem volt túl széles a skála.

Bár jártunk könyvtárban, lakásunk is bővelkedett olvasni valóban, ám az olvasás élménye nem ragadta túlságosan el gyerekeimet.


Mire a vietnámi gyerekek hozzám kerültek, addigra már igen oda kellett figyelni a sok csatorna mese kínálatára, és amíg az én kezemben volt az irányítás, talán meg is tudtam válogatni, hogy olyan jusson el hozzájuk, ami nem zavarja meg a képzeletüket.
Ők, valahogy elég nehezen értették meg a felolvasott mesét, így gyakran folyamodtam "fejből" meséléshez, hogy azokat a szavakat próbáljam használni, és olyan egyszerű eseményeket beszéljek el, amit megértenek.

Munkám során, végig nagyon izgatott, és izgat ma is, hogy milyen módon reagálnak a gyerekek, és milyen mesékre. És vajon mitől függ, hogy lehet kialakítani, befolyásolni, hogy arra legyenek fogékonyak, amit én úgy gondolok, hogy építő.

Egy idő után rá kellett jönnöm, hogy a sok szakmai javaslat sem általánosítható. Mai napig nem tudom, mitől függ,hogy megkedveltessük a gyerekekkel a mese, majd az olvasás örömét, de az biztos, hogy nem lehet aranyszabályokat találni, ami minden gyerekre ráhúzható.
Ma már azzal kezdem, hogy igyekszem feltérképezni, hogy a gyerek szókincsének, képzeletének, értelmének milyen tartalmú és mélységű mese való. A mennyiségről nem is beszélve!
Mire én a gyerek közelébe kerülök, addigra már a család által kialakított szokásokat kell hogy kövessem. Ha egy kicsi megismerésénél látom, hogy igazi "tévés" gyerek, azt már igen kevéssé tudom megváltoztatni.
Megfigyeléseim eredménye, hogy nagyon gyakran játszani sem tudnak azok a gyerekek, akikre a dvd vigyázott addig. Hiába próbálom felkelteni az érdeklődést más játékra, rövid idő múlva, már az új film keresésénél tartunk. Ezeknél a gyerekeknél, a legszebb mesekönyvvel sem tudok versenybe szállni, és legyőzni a filmes látványt. Talán nem is ez a baj, hanem a mennyiség, és a minőség. Amikor a nap nagy részét a tv tölti ki, amiben a legszelídebb mese is képes rémisztővé válni, ott nem lehet egy képeskönyvvel felülkerekedni.
Az egyetlen, amiben még nem csalódtam, és eddig minden gyereket magam felé tudtam fordítani, az, amikor a gyerekkoromról mesélek, és főleg arról, hogy én is voltam rossz!  (Szabó Lőrinc: A rádió!!!!!).
Ezt valahogy el tudják képzelni! Ha szóban mesélek bármiről, előbb-utóbb látom, hogy nem sikerül elvinnem a képzelet világába a gyereket. Igen, a fantázia, szinte teljesen  átalakult. Egy erdőt állatokkal, növényekkel, odúkkal, nehéz elképzelni, ha a buksi tele van már harcos, rémes, vad alakokkal és eseményekkel.
Számomra az is érthetetlen, hogy az amúgy klasszikusnak számító mesét, hogy lehet horror filmé megalkotni?

A 101 kiskutya talán, ami a legjobban kiborított. A Szörnyella képe, hangja és viselkedése olyan, amit egy gyerek, magától soha nem tudott volna a fejében megalkotni.
Gyakran eszembe jut, amikor kezdő gondozónőként felsorolták, hogy melyik meséket nem szabad mondani a gyerekeknek. Többek között, a Piroska és a farkas, amire rácsodálkoztam. Nem hiszem, a mai napig sem, hogy az én korosztályomban, bárki rémálmokkal küszködött volna attól, hogy a farkas megeszi a nagymamát.
Persze csak addig nem ijesztő, amíg a saját képzelete jeleníti meg a szereplőket és a történetet.

Ha már van filmbeli emléke egy gonosz farkasról,akinek vicsorgó fogai és hozzá agressziótól átitatott hangja, hatalmas körme, és horrorisztikusan eltorzult feje jön elé, akkor el tudom képzelni, hogy rémálmai lesznek a klasszikus mesétől.
Hogy véleményemet alátámasszam, későbbi bejegyzéseimben, gyerekeimmel megélt, valós történetekkel megfigyelésekkel próbálom megmutatni.

Játékok Alberttel

Már írtam, hogy Albert mennyire kreatív, fantáziadús játékokat talál ki, vagy éppen kapcsolódik be egy felbukkanó játéklehetőségbe.

A napokban, kisebb meghűléses betegség kapcsán, megint együtt lehettünk.

A fő játék, az általa kitalált "cirkusz" volt. Egy nagy szivacs volt a porond, amin ő, mint artista, mutatott be különböző produkciókat, Holdacska néven.
Én Csillagsugár névvel, és közös "macigyermekünkkel" voltam a lelkes néző.Természetesen, jegyet váltottunk, helyet foglaltunk, és nagy lelkesedéssel, tapssal élveztük az előadást. Szünetben a "gyerekünk" répát evett, és teát ivott (magnókazetta), majd büfizett, tisztába tettük....és folytatódott a fergeteges produkció!
A bukfenc, a hátra bukfenc, gyertya formáció, egyszer csak karatés jelleget öltött, amiben saját homlokára ütve, csattogó hangot adott kíséretként. Kicsit megdöbbentem, de nem szóltam, vártam, hogy eldurvul-e a dolog.A keménység nem változott, a koreográfia sem nagyon, így gondoltam, hogy valamit eljátszik, leutánoz.
Később kiderült, hogy egy Bud Spencer film adta az ihletett,így meg is nyugodtam, hogy a jelenet, nem valami véres akciófilmet másol.

Időközben rájöttünk, hogy gombszemét rég elvesztő macigyermekünket,meg kéne javítani, hogy szebb legyen, és élvezhesse az előadást.
Albert pillanatok alatt elővarázsolt egy hatalmas tűt, két gombot, és a maci színével megegyező színű cérnát. Mire felocsúdtam volna, a cérna a tűben volt, csomóval a végén, és a gombokkal küzdve, próbálta megoldani a problémát.
Egy idő után, a feladatot átadta nekem, és hamarosan, egy vidám szemű macival bővült a játékok száma.
Közben begyúrtunk egy finom pogácsát, és mire anya megérkezett, asztalon volt a vendégváró, illatos finomság,amiben ő is aktívan részt vett!
Majd 2-3 kártya és dominócsata, pihenés képen, egy "fejből mese" (persze cirkuszról),után játékot váltottunk.
Anya által összegyűjtött 10 filléreseket próbáltunk, versenyszerűen egy gyékény kosárba beledobni! Ez is érdekes volt, és izgalmas.Itt jegyzem meg, hogy soha nem csal, hiszti nélkül viseli a vereséget,és inkább a játék öröme, mint az ádáz harc a nyerésért, jellemző ezekre a játékokra.
Közben megbeszéltük, hogy miért nincs már ilyen pénz forgalomban. Ezt úgy illusztráltam, hogy kiszámoltuk, hány darab érme kellene 1 kifli vásárlásához.
Természetesen, egyből megértette, én meg örültem, hogy még egy kérdés tisztázódott az okos kis fejében!
A legnagyobb elismerés, amikor anya megjön, és nem kitaszítani akar az ajtón, hanem könyörög, hogy most hárman legyünk már a játék részesei, és töltsünk még egy kis időt együtt is!
Mi ez, ha nem siker? Kell ettől több önigazolás magamnak, hogy jól végzem a dolgom?
Nekem nem!!!

Hármas ikrek

Nagyon szép feladatra kértek fel 1992-ben. A kerületben megszülettek az első hármasikrek,lombik programm keretében.
A dolog azért is volt népszerű, mert a református pap és hegedűművész felesége, nem túl fiatalon kapták ezt a gyönyörű ajándékot.
2 gondozónőt helyeztek ki segítségnek, a kibővült családhoz. A két kislány és egy kisfiú érkezésekor, már ott vártuk a lakáson, kissé izgulva, őket.
Domi, Dóri és Virág bekerült a három fehér kiságyba, mi pedig megismerkedtünk a szülőkkel. Nagyon hamar, nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, ami kellett is, mert enélkül nem lehetett volna olyan jól együttműködni, mint ahogy 2 évig sikerült.
A gyerekek gondozása, nevelése megosztott volt ugyan, de a módszerekben, elvekben, mindig egyetértettünk, ami a gyerekeknek nagyon fontos volt.
Lassan, a napi séta során, megismertek minket a környék lakói, a gyerekek pedig , ahogy cseperedtek, a környezetüket fedezték fel.
Hatalmas udvar volt a segítségünkre, és a lakás méretei is sok lehetőséget nyújtottak a mozgásfejlődésre.

Sokat énekeltünk, foglalkoztunk, játszottunk velük, gyakran hallatszott a másik szobából az anyuka hegedűjátéka, és egyáltalán, az a nyugalom, ami körülvette őket, olyan békés két évet adott mindannyiunknak, hogy remélem, nem felejti el senki!

Jutalom nap Alberttel

Mindkettőnk örömére tegnap, ebéd után mentem az oviba. Nagyon örültünk egymásnak!

Haza, kis havas játék, kis pocsolyázás, levegőzés közben,beszélgetve busszal érkeztünk. Kicsit fáztunk már, és elhatároztuk, hogy előbb sütünk, aztán megyünk még ki!
Albert nagy segítség volt! Mindent tud, hol tartják, segített elővenni, megmutatni mindent. A fánkot a kenyérsütőgépre bíztuk, a sajtost hamar összegyúrtuk, és ki-ki a maga adagját, a maga eszközeivel, nyújtotta, szaggatta. Aztán be a sütőbe!
Közben folyton kóstolgatott ezt-azt, nyoma nem volt a régi étvágytalanságnak! Sőt, már aggódva néztem, hova fér be ez asok minden, ebbe a kis pocakba!?
Már azon is aggódtam, hogy összeveszik odabent a sós az édessel, a nyers a forróval, a szilárd a folyékonnyal!:))

Amint végeztünk, ugyan már sötét volt, de még a félig kész hóember körüli munkákért kimentünk. Újra élvezhettem kreatív ötleteit, megoldásait a "problémára"! olyan ötletgazdag, annak ellenére, hogy nem jár térdig a játékokban.

Aztán már fáztunk, elfáradtunk, így megeggyeztünk a DVD nézésbe, bár nem jellemző rá, szerencsére.
A János vitézt vállasztotta, és végig magyarázta a történetet, a rajzok jelentését! Cak ámultam! Próbáltam vissza gondolni, hogy hanyadik osztályban tanulják a verset?
Gondoltam, biztos anyuka hatása, az együtt nézés, megbeszélés következménye.
De kiderült,hogy javarészt, saját gondolatait, megfigyeléseit mondta el, hiszen legelőször, egyedül nézte végig!
Máskor is felfigyeltem már szókincsére, kerek mondataira, emlékezőképességére, és széleskörű mondanivalójára, kérdéseire. De minden alkalommal tud új dolgot mutatni!
Albert, kicsi kora óta, nagyon szerette a meseolvasást, és mindig kiderült, hogy teljesen ért minden történetet.
Sajnos, Misi és Szilvi esetében, szembesülnöm kellett azzal, hogy hiába mese, hiába beszélgetés, a szókincsük és a szövegértésük nagyon rossz volt. Beszélgettem anyukákkal, és nagyon sokan küzdenek, hasonló problémával. Ezért, külön öröm volt, vele mesét nézni!!

Bébiszitter a családban

Most, hogy előtérbe került, hogy megint gyereket és családot keresek, gyakran olvasok cikkeket ezzel kapcsolatban.
Pár éve, rábukkantam egy fórumra, ahol anyukák egymásnak adnak tippeket, hogy a "bébiszittyót" hogy lehet ellenőrizni, és lefülelni! A kamerától a hirtelen rajtaütésig, minden szerepelt a lehetőségek között.
Kénytelen voltam "beleszólni"
Teljesen megértem a keresés nehézségit, és buktatóit. Hallottam anyukáktól, elriasztó kalandokat. Láttam, hallottam híradásokban, elrettentő példákat. De nem ez az egy terület, ahol az alkalmasság kiszűrése nagyon nehéz, és nagy döntés.
De "bébiszittyónak" titulált emberre, a kutyámat nem bíznám! Ha így áll neki egy szülő, kicsi az esélye, hogy megtalálja a megfelelőt, hiszen egy jó érzésű bébiszitter, ilyen helyre nem megy, még nagyobb órabérért sem!

Jobban szeretem én is, ha ajánl valaki, hiszen akkor már nem teljesen idegenként jelenek meg. Azon kívül, én is tele vagyok aggályokkal. Először is, a legfontosabb, hogy el tudom-e fogadtatni magam, később megszerettetni a gyerekkel!
Aztán az anyukával való kapcsolat. Ha csak "cselédnek" tekint, azt már nem is vállalom. Nem azért, mert többre tartom magam, hanem azért, mert az alárendeltséggel a munkámat nagyban befolyásolja, mert a gyerek a radarjaival érzi, hogy ezt a " személyt" ugráltatásra,kiszolgálásra kaptam, és soha nem fog társként, barátként tekinteni rám, így pedig valóban, csak a megőrzésig jutunk el.  Ez számomra elfogadhatatlan!
A bizalom nem jár! De magánnyomozások helyett, én felajánlom a felhalmozódott fotóim megtekintését, lehetőséget adok előző szülőkkel való kapcsolatfelvételre, magamtól kérem, hogy igazolványaimat nyugodtan átnézze, sőt, egy erkölcsi bizonyítvány kérését sem tartanám sértőnek, sőt!
Én is rosszul éreztem magam pár alkalommal, mikor egy újsághirdetésre, ismerkedés nélkül, ott maradtam, egy idegen lakásban, egy ismeretlen kisgyerekkel.
Tudom, hogy nagyon nehéz a döntés! De, ha úgy állnak eleve hozzá, hogy "kivont karddal", keresztkérdésekkel, lebuktatási tervekkel készülnek az "interjúkra", mindenki helyzetét megnehezítik.
Az első benyomás nagyon fontos, de egy ismerkedés alapja a beszélgetés, és nem a kihallgatás.
A gyanakvás, félelem elfogadható, és helyén való, de ez is kölcsönös!!
A legjobb, ha mindenki a GYEREK-et tartja legfontosabb bírának, hiszen ők tökéletes érzékkel rendelkeznek ehhez.
Még nem kaptam a mostani szakaszban ajánlatot, de el fogom mesélni az eredményét is, és a tapasztalatomat!

Albert megint

Albert a tükör nekem!
Már írtam, hogy mennyire pozitívan hatott rám, hogy 1 év után, milyen természetesen örömmel fogadott. Ragaszkodását különböző módon, de folyamatosan érzékeltette, és éreztem. Nagy adag "boldogsághormonhoz" jutottam tőle!
Tegnap, csak rövid időre voltunk együtt, de minden perce öröm volt. Kezdődött a mézeskalács bemutatóval, ami a konyhában fogadott, és a szebbnél szebb figurák között, az isteni illatú közegben, boldogan mutatta a saját alkotását.
El tudtam képzelni, azt a meghitt, boldog hangulatot, ami délelött lakozott akonyhában!
Mi, kenyeret sütöttünk, mert én gyakorlott "gépi sütő" vagyok, ők pedig még csak próbálkoztak, nem sok sikerrel.
Albert mindent előkészített, amit kértem, aztán izgatottan figyeltük, hogy a két lapátnak sikerül-e tésztává gyúrni az alapanyagokat.
A kenyér elkészülését, már csak telefonon tudtam meg, de sikerült.
Terveztünk egy napot a hétre, amikor ebéd után elhozom, és fánkot sütünk a családnak!
Az, hogy mielőtt eljöttem, minden módon próbált marasztalni, az igazi, őszinte visszajelzés volt, amitől önbizalmam nagy löketet kapott!

Várom az új " randinkat", és remélem ő is örül a lehetőségnek!

Albert

Albertet kb. 3 éve ismertem meg! Anyukája, ismerős által keresett, és talált meg! Betegség, ovóda szünet esetére kellett vigyázni a kisfiúra!
Az első találkozás, mindig nagyon izgalmas! A szülővel is, de a gyerekkel még jobban. Mindenképp szeretem, ha párszor úgy találkozunk, hogy még anya velünk van. Szerencsémre ( vagy lehet, hogy benne vagyok én is:)) ), még nem volt problémám. Nem akarom lerohanni a gyereket, nem akarom, hogy azonnal szívébe zárjon, és elfogadjon, Ő diktál, én követem. Alberttel is így volt, de nagyon hamar megkedveltük egymást. Talán egyszer sem volt, hogy ne szívesen maradt volna velem! Volt, hogy az oviba én mentem érte, és szaladt átölve, boldogan hozzám. Nagyon okos kisfiú, anyukája mindent megbeszél vele, és nagyon jó a kapcsolatuk, amitől Albert biztonságban érzi magát,  azzal a személlyel is, akire anyukája rábízta!
Sok közös élményünk halmozódott fel, de el kellett szakadnunk, amikor vidékre kerültem.
Most úgy alakult, hogy elhatároztam, visszatérek a falu széléről,amikor alkalmam van, a gyerekek közé!
Albert beteg lett és jöttem.
Annyira aranyosan, örömmel várt, hogy készített egy meglepetés tálat, amivel megvendégel, ha megérkezem! Lefóliázva, lecelluxozva kaptam kézbe, és boldog kíváncsisággal várta örömömet. A tálka finom háztartási kekszet, "nápolyimorzsa " ágyra fektetve rejtett. Nagyon örültem, hogy ennyire várt, és készült a találkozásra.
Már nem gyötörte a betegség, csak lábadozott, így sem nyűgős, sem nyugis nem volt.
Épp festegetett kis asztalkájánál, amikor megérkeztem. Mindig nagy alapossággal tudott, és tud" dolgozni". Valóban alkot! Sajátos ötletei és annak kivitelezése mindig lenyűgőz.

Minden eszközről tudja, hogy mi az, hogy kell használni,ha balesetveszélyes, hogy kell biztonsággal kézbe venni. Már az olló nagyon régi barátja, mára már annyira ügyesen vág, olyan aprólékosan, hogy nem kell félnem,hogy valami kárt tesz magában.

Albert az a kisfiú, aki nem jár térdig a játékok halmazában, de ami van, azt használni tudja, érti és élvezi!

Megszerelt egy repülőt (elemcsere, fedél leragasztás..), aztán garázst építettünk neki. A következő javításra szoruló, távirányítós autó elkészülte után, különböző szabályokat kitalálva, ketten, együttműködve teszteltük az autót. Aztán kártya (ahol veszíteni is tud! Nem csal!), aztán sütőpapírral másolás és színezésen , de egy percig nem unatkozott, és a tv sem volt egy pillanatra sem bekapcsolva. Alkotás közben, minden témáról beszélgettünk.
Még a dohányzás veszélyeire is figyelmeztetett (nem először!), és előírt, egy leszoktató módszert!:)) Aztán elmesélte, hogy miért fontos folyadékot inni,és miért veszélyes, ha nem iszunk eleget:))

Tegnap, végre az udvarra is tudtunk meni! Minden szerszámmal rendelkezik, és minden műveletet ismer a kert gondozásáról, hiszen anyukája bevonja mindenbe, és őt nem is kell unszolni!

Most épp, a kutya "kakit" kellett eltakarítani, hogy nehogy belelépjünk! Hozta is az erre a célra való szerszámokat, és gyakorlott kézzel elvégezte a "piszkos"munkát. 

Azt is szeretem nézni, hogy nem adja fel, nem veszti el a türelmét! Amikor valami nem sikerül, újból és újból nekilát,és ha nem birom megállni, és segítséget ajánlok, akkor is elutasít, és csak a legvégső esetben adja át.

Jövet-menet, leönti egy cserépről a felesleges vizet, felmászik egyfára, összeszed széthullott faágat.... és bármit kérdezek a kert virágairól, növényeiről, szinte mindent tud!
Szerencsére, az étvágya is sokat javult! Olyan jó étvággyal ebédelt, hogy öröm volt nézni!
Ő is sokat betegeskedett, de mióta az orrmanduláját eltávolították, lényegesen kevesebbet beteg, és sokkal enyhébb lefolyásúak!
Pénteken, én megyek érte az oviba. Miután ő sem alszik, és vannak is súrlódásai emiatt,kértem anyukáját, hogy hagy menjek ebéd után érte! Örömmel beleeggyezett, remlem, Albert is boldog lesz! Azt tervezzük, hogy hozzánk jövünk. Itt a két cica, az én "kincsesládám", és egy csomó olyan dolog van, amit csak itt, és csak együtt csinálunk!:))

Bölcsesség

Lassacskán ráébredek, milyen bölcs is a természet.
Az elmúlt hét hónapban rengeteg minden történt velem /velünk.
3-4 hetes állapotos voltam, mikor a nőgyógyászom közölte velünk a jó hírt. Mivel 5 éves kapcsolat után ez év augusztusára terveztük az esküvőnket, és a hírt májusban kaptuk, kicsit felbolydult az életünk.
Az elején kezdeném: 2 hét erős hasfájás után mentem el az orvoshoz, és bár nem tudtuk, hogy mi lehet a baj, azért azt éreztem, hogy ez most nem "olyan" késés, illetve hasfájás, mint máskor. Egész hétvégén kérdezgettem Sándoromat, hogy "mi lesz, ha?", és mondogattam, hogy "szerintem valami nem stimmel". Aztán május 17-én délutános lettem volna, így korábban bementem a városba és a kórház felé vettem az irányt. Azt gondolom, hogy sokáig, vagy talán soha nem fogom elfelejteni, ahogy a doki fogadott felöltözés után: "Terhesek vagyunk, örülünk??" Őszintén szólva, csak vigyorogni tudtam, majd kiesett a szívem, és mihamarabb ki akartam menni a vizsgálóból. Aztán futás a kocsihoz, telefon a kézbe, és annyira sírtam, hogy nem tudtam elmondani szép, kerek, egész mondatokban a történteket. Sanyi hallgatta a maga halálos nyugalmával, aztán letettük. Annyit mondott csak, hogy "ok, jól van, na, ne sírj".
Vettem néhány mély levegőt, aztán felhívtam anyámat.
Alig hogy letettem a telefont, megint csörgött: Sanyi.
Felvettem, és nem jutottam szóhoz. Csak mondta és mondta, és alig értettem, mert arról beszélt, hogy örül, és siet haza, és azonnal menjek be a céghez, mert én aznaptól nem dolgozhatok, és vigyázzak, meg hogy ettem-e már, a hasfájásra váltsam ki a gyógyszert, és így tovább percekig.

Hát szót fogadtam. Lemondtam a műszakot, amitől mellesleg a doki is eltiltott, aztán irány haza.

Nem nagyon mondtuk senkinek, mert nem akartuk elhinni. Aztán egy hét múlva, mikor vissza kellett menni vizsgálatra és az orvos megerősítette, akkor közölte Sanyi a szüleivel.

Furcsa hetek következtek. A hasfájás nem szűnt meg, ezért hathetesen két napra befektettek megfigyelésre.
Injekciók, gyógyszerek, de aztán hazajöhettem.
Közben még lótás-futás, mert a nem szakmai feladatokat és vállalásokat azért még megcsináltam. Persze az esküvőt is szervezgettük, mert bár sok minden kész volt májusra, de a ruhámat például le kellett cserélni, virágokat rendelni, ilyesmi.

Nagyon sok változáson mentem / mentünk keresztül. Mind testileg, mind pedig lelkileg. Volt olyan idő, amikor órákat bírtam sírni azon morfondírozva, hogy én nem leszek jó anyuka, és nem vagyok készen, és hogyan lesz egyáltalán ezután. Közben nem híztam, amit a védőnőm minden alkalommal szóvá tett. Ugyanakkor mégsem jöttek rám a ruháim, olyan volt, mintha a kilók átvándoroltak volna a fenekemre, combomra, melleimre.
Sírtam azért, mert le kell cserélni a "tökéletes" menyasszonyi ruhámat egy egyébként ugyanolyan szépre, aztán rá tíz percre már azért tört el a mécses, mert milyen gyerekes és kicsinyes vagyok, hogy egy vacak ruháért sírok. Aztán Sanyi megvigasztalt, és akkor meg azért sírtam, hogy ő milyen kedves, én meg egy dög vagyok....
Aztán itt vannak a jókedvű pillanatok. Amikor az éjszaka kellős közepén jutott eszembe, hogy "Kicsim, kelj fel, képzeld, gyerekünk lesz...." Aminek a minden reggel négykor kelő kedvesem nem igazán tudott örülni, annak meg pláne nem, hogy természetesen ehhez is sírtam egy sort, csak most örömömben....:D

Lassan eltelt a nyár, augusztus 28-ra volt kitűzve az esküvőnk. Kb. 20 hetes volt a babánk, és Sanyi mindig azt mondta, hogy lánya lesz, de nem akarja a dokit megkérdezni a baba neméről. Aztán augusztus 24-én a barátnőmmel mentem ultrahangra (ez volt a második hasi uh.), és az orvos feltette a kérdést: "Tudjuk már a baba nemét?" Mondtam, hogy nem, de azt már nem tettem hozzá, hogy nem is akarjuk megtudni... Mire ő: "Fiú lesz, jó lesz?" Gondoltam magamban, hát nem a húspultnál vagyunk, hogy "57 deka, maradhat?", úgyhogy rávágtam, hogy naná!!!:D
Jó szokásomhoz híven kirohantam az épületből, barátnőm épp telefonált, tehát kellett valakit találnom, akinek elmondhatom. Így esett, hogy az egyik belgyógyász, akivel már volt dolgom korábban a gyomrom miatt, lett az áldozat. Ő akarta... minek kérdezte meg, hogy hová ilyen sietve... Ennyi elég volt, hogy ömöljenek belőlem a szavak: "Doktor úr, fiam lesz, nézze, látja?"
Persze bennem volt a félsz, mert Sanyi annyira lányt emlegetett, már a név is megvolt: Sára Magdolna.
Most nem bíztam a telefonra, irány az Ő munkahelye, kihívtam és mutattam a felvételt. Hagytam időt neki, hogy kiböngéssze a két comb között az árulkodó jelet. Afféle visszafogott ember, kellett neki egy fél óra, mire utánam telefonált, hogy közölje, örül, és eddig is fiút akart, csak azért mondta, hogy lányt, mert azt hitte, én azt szeretnék. Pedig én is azért mondtam, hogy lányt szeretnék, mert azt gondoltam, hogy ő azt akar....:)
Tudom, tudom, zsák a foltját....

Innentől kezdve madarat lehetett velem fogatni. Nem érdekelt, hogy borús az idő 28-án, sem az, hogy kipottyant a fátylam a polgári szertartás után, és a templomba anélkül mentem, konkrétan semmi nem tudott kizökkenteni a jókedvemből.

Azóta készülgetek, ruhákat szedtem össze, de a nagy dolgok beszerzését még halogattam. Annak még nem éreztem idejét.


Aztán ez is változott. Nem hittem el eddig, de tényleg van olyan, hogy fészekrakó ösztön. Visszafogott, de egyébként felettébb humoros férjecském (aki 10 évig tartott nyulakat) szerint már tépem a szőröm és hordom a ház egyik sarkába. Kiságyat vettünk, ruhácskákat mostam, életemben először nagy tételben vasaltam, most már készen áll a "hazahozós batyu", meg az én utazótáskám is, a biztonság kedvéért. Vezetgetjük a babanaplót, beszélünk a babához. Választottunk neki nevet: Kristóf Sándor....

Itt tartunk most. Ezért írtam, hogy bölcs a természet. Hagy időt arra, hogy felkészüljünk nem csak testileg, hanem lelkileg is. Ad időt rá, hogy megszokjuk a gondolatot, átrágjuk magunkat a bizonytalanságon, félresöpörjük eddig életünk olyan részeit, amikről aztán kiderül, hogy nem is hiányoznak, és csak azt hittük, hogy fontosak. A várandósság alatt a leendő nagyszülőknek is van idejük megszokni, hogy a gyerekük nem csak gyerek, hanem már ő maga is szülő. Ez szerintem legalább olyan göröngyös és hosszú folyamat, mint szülővé válni.
A férjemben óriásit csalódtam pozitívan, mert ő, aki annyira anyás volt, és aki teljesen elzárkózott eddig a gyerekvállalás gondolatától, az első perctől kezdve rajongással és gondoskodással fordul felém, és bújja a babainfós oldalakat, könyveket.Most már elégedetten, félelem nélkül várjuk a babát, az egyetlen dolog, amitől még tartunk, az a szülés.
Még hihetetlen ugyan a gondolat, hogy most már örökké és visszavonhatatlanul felelősek vagyunk egy kis emberért, aki akkor is kapocs lesz köztünk, ha netán minden más kötelék elszakadna.

Azért írtam le nektek a mi történetünket, hátha segít annak, aki most jár a sírós, bizonytalankodós, vagy épp megfutamodós stádiumban.

Adventi naptár

Ez most aktuális lassan! Jó lenne összegyűjteni ötleteket, amik még el is készülhetnek!

Kezdem egy olyannal, amit az egyik babám anyukájától lestem el, és nekem nagyon tetszett!

Fél pár színes zoknicskába egy pici ajándék, színes szalaggal, egy kifeszített kötélen felakasztva!

Ez még nekem is sikerül!

De van ettől biztos jóval több a tarsolyotokban!

Tegyétek közzé!!

Kreatívságok

Kriszti beszámolója, nagyon sok jó ötletet adott. És valószínű, a segítséget is igénybe fogom venni! Én is gyakran belekezdtem dolgokba, de valahogy a kézügyességem, a fantáziám...abbahagyatta velem!
Szerencse, hogy nem óvodában dolgoztam, mert ott nagyon kell az aranykezű óvónéni kreativitása.


A bölcsődés korosztály igényeit kielégítő gyurmázás, rajzolás, kirakózás, nagy fa gyöngy fűzés, és a  korosztály számára fellelhető készségfejlesztő játékok szintjén, meg is álltam. A hajtogatás is a hajó, a repülő, ugró béka környékén  akadt el!
Ezért vittem a gyerekeket, akiket rám bíztak, inkább olyan értő kezekhez, mint Krisztié! Szerencsére, ma már nagyon sok technika, nagyon sok hozzáértő, és nagyon sok olyan ember van, aki szívesen megosztja tudását, és örömét leli abban, hogy tovább adhatja!

Amit lehet itt közzé adni, és elsajátítani, azt ne hagyjuk ki!

Én is kértem segítséget, unokám születése előtt, hogy egy aranyos babaköszöntőt készítsek. De Sajnos, Bazsi hamarabb megszületett, mint ahogy elkészültem volna!:))) Igaz, több próbálkozásom, nekifutásom volt, de valahol mind elakadt!:((

De nem adom fel, mert szeretem csinálni (keresztszemes, kötés , horgolás), és" jó pap holtig tanul ".

Azért van, ami elkészült!!

És van, ami nem:)))

A gyerekektől nagyon sokat lehet tanulni! Gyakorolni a babázást, mint Bálinttal, kiismerni a kis praktikáikat, és komoly dolgokat is. Annyira tiszták, őszinték, hogy sokszor szoktam gondolkodni, hogy hol vesznek el ezek a tulajdonságok felnőtt korban? (Tisztelet a kivételnek!)

Az együtt játszás, és alkotás öröme a fotókon is látszik! Annyira jó, hogy ma már minden élményt könnyedén meg lehet örökíteni, és közzé lehet tenni!
Pár, egyszerűnek tűnő alkotás bővebb leírását, lehet, hogy kérni fogom! Pl. A rizs mackó, nagyon tetszik, és talán, nekem is sikerülhet!:))

Hímzett apróságok - apróságoknak

Fotóalbum, belül meglepetésekkel.

 Babaköszöntő.

 Egy-két falikép, egy "normális" mesefigurával.

Bálint

Szeretném bemutatni a kisöcsémet, aki december 28-án lesz 2 éves.
Ő az én "tanuló babám", mert nagyon sok mindent tanultam tőle, vele, amit majd a saját kisfiúnknál is hasznosítani tudok.
Pl. annyit kínlódtam a náthás nózijával, hogy most már rengeteg trükköt ismerek az orrtisztításra, vagy megtanultam, hogy a Neogranormon kenőcs a fehér arany a kicsípett popsira, vagy hogy a csipketea hasznos hasmenés ellen, de akár olyan dolgok is ragadtak rám, hogy milyen mosószert, öblítőt bír a babák bőre.
Voltak persze "izgalmasabb" dolgok is, mondjuk, hogy a kisfiúk cselesek, és szeretik megvárni a pelenka levételét, és csak utána "támadnak". Az öcsém arcán pl. látszott, hogy huncutkodik, és pisilni készül. Persze így sem úsztuk meg....:)
Hasonló eset volt, mikor fürdés után mókásnak találtam egy kicsit törölközőbe bugyolálva kézbe venni, ő meg mókásnak találta, hogy a törölközőbe kakil...
Régebben mindennel kikente magát, ami krémes volt: Nívea, popsikenőcs..... joghurt, májkrém.... beledugta az ujját, és szépen bekente vele az arcát, a haját, az összes szabad bőrfelületet.
Most már nagyobb, és új szokásai vannak. Ha lát valami érdekeset, vagy csinál valami huncutságot, akkor úgy csinál, mint aki nem is vette addig észre, és felkiált: úúú, hoooppáá....:D

Apróságok nem csak gyerekeknek

Ezeket a tárgyakat az elmúlt években készítettük kisebb - nagyobb gyerekekkel.

 Decoupage technikával tálca egyetlen szalvétából.

 Láncok gyöngyből, fagolyóból.

 Szárazvirág koszorú.

 Szintén szalvétatechnika, születésnapra.

 Ez pedig egy festett - szalvétázott papírdoboz.

 Maci mikulásra, rizzsel tömve.

 Ezek a most 8 éves keresztlányunk művei, gyűrt papírból, hungarocell golyókból.

És egy motor. Ki nem találnátok, egy kifújt tojás a teste....


Ezek is azt bizonyítják, hogy egy kis türelemmel, néhány maradék anyagból, vagy akár háztartási hulladékból is lehet szépet alkotni, és ezt a gyerekek is nagyon élvezik.

Én magam 8 éves voltam, mikor egy gyereknapi foglalkozáson megismerkedtem a legegyszerűbb gyöngyözési technikával, amit azóta is csak virágmintának hívok. 13 évig aztán abba sem hagytam a különböző technikák elsajátítását. 19 éves voltam, mikor az akkor 4-5 éves hugicám ovijában minden kislánynak varrattak a szülők kékfestő ruhát, és úgy gondoltuk, a hugi meg én, hogy mind a 17 lánykának fűzünk a ruhához illő nyakláncot.
Aznap este a tesóm 7 db láncot fűzött készre, este 11-ig abba sem hagyta. Akkor döntöttük el mi ketten, hogy ezt másnak is megtanítjuk. Az idők során bele ütöttük az orrunkat sok más technikába is, aztán 5 éve foglalkozásokat kezdtünk tartani gyerekeknek. Egyetlen kikötésünk volt: az anyagköltséget állja a felkérő intézmény (iskola, óvoda, műv. ház, önkormányzat), más díjat nem kértünk, így a gyerekeknek nem kellett részvételi díjat fizetniük.
Időközben hugicám annyira kinőtte magát, hogy egy-egy foglalkozáson külön asztalt kapott, ahol kicsiknek - nagyoknak tanítgatott szalvétatechnikát, sablonfestést, gyöngyfűzést.
Így egész kézműves blokkokat tudtunk vállalni, 4 faluban, 30 km-es körzetben, sőt, a tapolcai vasutasnapon is.
Tessék, néhány foglalkozásunk fotója:

Amint látszik is, nem csak a gyerekeket vonzza az ilyesmi.

Nagyon szívesen segítek bárkinek, aki szeretné elsajátítani egy-egy technika alapjait. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján bátran mondhatom, hogy bárki meg tudja tanulni a kezdő lépéseket, és ez már bőven elég ahhoz, hogy egy esős délutánon, vagy téli estéken lekössük a gyerekeket. S persze nem utolsó sorban hatalmas élmény a kicsiknek, hogy valamit együtt csinálunk, amit aztán mutogathatnak, ami a szobájuk dísze lehet. Fejleszti a kézügyességüket, a kreativitásukat, pozitívan hat a türelmükre, kitartásukra. Volt olyan örökmozgó kisfiú, aki 3 órán át egy helyben ült, és nyakláncot gyártott anyának, apának, mamának, ovis szerelmének.

Főzősjáték

Ehető játék


Tegnap sütöttem egy finom sütit! Mint mindenről erről is jutottak eszembe gyerekdolgok!
Szilvikém, a vietnámi kislányom, elég eleven volt! Az egyik szemének, mindig rajta kellett legyen az embernek. Mivel velük, életvitelszerűen éltünk együtt, így a napi tennivalókba is be kellett vonni, meg kellett mutatni, hisz én voltam a "család", a minta.

Ha főznöm kellett, mert nem lettem kész mielőtt jöttek (reggel 6-7 között!), akkor fogtuk a sámlit, felvettük a kötényünket, és együtt dolgoztunk! Eleinte, míg kisebb volt, a már említett mazsola, bab, tészta volt az ő alapanyaga, és a szekrényből kerültek elő a biztonságos eszközök, meg a "játszásiak".

Ahogy nagyobbacska lett, már kapott valamit, amit keverni kellett, aztán már az összeállításnál is bevontam. Bele tehette a hozzávalókat a tálba, vagy imádta pucolni a gombát, szeretett mérni a mérleggel.

Mire iskolás lett, az egyszerű kevert sütiket, már ő készítette elő! Tudta, hol vannak a hozzávalók, mit melyik edényben szoktunk készíteni!

Minden hét végén sütöttünk sütit, mert olcsóbb volt, mint a nasi a közértből, és lehetett desszertként, vagy uzsonnára enni, vagy levinni a játszótérre, megkínálni a többieket.
Remélem, maradt valami benne, ezekből az élményekből!




Gusztikám is szerette a főzős dolgokat. Vele készítettünk is a " Bátyusnak" szüli napi tortát!

Nagyon élvezte, mert napokkal előtte már volt egy titkunk, amiről nem beszélhettünk, és ez jó móka volt, amikor csak összekacsintottunk, és csak mi tudtuk, mit jelent!

Azzal, hogy besegíthetnek, nem kell őket magukra hagyni, míg a fontos teendőket elvégezzük, és még játszik is közben!

A szeretetről

" Az igazi szeretet"

Szeretni sok mindent, sokféle képen lehet. Lehet szeretni ételt, italt, könyvet , filmet, állatot, növényt....és sok mindent.

Az emberi kapcsolatokban a szeretet nagyon széles skálán mozog. A szeretetet tanulni nem lehet. De azt a szeretet, amit egy gyerek nyújt, tanulhatnánk.

Gyerekkorom óta, nagyon erősen kötődöm hozzájuk, szakmámnak is ezt választottam. Bölcsődei gondozónőként, 25 éve keresztül, nagyon sokat adtam, kaptam. Bébiszitterként ez még jobban tapintható.
Ma is , egy kisfiúnál voltam, akivel a mindennapos kapcsolatom már megszűnt, de olyan élmények maradtak bennünk, ami még mindig összeköt.

Most régen találkoztunk, de az az ölelés, ami fogadott, az mindent elmondott. A felnőttek ölelése sok mindent rejthet. Lehet benne szánalom, "hátsó gondolat", lehet, hogy közben másra gondol az ölelő. Ha egy gyerek mondja, hogy hiányoztál, abban teljesen biztos lehetsz. A felnőtteknél gyakran, egy jónapottal egyenlő.
Lehet, hogy csak én vagyok túl óvatos, és keresem gyakran minden szóban, hogy mi lehet mögötte, de akik minden "szeretleket" komolyan vesznek, azok gyakrabban esnek csapdába.

Tanuljunk a gyerekektől. Akkor és úgy öleljünk, ahogy szívünk diktálja. Akkor mondjuk, hogy szeretlek, amikor "gyomorból" indul a szó, és azt érezzük, hogy ez most olyan érzés, amit ki kell mondani, meg kell éreztetni a másikkal.

A másik fele is igaz! Ha egy gyerek visítva hátrál előled, nem akar szóba állni veled, netán egy rúgást indít feléd, akkor nyugodtan magadba fordulhatsz. Mit tettem rosszul, mi az ami ellenérzést váltott ki.

De egy felnőtt, lehet hogy szemedbe mosolyog, dicsér, bókol....és ahol lehet, keresztbe tesz, vagy csak egyszerűen rosszmájú megjegyzésekkel illet a hátad mögött.

Ez persze, nem csak a férfi-nő kapcsolatra, hanem minden emberi -munkahelyi, "baráti", szomszédi....sőt néha családi kötelékre is vonatkozik!

 Óvatosan bánjunk a szavakkal, csak őszintén, és csak úgy, ahogy mi is fogadni tudnánk!

Nekem ez a mai nap tanulsága! "

Hát ez pár éve,. egy nem túl vidám korszakomban volt, de a gyerekekkel kapcsolatos véleményem semmit nem változott!

Ezért hiányzik mindennap, hogy most nincs mellettem gyerek, akitől megkaphatnám a napi "örömadagomat"

Miért jó ?

Miért jó megosztani az élményeket, és gondolatokat? Reggel merült fel bennem, miközben a számítógép "agyában" turkálva, rábukkantam pár irományra, amiket valamikor, valamiért, valamilyen hangulatban, valami apropóból leírtam!
Örömmel jöttem rá, hogy a hangulatom ugyan változott azóta, de gondolataimhoz hű maradtam!
Nem osztottam meg senkivel, mert csak úgy "magamban" beszéltem! Most viszont, hogy nyitottabb vagyok, szívesen meghallgatnám a Ti véleményeteket is! Szerintem érdekes lenne mindenképp, mert mind különbözőek vagyunk, és nem csak korban, foglalkozásban, iskolázottságban...stb.
Kérlek, olvasd el, és ha megmozdított benned valamit, oszd meg velünk!

Danis Balázs Ádám 03

Kérdések

Ha már gyerekdolgok, akkor én az elején kezdeném.

Bár van 4 testvérem, de az teljesen más, mint így, 25 évesen az első babát várni.

Remélem sokan jártok erre, és segítségetekkel felépül ez a blog.

7 hónapos állapotosan most kezdett el leginkább foglalkoztatni a szülés. Úgyhogy első vitaindító, információmegosztó témaként valaki mondja már el nekem, hogy mire számíthatok még a következő két hónapban.

Köszönöm!:D

Krisztina

Gratula az unokádhoz...én sajnos nem mostanában leszek nagymama...pedig babáznék szívesen..:))

Öltöztetés

Nem rég, belekezdtem, egy" babaruha börze " szerűségbe, amihez szintén Bazsika útján jutottam el.Az interneten, a szomszéd és ismerős anyukáktól kerestem olyan ruhaféléket, amiket pár hét alatt le kell cserélni, és ha nincs aki örökölje, a méreg drága holmi a szekrény aljában végzi!
Miközben újabb, nagyobb, más évszakra való ruhácskát kell keresni!
Ekkor szembesültem azzal, hogy ami az üzletből több ezer forintért kijön, az már egy hónap múlva, töredékét éri!
Akkor hát érdemes? Érdemes olyan ruhácskákat felvásárolni, amit a szomszédnak és a környezetnek lehet mutogatni, bár a kicsi épp mozogni nem tud benne!? Vagy a divatos, mókás ruhácskában, mint egy kis bohócot megmosolyogni?
Vagy folyamatosan figyelni, hogy nehogy leegye, nehogy térden csússzon benne, nehogy összekenje festékkel...és sorolhatnám! Ezek azok a dolgok, amik miatt feszélyezettebb a játék, nem lehet kellően kibontakozni, mert közben vigyázni kell a küllemre!
Szerintem, nincs aranyosabb, egy játék hevében "csupa maszat" gyereknél! Én legalább is, akkor érzek elégedettséget, hogy jó telt a nap, amikor az ajtóban kell levetkőzni, és egy homokozónyi port összesöpörni, és egyenest a fürdőszobába kell futni, lemosni a nyomokat!

Szintén bölcsődei tapasztalat, hogy volt nem egy gyerek, aki nem is ment a homokozó környékére, nemhogy megfogta volna, vagy esetleg beleült volna!
Bár, a nagyon csini farmernadrág, vagy kis szoknya, mindenképp megállította volna, hisz se leülni nem lehet benne, mert szorít (pláne egy klassz övvel a derekán!), vagy a szoknya szélére folyton rálép valaki, vagy felakad valamiben!
Délután pedig, együtt izgulhatunk, hogy a szülő megjelenésekor  az "Úristen!!! Hogy nézel ki!?" köszöntésre, hogyan reagáljunk!
Meglátásom szerint, a legtöbb ruha, "játszósnak" kellene legyen! Ami nem szorít, enged mozogni, nem meleg, nem lógnak csingilingik belőle, és főleg nem baj, ha koszos lesz!
Ha mászás közben kilyukad a nadrág, ha motorozás közben lekopik a cipő orra, ha a spenót lecsöpög a ruhára...szót sem érdemelne, ha betankolnánk "eldobható" ruhákkal, turiból, vagy másodkézből.

Mostanában

Amíg Bazsikánk érkezését vártuk, folyamatosan kutattam a helyeket, ahol olcsón, és jó minőségben vehetek olyan játékokat, tárgyakat, amik az érkezés idején szóba jöhetnek!
Nagyon élveztem, a keresgélést, csak időnként a pénztárcám, határ szabott, és megálljt parancsolt. Azért sikerült pár dolgot megvennem, amire szerintem, aztán a gyakorlatban is szükség volt!
Meggyőződésem, hogy manapság nagyon sok felesleges, és méreg drága holmit lehet kapni, amikre hamar elcsábul az ember, főleg, ha meg is teheti.
Bébiszitteri múltamban találok mindenre példát!
Párat megosztok veletek!


 Játszásiból




Volt egy Kisfiú, akinek szülei, nem halmozták el minden kapható csecsebecsével, hanem elég tudatosan, játékra serkentő, érdeklődést felkeltő dolgok vették körül.
A ma már nagyon ritka "játszásiból" is működött ezáltal nála, mert a szerepjátékokhoz, nem feltétlenül fontos a méreg drága játék!
Pl. egyik kedvenc játékunk, az "orvosos"  volt. A fakocka "telefonról felhívtuk az orvost, hogy valamelyik plüss állatka beteg. Aztán egy ceruza segítségével, megmértük a lázát, egy kinder tojás tartójából gyógyszert adtunk neki, egy zsebkendővel bekötöttük a "bibit", egy kis tölcsér alakú kütyüvel, belenézhettünk az orrába, fülébe, és a "levegőbe" felírtuk a gyógyszert, amit a másik szobában lévő "patikában" ki is váltottunk. Majd egy kis idő múlva, ismét orvoshoz került a kis beteg, és jó esetben meggyógyult, vagy esetleg további kezelést végeztünk, hasonló módon rajta.

Ezzel szemben, a bölcsődében, egy csoportnyi kisgyerekből, ha egy-kettő értette, hogy hogy lehet telefon nélkül felhívni az orvost???
Hogy lehet főzni, csilingelő mikró, tűzhely és műanyag ételek nélkül? Gyakran mazsolát, vagy babot, vagy száraztésztát "főztünk". Nagyon ízlett a babáknak! A "gesztenyefőzelék", igaz évszakhoz kötött, de az is finom .

Egy másik kisfiú, egy guriga WC papírral, ellátta az összes sérült macit, babát!
Volt szerelő műhely, egy darab csavarhúzó nélkül, az éppen kezünkbe kerülő tárgyakat kinevezve szerszámnak!
Fésülködő kendő, és rendes fésű, ruhacsipesz hajcsavaró, ceruza sütővas, stb. és kész a fodrászüzlet.
A babázást már nem is említem. Ahol olyan baba, ami nem beszél, pisil, vagy netán "terhes"( !!!), és nincs egy halomnyi ruhája, bútora és minden kellék , ott nem lehet babázni! Olyan nem lehet, hogy egy játszókendőbe pelenkázzuk, vagy bugyoláljuk, hogy bármilyen cumisüvegre hasonlító tárgyból is megtudjuk etetni, hogy egy cipős dobozban is le lehet fektetni, rossz törölközővel betakarni.

Ezzel nem a játékpiacot szeretném minősíteni, hanem szembesíteni magunkat azzal, hogy a fantázia nem indul be, ha nem keltjük fel!