2011. február 24., csütörtök

Szoptatás

Ahogy "beszélgetek" anyukákkal, mindig eszembe jut valami téma, amit persze ők dobnak fel, csak én rágódok rajta!

Bazsikánk sem szopott sokáig, meg Kriszti kicsije is most készül abbahagyni. Menyem, nem csinált ügyet belőle, Kriszti lelkére vette.
Innen indultak el a gondolataim. Először is, a magam példája. Imádtam szoptatni, fejtem is rendesen, de lányommal, csak erről szólt a nap, mert olyan sokáig szopott, és utána olyan nehezen tudtam fejni, hogy más már bele sem fért az időmbe. Akkoriban, nem volt ekkora glória a szoptatás körül. Tudtuk,. hogy az anyatej a legjobb, de ha egy baba nem hízott eleget, simán adatták az Orizát, a feles és kétharmados tejet, és ha szükségét látta az orvos, felírt tápszert is. A mellé táplálást is sokkal hamarabb kezdtük. Már 4-6 hetesen alma, vagy répa, majd paradicsom leve, pár mokkás kanállal, ha ez már jól ment, akkor a pépes húsát is kapta a gyümölcsnek. 2,5-3 hónapos korában, már a főzelékek jöttek. Akkor is, ha anyatejes volt. Gyakorlatilag, 2 főzelék, 1 gyümölcs, és a többi tej.
A szoptatásra visszatérve, addig kínlódtunk a kislányommal, hogy a 3500 gr-os születési súlyát, 3 hónapos korára, nem sikerült 5 kg.-ig felvinni. Mérleg nem volt, így próbaszopásra mentünk a rendelőbe. ott derült ki, hogy a majd 3/4 óra alatt (ott felejtettek minket), az adagja felét sem sikerült kiszopizni!

Fiam kis súllyal született, és vérszegénysége miatt, nagyon aluszékony volt. Ő nem "dolgozott" annyit, azért pár korty tejért, mert elnyomta az álom, de nem is gyarapodott a súlya, pedig neki volt lemaradása! Még tápszert sem írtak fel, így a "recept nélküli" fent említett pótlásokhoz kellett folyamodni.




Ma, akkora cirkusz van az anyatej körül, amit egyszerűen nem is értek. Biztos, hogy az anyukák zöme, nem azért nem szoptat, mert nincs kedve. Ám, ha egy baba éhes marad, egész nap hol szopik, hol büfizik, nem tudja kialudni magát, mert felébreszti a gyomra korgása...akkor ez kinek, és miért jó?
Én is megkaptam, bő tejjel megáldott kolléganőmtől, hogy nem tudtam fejni! Ma, minden eszköz megvan ahhoz, hogy könnyebb legyen a fejés, de ha nincs mit, akkor minden hiába.

Ha ilyen esetben, még ostorozzák is a kismamát,  akinek a lelkifurdalását is táplálják vele, szomorú lesz, feszült, ideges, fáradt...amit a baba radarjai nagyon átvesznek! Akkor végül, mi a jó???


A másik, amivel nem értek egyet, és tudom, ezért sokan nekem esnének, hogy egy éves korig, csak anyatejet egyen a baba.
Egy év után, igen nehéz az új ízeket megismertetni, és kialakítani egy változatos étrendet, amit még a kis gyomornak is meg kell szoknia. Így lesznek a válogatós, emésztési problémával küzdő gyerekek.

A bölcsiben tapasztaltam párszor, hogy az olyan gyerekek, akiknek szerencsés anyukájuk tudott szoptatni 1 évig is akár, de nem táplált mellé semmit, milyen borzasztó nehezen fogadta el, a " normál" kosztot.

Egész biztos vagyok, hogy sokakban nagy felháborodást váltok ki, de akkor is ragaszkodom a véleményemhez! És remélem, sikerül kicsit megnyugtatni azokat az anyukákat, akik naponta kapják a fejmosást.





2011. február 22., kedd

Fahéjas csiga

2dl langyos tejben, 2,5 dkg élesztőt felfuttattam,40 dkg liszt, 2 e.k cukor, 1 tojás, 3 e.k. olvasztott margarin, kicsi só társaságában a kenyérsütőbe tettem mindet. Dagasztó-kelesztő program végén, kicsit átgyúrtam, nyújtottam, olvasztott vajjal megkentem. Megszórtam alaposan, fahéjas cukorral. Feltekertem, felvágtam, sütőbe toltam. A sütőt 180 fokra állítottam, és ott hagytam!:))
Mikor illata lett, megnéztem, jónak véltem, kivettem!

Ennyi!!

Ünnepek

A gyerekek családtaggá válásával, átrendeződtek az ünnepek is. A kissé széthulló családomat össze is hozta.

Kezdődtek a születésnapok! Van egy gyümölcsös torta receptem, és az ünnepelt által kiválasztott gyümölccsel elkészítettem. A menü, szintén az ő kedvence, és szabadon választott.
Ilyenkor kértem a szülőket, hogy hozzanak ünneplőt. Ezt nagyon élvezték, már reggel kérdezgették, hogy mikor lehet már felvenni.
Gyerekeim, szintén rész vettek az alkalmakon, hogy jobban tudjuk érzékeltetni, hogy mindenkinek fontos ez a nap, és érezhesse a szülinapos, hogy miatta gyűlik össze mindenki!
Ajándékot, mindenki nevében vettem, hogy sok csomag legyen, amit bontogatni lehet. A gyertya, az ének persze hozzátartozott a hangulat fokozásához. Szomszédomat is megkértem, hogy készüljön fel, hogy megy a gyerek a "tortakínálással". Nagyon aranyosak voltak, valami aprósággal, ők is mindig megajándékozták.
Amikor felcseperedtek, kerek évfordulókon, bevállaltam egy-egy babazsúrt, bár az, bevallom, már kicsit anyagilag és idegileg is megviselt, de az öröm, ami látszott rajtuk, kárpótolt. Hogy ne szabaduljon el a pokol, jó kis játékokkal készültünk, ami vicces, kevésbé zajos, és mindenkit be lehet vonni.

A karácsony, amióta velem voltak, áttevődött 23.-ára, mert 24.-én, már csak kora délutánig voltak nálam.
Nekünk meg mindegy volt, hisz én egyedül voltam, felnőtt gyerekeim pedig párjaikkal töltötték az ünnepet.

A fa díszítés, a sütés-főzés készülődés, ugyan úgy zajlott, mint mindenhol, csak 1 nappal előbb!:))
Ünneplő, gyertya, zene, ének, ajándék, boldog beszélgetés és játék....Ezen a napon, nálam aludhattak, hogy a nap addig tarthasson, míg a hangulat kívánja!
Ajándék, szintén mindenkitől volt, és mivel mi is akkor tartottuk, így mindenki adott-kapott.
A gyerekek is készültek ajándékkal, és tényleg, néha látszott, hogy átvették a lendületet, akár a készülődésben, akár a nap meghittségében. Mikor már zenélni tudtak (amennyire), ők adták az aláfestést, és nem gépi volt.
Ha csak a "hull a pelyhes" volt még, akkor azt énekeltük. Szilvi, egészen az Öröm ódáig fejlődött...aztán ott lett kb. vége!:((

Utána két nap otthon, mert muszáj volt. A szülők, a karácsonyi hajrától agyongyötörve pihenni akartak, nekik ez amúgy sem ünnep. Így a gyerekeknek TANULNI kellett!!! Egyik évben, nálam maradt a táska, hisz a szünetben, majd belenézünk a leckébe, gondoltam. A karácsony nem a tanulás ideje. Ezt megtorolva, 25.-én a sarokban térdeltek órákig!!!!!!
Titokban felhívtak, ezzel az én hangulatom is kész lett. A tehetetlenségtől ordítani tudtam volna, és különböző képzeletbeli dolgokkal toroltam meg magamban, ezt a rettenetes bűnt, amit a gyerekekkel szemben elkövettek!
Mióta nincsenek velem, még volt, hogy átjöhettek, de már nem alhattak ott, és csak pár órát maradhattak. Azóta, nem is erőltetem, mert ez talán még rosszabb, mintha egyáltalán nincs karácsony!

Hókifli

Sok variációt hallottam hókiflire, de nálunk ez vált be. Hozzáállásomhoz híven, olcsó, hamar elkészül, imádják a gyerekek.

Este begyúrok 40dkg. lisztet, 25 dkg. margarint, és 1 pohár tejfölt.
Alszik egyet a hűtőben.
Másnap vékonyra nyújtom, pohárral kiszaggattom, közepébe biggyesztem a tölteléket, és felsodrom. Forró sütőben, világos barnára sül, majd azon melegében, a vaníliás porcukorban meghemperedik, és kész!

Nálunk lekváros, gesztenyés, és diós szokott lenni. Ezek vannak mindig bespejzólva!

2011. február 20., vasárnap

Fahéjas muffin, nagyon egyszerűen

Nagy divatja és keletje van manapság, a muffinoknak. Én nem nagyon variálom túl, azt a pár receptet váltogatom, ami bevált, és minden van hozzá otthon.
Tipikus gyerekbarát recept, mert egész kicsi gyereket is be lehet vonni a kutyulgatásba.
Aki szereti a fahéj ízét, imádni fogja ezt a sütit!


20 dkg. cukrot, 1 cs. vaníliás cukrot, 2 tojással jól kikeverünk(géppel persze!). Hozzáadunk 5 dkg. olvasztott margarint, 20 dkg. liszttel elvegyítjük, ( én előtte szoktam hozzá keverni a liszthez az 1 cs. sütőport, és a 5-10 dkg fahéjat), végül beleöntünk 2 dl. tejet. 180 c fokon, kb. 30 perc alatt kész!
Nem használok papírt a formába, simán kivajazom az ujjammal!:))

Aztán jön a harc, hogy ki "nyalja " ki a keverőtálat? Ha 1 gyerek van, nincs gond!
Itt jegyzem meg, hogy nagymamám is sokat sütött gyerekkoromban, és én is alig vártam, hogy megkapjam a nyalakodni valót.  Olyan kifejlesztett technikám volt, amivel szinte "tisztán" adtam vissza a nagyinak a tálat.. Na, ezt a tudást, minden gyerekemnek tovább adtam!!:)))

Lusta lángos

Ezt is azért szeretem, mert kitalálom, és 1 óra múlva kész is! Hirtelen vacsora, vagy reggeli, vagy pl. bableves mellé, kenyér helyett. Persze, nem a fogyókúra idején!
Ehhez is mindig van minden a raktáron. Én lisztet, mindig többet veszek, mert kenyeret is sütünk, nem veszünk. Élesztő és margarin a fagyasztóban is van, tejföl, joghurt, kefir mindig kerül a hűtőbe, mert legfeljebb megeszem, A tojás sem fogy ki soha!

Ezt a receptet azért is szeretem, mert nem lehet elrontani! Pedig megpróbáltam!:)))

3 dkg. élesztőt tejben felfuttatunk, 1 kg liszthez hozzáöntjük a többi tejjel ( fél liter összesen!), 2dl tejföl is belezuttyan, és 1 evőkanál só.
Nem túl lágy tésztát gyúrunk, fél órát langyos helyen kelesztjük, aztán süthetjük is. Van, amikor kinyújtom, kiszaggatom, van, amikor csak tépek egy adagot, kicsit gombócosra gömbölygetem, aztán húzogatom és sütöm.

Azért szoktam elrontani, mert csak fele lisztből akarom csinálni, és van, amikor a többi hozzávalót, elfelejtem megfelezni. Még így is mindig ehető, sőt finom volt!

"Terike" pogácsa

Ezt azért szeretem, mert egy egyszerű robotgéppel összekeverve, kicsit gyúrva, 3 órát pihenve, már ehetjük is! Se hajtogatás, se drága sajt, se semmi extra hozzávaló, csak ami mindig van otthon!


2 tojás sárgáját, 1 tejfölt, 25 dkg. margarint,  1 teáskanál sót, robotgéppel jól összekeverünk. Beletesszük a kevés tejben felfuttatott2,5 dkg. élesztőt. Itt ajánlatos lefedni a keverőtálat, mert fröcsköl! Ezt is összekeverjük, majd a fél kiló liszttel, már kézzel, hamar összegyúrjuk, és hidegre tesszük. 3 óra múlva gyúrótáblára bórítjuk, kiszaggatjuk, megkenjük, és még a tűzhely közelében pihenni hagyjuk, míg 250 fokra fel nem melegszik a sütő.
Aztán megsütjük, és várakozásra bírjuk a népet, hogy ne essen forrón neki!
Ha netán marad, pár napig simán ehető, nem lesz klemény, vagy száraz:

Míg pihen a pogácsa tésztája...

Minden alkalommal, amikor sütök, eszembe jut, hogy ezt is közzéteszem. Aztán befaljuk...és elfelejtem.
Nálam a recept címe ott kezdődik, hogy "lusta", "hamis", "10 perc alatt", "pillanatok alatt", szerepeljen a címben, vagy a hozzászólásban. Ennek több oka van. Egyrészt, elég kapkodós vagyok, nincs türelmem félnapos készülődéshez. Aztán, szinte mindig lógott a szoknyámon 1-2 gyerek, akiktől nem vehettem el a játékidőt, holmi pacsmagolással a konyhában. Fő szempont, hogy a kis "koloncokat" be tudjam vonni, ne kelljen folyton kérni, hogy ne nyúljon hozzá, menjen arrébb stb.
A gyakori sütésnek, anyagi vonzata is van. Megoldható az uzsonna és a nasi egyszerre, olcsóbban, és talán egészségesebben is, mint a cukrászdából, vagy a közértből.
A fenti, receptek oldalon gyűjtöm a kipróbált recepteket, és várom, a hasonló tulajdonsággal rendelkező, bevált finomságokat.
Erről jut eszembe, hogy azért is sütök, mert gyakran hangzik el a kérdés: Nincs egy kis finomság?
Hát van!:))
Képek vannak a" főzős játék "cím alatt.

2011. február 19., szombat

Bazsiztam

Voltam unokázni egy kicsit!
Két hetente látom általában, de egy ilyen picinél nagyon sok fejlődés látható ennyi idő alatt is. Bazsi is már folyamatosan "beszél", nevet, sokat játszik, megfogja, szájához viszi a játékot. Nagyon figyel minden színes, mozgó tárgyra. Eszik már több mindent, így a pocakja is rendeződött egy kicsit.
Megint láttam a kis menyemtől olyan dolgokat, amit elsajátítanák, ha a múltba visszamehetnék.
A napirend, ami nekem vesszőparipám, náluk is tökéletesen működik, csak nem annyira mereven, mint ahogy én csináltam. Az egész napjuk, harmonikus, békés, nyugodt. Így, amikor Bazsi elálmosodik, kb. akkor, amikor megszokta, ölbe veszi, Bazsi odabújik, és abban a pillanatban alszik. Én is követtem, de volt, amikor a szemdörzsöléskor, azonnal felálltam, karba vettem...és mégsem aludt, hanem nyöszörögve jelezte, hogy még nem annyira álmos. Aztán, amikor már tényleg sűrűn, és egyértelműen adta a jeleket, akkor valóban egy pillanat volt az elalvás.
Lehet, hogy régebben, én az első jelnél "erőszakoltam volna" sétával, énekkel, ringatással az alvást, hiszen látom, hogy álmos. De nem jól láttam volna!
Aztán az evés. Azt is olyan egyértelműen jelzi, és azt is a megszokott időben, esetleg kis csúszással, hogy soha semmi cirkusz nincs.
Az is tetszik, bár ez nekem is tabu volt, hogy evés közben nem játszunk. Már most jelzi neki Kinga, hogy semmi bohóckodás, huncutkodás, mindketten az evésre figyelnek.
Lassan én is felengedek, nem vagyok merev, nem félek, hogy valamit nem úgy csinálok, mint ők, mert csak Bazsira kell figyeljek, ő "mondja', hogy mit szeretne!
Sokat sikerült sétálnunk, amit persze végig aludt. Szerencse, hogy közel van a belváros, ahol csendes kis utcákban, autómentes környezetben sétálgatunk.
2 alsó foga már kocog, de nyúlkál folyamatosan a szájába, és nyálzik is, így tudatva, hogy nincs szünet, folytatja a fogzást.
Az is tetszik náluk, hogy nincs körberakva sok játékkal, általában 1-2 van napokig, míg teljesen át nem tanulmányozza. Azt én sem szeretem, ha nem látszik ki a gyerek a játékok közül, de azt megfigyeltem, hogy milyen sokáig, milyen tüzetesen vizsgálgatja a feje felett levő játékot. Kár volna kicserélni, míg van mit még nézni, fogni rajta.. Nagyon ügyesen használja a kezeit, átveszi már a tárgyakat, szájához viszi. A mesekönyve zörgős lapját, olyan hosszan gyűrögette, látszott, hogy összerakja a pici fejében, hogy a keze mozog, a könyv zörög. Vagy megüti a csörgős labdácskát, akkor fogja hallani a hangját.
Tanultak már tapsolni, meg sütizni, de nem akar a Kinga, minden percben, mást tanítani. Ebbe a hibába gyakran beleestem, hogy attól tartottam, hogy már unalmas a gyereknek, és mindig új mondókákat, énekeket vettem elő. Én voltam a türelmetlen, nem a gyerek.
Menni fog úszni, így most "házi feladatként" a nagy kádban kell a vízhez szoktatni. Ezt is szépen fokozatosan csinálják vele, lassan tolva az időt, és változtatva a mozgásgyakorlatokat..

2011. február 17., csütörtök

Misi-Szilvi II.

A kezdetek bejegyzést törölni fogom.
Minden szava igaz, csak nagyon lehúztam vele magam. A hiány, a megbántottság, a hálátlanság, és a harag vezérelt. persze, nem a gyerekek felé....Visszaolvasva, annyira nem tükrözi, azokat a szép emlékeket, és azt a nagy összetartozást, ami miatt, annyira keserves volt a szakítás.
Most inkább a gyerekek oldaláról írom, az sokkal szívderítőbb.
Aztán majd szavazuink, hogy a másik fent maradjon-e, hangulatrontónak?

Tehát, amikor Misit elkezdtem hazahordani, először ,nem igen tudtam, hogy csak vigyem haza, tegyem le, és kész...maradok a gondozónője csak, vagy az a 10 perces séta, feljogosít-e egyéb nevelési feladatokra is, erősebb kötődésekre?. Aztán hamarosan kiderült, hogy szorosodik a kapcsolatunk. Már azzal, ahogy kapaszkodott a kezembe, és ahogy pár nap múlva, a bölcsiben is, sokkal nagyobb bizalommal volt felém, ő jelezte, hogy hogyan alakuljon a viszonyunk egymással..

Hazafelé sétálva, sokat beszéltem neki, bár nem nagyon tudtam levenni, hogy mit ért meg mindenből. Olyan kisgyerek volt, aki sokat mereng maga elé, és nem tudni, mi jár a kis fejében.
Aranyos volt, ahogy próbáltam szavakat tanítani a látottakról, és a villamos szót, nagyon sokáig mondogattam, de ő ragaszkodott a "manamos"-hoz. Sajnos, a többi szó is nehezen ragadt meg, elég későn kezdett beszélni, szókincse sem túl nagy volt, mint később kiderült, a szövegértéssel is baja volt.

Ebbe most megint nem megyek bele, mert akkor a hiányosságok okai, megint elvisznek...

Szeptemberben óvodába került. Kértem az ovónőket, hogy egy kicsit lassabban szoktathassam, sajátos körülményeire tekintettel.

Láttam már, pár kisgyereket beszoktatás alatt. Tudom, hogy mennyire nehéz, hogy bízzon, ne féljen, élvezze!

Misi, valószínű a fent említett dolgok következtében, még riadtabb volt. A felét sem értette az egésznek, ami körülötte történik. Időbe telt, míg rájött, hogy nem kell megijednie, mindig jövök érte!!!
Még a 3 év körüliek sem foglalkoztak túl sokat azzal, hogy ő más bőrszínnel rendelkezik...de ekkortájt úgy éreztem, hogy ő tudja, és előre fél. Hogy így volt-e, nem tudom...de hogy igaza lett az biztos!

Nehezen beszoktunk az oviba, talán élvezte is??? Bár sokszor mondták, hogy másokkal nem játszik,csendes, visszahúzódó kisfiú.
Novemberben megszületett Szilvike! Nagyon szép kisbaba volt, de Misit, még jobban háttérbe szorította.
Mivel egyre későbbre vártak haza bennünket, ha olyan idő volt sétáltunk, vagy felmentünk hozzánk...de egyre többet voltunk együtt.
Ezért is nem értettem (máig sem), hogy felém legalább, miért nem nyílt meg, miért félt, miért nem volt bizalma.??

Ha valami játékot javasoltam, izgatottan próbált "megfelelni" a javaslatnak, és görcsösen várta, hogy vége legyen.Ha véletlenül rá kellett szólni, úgy megijedt, hogy komoly gond volt, hogyan mondjak bármit neki, hogy ne vegye bántásnak. Evett, ha nem ízlett is..nem mondta, hogy nem kér! A mimikájáról próbáltam olvasni a valós választ.
Nyáron, megint sokat voltunk együtt. Játszótéren, nálunk, "buszozni", "villamosozni". Nem sok minden változott, sőt, később sem. Felső tagozatos volt az iskolában, amikor kezdett jobban kinyílni.
Előtte, ha véletlenül, mégis panasz volt rá, annak örültem igazán. Hogy végre rosszalkodott!!!

Következő szeptembertől hárman lettünk, csatlakozott Szilvi is hozzánk, és már hétvégeken is együtt voltunk.

2011. február 15., kedd

Fánk, kenyérsütőben

Fánk

4 dl tej1 dl étolajkis rum (vagy rumaroma), 3 tojás sárgája kerül a kenyérsütő aljára.
Rászórunk fél kiló lisztet, 2 evőkanál cukrotpici sót, és 3 dkg élesztőt a tetejére morzsolva, lezárjuk, és 8-as programmal (dagasztás, kelesztés), másfél óráig ott hagyhatjuk!
Majd deszkára borítjuk, pohárral (vagy bármivel) kiszaggatjuk, fél órát, még pihentetjük. A közepén kicsit benyomva, lisztes felével felfelé, forró olajba tesszük. Első felét fedő alatt, majd megfordítva, fedő nélkül, kissé mérsékeltebb tűzön sütjük.

Hamis túrós

Hamis Túrós

1 tejföl2 kefir0,5 liter tejvaníliás cukor, kb. 10-15 dkg cukor2-3 tojás,10 dkg margarin. Jól összekutyuljuk, vajazott tepsibe öntjük, és 25 dkg fodros kocka tésztát ,nyersen beleszórunk, hogy ne érjen ki a folyadékból. 180 fokos sütőben, kb. 30 percig sütjük.

A tejet beszívja és megpuhul a tészta. Egy fini, túrós tésztát kapunk. Aki szereti, mazsolát is tehet bele!
Gyereket be lehet vonni a kavargatásba, az alapanyagok, tálba öntögetésébe!
 ____________________________________________________


_______________________________________________________

Misi-Szilvi..folytatás

Visszagondolva, nagyon sok hibát elkövettem, ami nagyon remélem, csak nekem okozott sebeket,( bár sajnos látszik, hogy nem!) de most is így cselekednék! Azóta jelentkeztek, szintén vietnámi szülők, de szó sem lehet róla, hogy még egyszer ilyet vállaljak!

Mire oviba kerültek, kialakulóban volt a természetük, és az is, hogy ki milyen szinten sérül az "anyahiánytól".
Én, ugyan kézzel-lábbal tiltakoztam, hogy nincs anyahiányuk, mert ez egy olyan helyzet, mint egy normális családban, ahol kénytelenek a nagymama segítségét, akár ilyen szinten is igénybe venni. Én a nagyi szerepét töltöm be, és ez nem okozhat sérülést! Nagyon-nagyot tévedtem!!!

De most is azt mondom, hogy amit adtam, tettem, ha nem kapják meg, soha nem tárul fel előttük a világ!

Azt akartam, hogy mindenben részesüljenek, amiben társaik. Hogy ők is el tudják mesélni hétvégi élményeiket a társaiknak! Hogy ők is el tudják mondani , hogy hogy telt a napjuk, otthon valakinek! Hogy legyen, aki szeretettel várja a csoportajtóban őket! Hogy panaszkodhassanak, ha bánatuk van! Hogy szerethessenek, és szeretve legyenek!.....és ezt nem is kellett erőltetnem, hisz a kötődés már olyan szintű volt, hogy ölre mentem volna értük is, mint annak idején a saját gyerekeimért. Részei lettek az életemnek. Nagyon fontos és nagyon közeli részei!

Most is összeszorul a szívem, ha visszagondolok, hogy a Szilvi, egy időben, látványosan "anyának" szólított, mert hallotta, ahogy a gyerekek mondják az érkező anyukájuknak! Mindig elmondtam, hogy nem én vagyok az anya! Én a Vikinek és Robinak vagyok az anyukája. De dacosan folytatta.

Egyszer, egy anyák napi ünnepségre, amire mondtam az anyukának, hogy oda muszáj eljönnie, a második sorban, könnyes szemmel néztem a szereplést, és izgultam, hogy az együtt megtanult versbe bele ne süljön.
A műsor végén, a kis ajándékukkal, odamentek az anyukákhoz, puszi-puszi, és átadták nekik, Szilvi dacos arccal kikerülte az anyját, és hiába súgta az óvónő és én is, hogy nem ide, anyához, ő kijelentette, hogy nem! Adriennek! Anyukát nem túlzottan zavarta, nem is igen értette és érdekelte hogy minek gyűltünk össze, én viszont olyan zavartan tértem haza, hogy nem győztem kiheverni. Jól esett az "értékelés", de megint kétségbe vontam, hogy helyesen cselekszem-e?

Szóval, Szilvi egy eléggé akaratos, harsány, ugyanakkor simulékony, ragaszkodó (túlzottan) kislány lett. Valamilyen úton-módon, mindig elérte, hogy kizárólagos figyelmet kapjon, még ha az negatív volt is.
Az óvónők naponta panaszkodtak, és én ugyanúgy felzaklatva jöttem el, mint annak idején, amikor a fiammal voltak problémák a közösségben.
A baj az, így utólag, hogy arra hivatkozva, hogy nem tudnak beszélni a szülőkkel a nyelvi nehézség miatt, rám hárították a feladatot. Az idők során, az iskolában sem tudtam elérni, hogy az olyan problémát, ami szülőkre tartozik, velük beszéljék meg.
Voltak olyan megnyilvánulásai mind a két gyereknek, amibe nem mennék bele, de arra utaltak, hogy sok olyat látnak otthon, ami nem nekik való! Ezeket minden áron le akartam rázni magamról, de nem ment. Mindenki tudta, hogy ebben nincs szerepem, de senki nem vállalta fel a családdal való megbeszélést.

Én próbáltam a szülők felé jelezni, hogy bizonyos dolgokkal baj van, és az lehet, hogy otthon valami olyat látnak, amitől ez kialakult, de meg sem hallgattak. Azzal, hogy sokat dolgoznak, és én "tud segít", el volt hessegetve a dolog.

Később nevelési tanácsadóba, majd pszichológushoz hordtam őket, de azt is azért, mert a szülők, biztos, hogy nem vitték volna el! Nem is értették, meg nem is foglalkoztak vele.

Mindkét gyerek, időnként el kezdett dadogni, ami biztos, hogy valaminek a következménye volt. Gyakran tudtam is, hogy minek... Amikor tapasztaltam,hogy ezért otthon szájára ütnek, vagy kiabálnak vele...hiába szóltam, nem volt eredménye!

Gyakran voltak hurkák a gyerekeken, amit a "lekájjal" kaptak (a tollseprű). Elszörnyülködött, sajnálkozott mindenki, de nem történt semmi. Egyszer, már 4.-es volt a Szilvi, amikor hatalmas kék, lila verésnyomokkal ment iskolába. Mire én telefonáltam volna kétségbeesetten, addigra már tudták a tanárok, mert a kislány ezt is    felhasználta, hogy rá figyeljenek! Akkor behívták a szülőket, tolmáccsal, majd azok közölték, hogy Vietnámban ilyen szigorúan nevelik a gyerekeket.

Itt jegyzem meg, hogy mennyire ártalmas ez a nagy szabadság, és a tanárok tevékenységének korlátozása a nevelésben, mindig dühített. De így, ennyire testközelben, még inkább forrt a vérem, hogy sem családvédelem, sem gyerekvédelmi felügyelet, senki nem tud mit kezdeni, ha le van fogva a keze! És ez, csak egy eset a sok közül az országban.
Ezzel a bejegyzéssel, csak hergelem magam, így abbahagyom, és a legközelebbit, tudatosan szép dologról fogom írni!!

A kezdetek

A vietnami gyerekek történetét valahol elvesztettem! Most újból nekilátok a mesének....

A bölcsődénk környékén, nyílt egy piac, ahol zömmel kínai és vietnami árusok bérelték az asztalokat. A közelben igyekeztek lakást is szerezni, így a gyerekeik a környék intézményeibe jártak. Így nálunk is.
Az én csoportomban (1997) az első kisfiú Misi volt. Igen félénk, riadt kisgyerek volt. Aránylag könnyen beszokott, sőt úgy, mint akinek mindegy hol van, csak békén hagyják.
A gyerekek mindjárt felfigyelnek a sebezhetőbbre, már ebben a korban is. Így figyelni kellett nagyon, hogy ha kell megvédhessük.
Hamarosan, azzal a kéréssel fordult hozzánk az apuka, hogy nem tudnánk-e elvállalni, hogy délutánonként haza vigyük a kicsit,mert ő dolgozik, a felesége pedig hamarosan szül. Előtte, már megtudtam, hogy Misit, Vietnamba akarja küldeni az anyuka, hogy könnyebb legyen a kisbabával. Már ez megrázott teljesen Elképzeltem ezt a riadt kisfiút, ahogy idegen helyre kerül, a minimálisan biztonságos kis környezetéből.

Végül elvállaltam, hogy hazahordom, amúgy is egyfelé laktunk.
Megszületett a kisbaba, Szilvike.
Mi Misivel, minden nap, szépen, beszélgetve hazasétáltunk. Jó alkalomnak látszott, hogy egy kicsit foglalkozzam "csak" vele. Beszélni nem akart még, így útközben sokat meséltem, hogy mit látunk. Járműveket, növényeket, embereket, üzleteket....Ő csak szorította a kezem, és ballagott mellettem.

Mikor hazaértünk, az anyuka berántotta az ajtón, majd számomra érthetetlen mondatokat zúdított felénk, de a hangsúlyból  kivettem, hogy valamit megint nem jól csináltunk! Lelépett a lábtörlőről, piszkos lett a ruhája, vagy én nem adtam rá mindent, vagy jól. Hiába próbáltam, pár szóval elmondani, mutogatni, hogy mi történt napközben a gyerekkel,teljes érdektelenséggel találtam magam szemben. Nem erőltettem tovább.
A kicsi lány gyönyörű baba volt. Úgy tűnt, mindent meg is tesz az anyukája, hogy szépen fejlődjön. Később jöttem rá, hogy a tisztaság és etetés terén így is volt, de itt be is fejeződött a törődés.

Amikor Szilvi másfél éves lett (14 hó), ő is bölcsibe került, Misi pedig óvódás lett.
Ott is nehéz volt a beszokás, de ismertem is az óvónőket, így megengedték, hogy nagyon fokozatosan engedjem el a kezét.Nem akartam, hogy jobban sérüljön, vagy elveszítse azt a biztonságérzetét, amit mellettem , lassan , de elért.
Picit talán felszabadultabb volt már, de beszélni nem beszélt, és inkább csak magában játszott.

Szilvi, annál harsányabban fejezte ki érzelmeit. Nagyon nehezen akarta a bölcsit és minket elfogadni, Innentől kezdve, mindkét gyereket én vittem haza, sőt, pár hét után, megkértek, hogy hétvégeken is vigyázzak rájuk. Nagyon szívesen vállaltam, mert addigra igen ragaszkodtunk már egymáshoz. Az ígért pénz, nagyon jól jött, csak később derült ki, hogy mire a napi 3 étkezést előállítottam, nem sok maradt.

Kiságyat szereztem Szilvinek, mert ő még ott volt biztonságban.
És szép lassan kialakult az életünk. Az én gyerekeim, már élték a saját életüket, hol nálam, hol máshol, így igazából, hármasban éltük napjainkat. Ahogy telt az idő, a család részei lettek, kölcsönösen elfogadták, megszerették egymást, szűk kis családunk részeivé váltak.

Így már a hét minden napján együtt voltunk. Rá kellett döbbennem, hogy ez a feladat, felülmúlja a bébiszitteri tevékenységet. Ha folyton  velem vannak, nekem a feladatom, hogy feltárjam a világot előttük. Hamarosan rájöttem, hogy nem ültek még buszon, villamoson, nem voltak közértben, áruházban, játszótéren (bár Misit vittem néha, mert nem mehettünk haza 6.ig!).Meg akartam mutatni, milyen, amikor családban él valaki, hogy vannak lehetőségek, de korlátok is, hogy vannak ünnepek, de nehezebb napok is, hogy vannak otthoni teendők, amiket el kell végezni...és mindent, amire akkor döbbentem rá, hogy egy családban ösztönösen adódnak.

Alakítottam játéksarkot, előszedtem a gyerekeim mesekönyveit, beszereztem a barátok köréből játékokat.
Idővel, minden gördülékeny lett, mint egy igazi családban. A közös étkezésektől kezdve. annak megoldásáig, hogy nekem takarítani, főzni, bevásárolni kell, és ahhoz nekik is alkalmazkodni kell, mint más családokban.
Hét végekre programokat szerveztem, amivel tágítani próbáltam a világot. Mindent láttak, amit egy átlag  család gyerekei. Jártunk kirándulni, színházba, múzeumba, könyvtárba....
Ha betegek voltak, intéztem az orvost, ha kértek az óvodába valamit beszereztem. Elmentem az ovódai rendezvényekre. A szőülők egyre jobban le is tették a feladatokat, mert látták, hogy majd intézem. A végén, már annyira természetes volt, hogy egész rossz néven vették, ha valami kérést rájuk próbáltam pakolni! Arról rég lemondtam, hogy elmeséljem, mi történt velük, hiszen amikor jöttek értük, behajították az autóba, és én a lehúzott ablak mellett futottam, hogy pár szót elmondhassak róluk."Jó, jó, holnap tessék jönni" volta válasz, és elhúztak. Az óvónőkkel én tartottam a kapcsolatot, nekem mondták, ha probléma volt velük. Misit nevelési tanácsadóba kellett vinni, mert visszahúzódó, gyakran elmerengő magatartása, beszédének lassú fejlődése, kérdésessé tette, hogy márciusi születése ellenére, menjen-e iskolába.. Ha betegek voltak, szabadságot vettem ki, hogy megkapjanak mindent a gyógyuláshoz. Apuka, még időnként próbálta, hogy felesége maradjon otthon olyankor, de ő bőszen tiltakozott ellene.
A legmegdöbbentőbb, és ettől nem is kell többet mondanom, hogy a gyerekek, főleg Misi, csak pár szót tudtak az anyanyelvükön, azokat az utasításokat, amit napi szinten elhangzottak. Milyen dolog, ha az anyuka nem beszél annyit a gyerekéhez, hogy ne tanuljon meg olyan nyelven beszélni, hogy kommunikálni tudjanak.

A környezetem gyakran ostorozott, hogy nem az én gyerekeim, ne boruljak ki ha probléma van a gyerekkel, ne vegyem át az anya szerepét, mert mindhárman sérülni fogunk. De nem ment másképp! Olyan közel kerültünk egymáshoz, olyan szoros lett a kapcsolatunk, hogy pl. Szilvi, ha valami baja volt az oviban nem az anyjáért, hanem értem sírt. A lehető legkorábban mentem értük, ahogy munkám engedte, hogy többet lehessünk együtt, és ne érezzék, hogy értük nem siet senki.
Elértük, hogy heves tiltakozást váltott ki, ha otthon kellett, nagy ritkán maradniuk, De ezt nem én kreáltam. Nekem kellett pótolnom azokat, amit otthon nem kaptak meg. Rengeteg olyan program volt, ahova lányomat is be kellett vonni, mert egyedül kevés voltam. Szó nélkül segített, szerette is a gyerekeket, de féltett a kötődéstől, és a majdani elválástól.

Folytatom......

2011. február 14., hétfő

Farsang

Életemben, nagyon sok farsangot átéltem !  Az én gyerekeim,Misi és Szilvi ,az átmeneti kis barátaim és a bölcsis farsangokat.

A véleményem, nem valami pozitív. Soha nem szerettem azokat a rendezvényeket, ahol értékeltek, és nyerteseket hirdettek. Annyi csalódott arcocskát láttam...hogy ez rám, nagyon negatívan hatott. Amellett,  a beöltözés, általában a szülő kreatívságán múlik, a gyereknek vajmi kevés köze van hozzá. Így, ha lógó orral távoztunk, azt a magam kudarcának éltem meg.

 Ma, leginkább a pénztárcán is múlik, mert lehet készen vásárolni , így igaz viszont, hogy eltűnt a tervezés, a kivitelezés izgalma, és egy -egy alkalommal, többszörös aktuális hőst vélhettünk felfedezni! De, ha a gyereket nem zavarta, hogy több betmennel találkozott a bulin, akkor engem sem. Bevallom, a farsangok, nekem személyesen azért is okoztak gondot, mert nem tartozom a túlzottan kreatív anyukák közé. Mindig a gyerek döntött, hogy beöltözik-e vagy nem, de titkon örültem, amikor már nem akart.A Misiék sulijában, már gyakran volt, hogy az egész osztály egy témára öltözött, ez már tetszett, mert közös munka volt mögötte, és a szülők feladata is könnyebb lett.

Szerencsére, az utóbbi időkben, inkább, egy vidám, jelmezes "buli "lett sok helyen, ahol nem kellett szorongani,hogy a zsűri hogy értékel, csak vidáman nézni, más mit öltött magára. Zenélni, eszegetni, táncolni, nevetni.

A bölcsiben sem tartoztam azok közé, akik a megrendezés mellé álltak, de a végén, megváltozott a véleményem, mert ők, még olyan kicsik voltak, hogy a versenyszellem nem piszkított bele, aztán abban a korban, igazán csak azt lehetett rávenni, aki valóban szívesen felvett valami jelmezt. Előtte készítettünk szemüvegeket, amit mi vágtunk ki, a kicsik meg kiszíneztek, a saját "tehetségük" szerint. Az, hogy az nap "buli" hangulat volt, azt tényleg élvezték. Így egyre inkább nem voltam elutasító a dologgal szemben.

Szerencsés helyzetben voltam, mert munkahelyemen, csak olyan kollégák voltak, akik érintettek a témában, sokan jóval ötletgazdagabbak, és ügyesebbek voltak, így sok segítséggel, gyakran sikerült olyan jelmezt készíteni, amit örömmel vettek fel a gyerekek.

Az én gyerekeim farsangjairól készült képeket tudom beszúrni, mert a Misiékét, általában videóra vettük! Most már bánom, mert nem maradt más hátra, mint egy poros, rossz minőségű kazetta:((

Egy nagyon emlékezetes jelmezbál volt velük, amikor mindketten a saját korosztályukban, megnyerték. Akkor bezzeg nem ágáltam az értékelés ellen:)) A meghatottságtól, a boldog arcuktól viszont, végig bőgtem az estét:))
Ekkor Misit, búvárnak öltöztettük. Kaptunk egy búvárruhát egy anyukától, szemüveget, csutorát, egy barátnőmtől, ötletet arra, hogy mi legyen az oxigénpalack, a netről ( 2db 2 literes pet palack, összeragasztva!), az egyetlen saját munkám, egy papírból kivágott békaláb volt ( le is esett igen hamar!). Fején úszósapka...és kész volt!

Szilvi, hóember lett, amit sajnos alkata eléggé megalapozott. Majd egy kolléganőm lepedőből vart egy zsákot, a barátom merevítő fémszálat formázott bele, fekete gombokat varrtunk az elejére,összeszedtünk fehér sapkát, kesztyűt, seprűt, kalapot, és egy játék répából orrot. Tényleg nagyon jó lett, és a gyerek is fogyott az este alatt valamennyit, mert elég alaposan megizzadt!:))

A nehézség, és "nemakarás" ellenére, minden évben, ameddig csak akarták, kitaláltunk valamit, és nem maradtak le semmiről.

A saját gyerekeimről, két nagyon emlékezetes eset volt, mindkettő negatív! Vikim első osztályosan, hótündér lett (szintén segítséggel!). Nagyon jól sikerült, minden kolléganőm tett hozzá valami ötletet, és a végére, valóban arra hasonlított, amit szerettünk volna! Viszont a karácsonyi boák, az alufóliás jogar, olyan allergiát váltott ki nála, hogy az egész gyerek hólyagos reakcióval válaszolt, és tündérruhástól szaladtunk, a szerencsére közel lévő rendelőbe! Majd egy nagy szuri, és futás haza!

A másik, amikor Robit öltöztettük zenebohócnak. Szintén segítséggel, még paróka, és piros orr is került rá, játékgitárral a kezében, nagy sikert aratott társai szemében...de a szigorú zsűri, semmilyen  értékeléssel nem reagált (elsős volt), és ez annyira lehangolta, hogy majd megszakadt a szívem, hogy a vidám rendezvény, milyen sírásba, csalódottságba, lehangolódásba fulladt.

A "kölcsön kapott" gyerekeimnél, már csak pozitív élmény volt, és csak az örömből részesültem, és nem a feszült felkészülésből!:))

Mára, már csak a fánk elkészítése a feladat, azt meg szívesen csinálom! Ha vendégként meghívnak régi gyerekeim, akkor kimondottan élvezem! Albert az idén Mátyás királynak öltözik. Ha csak tehetem, elmegyek, mert biztos vagyok benne, hogy anyukával közösen, nagyon klassz jelmezt  kreálnak!

2011. február 12., szombat

A sziget




Margitsziget 1.


Minden gyerekemmel, minden évszakban, gyakran jártunk a szigetre. Először is viszonylag könnyen megközelíthető, aztán ugye, szmogmentes, rengeteg látni való, és mozgási lehetőség van, és nem utolsó sorban, egy fillérbe sem kerül.

Megpakoltuk a hátizsákot enni-innivalóval, került egy kis nasi is bele, hogy ne kelljen a méregdrága árusoktól vásárolni.

Általában, három részre osztottuk a lehetőséget. Ezt persze, előtte megbeszéltük.
Az első, hogy mindjárt a sziget elején leszálltunk a buszról, és nekiindultunk. Ilyenkor látogattuk meg a kedvenc fánkat (majd teszek fel képet), a baglyunkat, akiről egy bácsi mesélt, hogy honnan költözött oda, és ekkor voltunk a romoknál, amit a gyerekek labirintusnak neveztek el: Útközben megálltunk a tónál, meglesni a halakat, teknősöket, vízililiomokat....felmásztunk a zenélő kútra, jó esetben meg is hallgattuk.
A "labirintusban" aztán leparkoltunk. Attól függően, hogy hányan voltunk, vagy milyen korú volt a kis gyerek, akivel voltam, vagy szabadjára lettek engedve (persze a szememmel követve!), vagy kézen fogva, segítséggel lehetett a természetes mászókát és játszóteret birtokba venni! Lehetett köveket gyűjteni, bújócskázni, és a különböző "akadályokat" leküzdeni.

Ezeket azért szeretem, mert nem kell folyton figyelmeztetni a gyereket, hogy fogja a kezem, ne szaladjon előre, ne koszolja össze magát...stb.

Ha elfáradtunk, egy kellemes padon megpihentünk, elő az elemózsiát, és egy jót beszélgetve, vagy csak nézegetve a "beláthatatlan" szabadságot, élveztük a jó levegőt!


Ha, még kicsi volt a gyerek, hónom alá kaptam a babakocsit, hátamra a hátizsákot, cumival, pelussal, kéztörlővel, inni-enni valóval, sebtapasszal, zsebkendővel....és mehettünk!











Margitsziget 2.

Második lehetőség, az állatkert. Ilyenkor a sziget közepén szállunk le a buszról. Hátizsákunkban alma, káposzta, répa, és minden, amit a zöldségesünktől kaptunk!
Bőséggel viszünk, mert azok a gyerekek, akik "ajándékként" keveredtek a szigetre, ünneplő ruhában, egy jutalomnapra, azoknál nincs esetleg, és mi megosztjuk velük! Feltéve, ha a szülő arcán nem látszik, hogy ellene van! Mert a gyerekek persze, nagy örömmel veszik el, és kapcsolódnak az élményhez!



Meggyőződésem, hogy az állatok szeretete, csak pozitív tulajdonságokat hoz ki mindenkiből.
Soha nem mondom egy gyereknek, hogy " fúj, de undorító", még ha úgy is érzem, mert hagyom, hogy alakuljon ki a saját véleménye! Pl. nekem a csiga undorító, de ha a gyereknek tetszik, elnézegetem vele akármeddig, és közben azon gondolkodom, hogy mi szépet talál benne:)) Persze megbeszéljük!





Na, a Margitszigeten, tényleg közel kerülhetünk az állatokhoz! Amikor elsétál egy páva, közvetlen mellettünk, amikor nézzük, hogy a kacsamama hogy terelgeti kicsinyeit, amikor az őzikék nyújtják a fejüket a répafalatért, azt még egyik gyerek sem tartotta unalmasnak, és nem akarta otthagyni.
Gyakran elüldögélünk egy padon,vagy odatolom a babakocsit, és csak nézegetünk! Van mit!
Jó az is, hogy nem kell folyton fegyelmezni, hogy " Ne
nyúlj hozzá! Fogd meg a kezem! ". Ez az egész szigetre jellemző! Én legalább is ezt nagyon fontosnak tartom, hogy a szabadságérzet, kilépés a folytonos fegyelmezés aló,l itt megadatik!
Imádom nézni, ahogy a kis gyerek a nagy réten, nekivág a messzeségnek!!
Azért egy kis apró figyelmeztetések, tanítások itt is kellenek! Hogy nem tépjük le a virágot, vagy bármelyik növényt, azt azért az elején tisztázzuk, de ebből nem szokott sértődés lenni!

Volt olyan élményünk, hogy egy bácsi a kezéből etette a cinkéket! Hogy mellettünk szaladt el egy mókus, hogy a nagy csöndben egy-egy madárka hangját, énekét percekig hallgattuk, szemünkkel keresve a lombok között!









Margitsziget 3.

Mint már írtam, három részre osztjuk a szigetet! A harmadik, nem feltétlenül az utolsó, a játszótér. Egyébként indulás előtt, megbeszéljük, hogy melyik részre menjünk, mert aszerint öltözünk és pakoljuk a hátizsákot!

A játszótérre alapfeltétel, hogy teljesen kényelmes ruha legyen, ami nem akadályozza a mozgásban. Rétegesen legyen öltözve, mert, ha túlságosan kimelegszik a játék hevében, legyen mit levenni! Nem említettem, hogy esőkabát mindig van nálunk, mert manapság bármi megtörténhet! A törlőkendő és a sebtapasz, ilyenkor még fontosabb! Ja, meg a megfelelő üveg, amit bármikor megtölthetünk,. hiszen ilyenkor, még több folyadék kell!
Legtöbbször örülünk, hogy hétköznap tudunk menni, mert nincs zsúfoltság, így nem alakulhat ki semmilyen vita! Egyébként is megbeszéljük, hogy mik azok a viselkedési normák (nem ennyire komolyan!:)) ), amik kellenek a viták elkerüléséhez, és a békés játékhoz! Viszünk persze homokozó készleteket is, de itt a mozgáslehetőség széles skáláját kell inkább kihasználni!
Bár néha, egyben van a gyomrom, de engedek mindent kipróbálni, persze hátulról résen vagyok. Nagyon jó érzéssel tölt el, amikor alkalmanként felfedezek egy újabb mozdulatot, amit már elsajátított. Lehetőség szerint, nem irányítom, hogy mit próbáljon ki, hisz úgyis rájön, hogy mi az, amihez még nem elég nagy vagy ügyes.
Megpróbálom kerülni, a "jaj! leesel" "A kapaszkodj mert le fogsz esni" figyelmeztetéseket, esetleg arra hívom fel a figyelmét, hogy hol milyen lehetőséget, fogást tud alkalmaznia biztonsághoz.
Ha a nagyobbak is velünk voltak, akkor "leveszik rólam" ezt a részt, mert a gyerekek, egymástól jobban tanulnak fogásokat, és jobban elfogadják a tanácsokat, segítséget tőlük!



A legnagyobb elégedettség akkor tölt el, amikor felülünk a hazafelé tartó buszra, és ahogy elindul, a gyerek "beájul". Akkor jól sikerült a nap! ha kellően koszos a ruhája, az külön dicséretes!


Még egy élmény a szigetről, zárásként!


Egy borzasztó meleg napon, 4 gyerek szüleinek adódott programja, amiért rám bízta a gyereket. Egymást ismerték, senkinek nem volt kifogása, hogy többen legyenek! Engem ismertek, így tudták, hogy megoldom a feladatot! Azért lányomat megkértem, hogy segítsen egy kicsit be. Gondolkodtam, mit tegyek 4 gyerekkel egy elsötétített lakásban, a kánikulában!  Ajánlottam a szigetet, mire családtagjaim csodálkozva néztek rám, hogy "normális vagyok-e", ilyen melegbe elmenni!
Győztem! Felkaptuk a szokásos hátizsákokat, a babakocsit a kisebbnek, a motort a  kicsit nagyobbaknak....aztán jó korán, még mielőtt a nap elkezdte volna teljes erejével tűzni a földet, már ki is értünk! A hatalmas fák alatt, egy cseppet sem éreztük a hőség erejét! Nem fáztunk persze, de nem hüledeztünk!
Időnként egy nagy fa árnyékában megpihentünk, akinek kedve volt szaladgált, aztán tovább kerestünk olyan helyeket, ahol nem ér a nap minket.

Délután, amikor haza kezdtünk "cihelkedni", csak akkor éreztük, ahogy a busz felért a hídra, hogy micsoda rekkenő meleg van! Az utazást még kibírtuk, aztán otthon, egy gyors tusolás mindenkinek, egy szál bugyi, és a fáradtságtól kimerülve, a nagy ágyon elheveredtek. Volt aki bealudt, volt , aki majdnem, volt aki mesét próbált nézni, míg le nem csukódott a szeme! Én meg büszkén néztem a kinyúlt sereget!!!!

Mindenki élményben gazdagon, kellően fáradtan indult haza, amikor anya megérkezett!



Állatsziget

Állatsziget

Már említettem, hogy fontosnak tartom a természet megismertetését, szeretetét. Ennek több oka van. Az állatok és növények szeretete és óvása, a gondoskodás és felelőség értük, mind olyan tulajdonság, ami csak fejleszti, főleg a lelket, de bővül az érdeklődés és az ismeretek. Egy séta , ami nem városi, hangos büdös környezetben történik, hanem valami zöld, tiszta levegőjű helyen, már a kicsiknek is fel  kelti az érdeklődését, nyugtatólag hat a , békés, sokszínű látnivaló. Ilyen hely sok van, csak egyszerűbb lemenni a játszótérre (az sem rossz!).
Eddig a szülők nagyon örültek, hogy  sokkal több idő volt ilyenekre, ha nem közösségben voltak a gyerekek, és velem töltötték napjaikat.Az évszakok változása,a fák, bokrok, talaj lakói, kimeríthetetlen lehetőséget nyújtott.

A gyereknapon, Misivel és Szilvivel, mindig igyekeztem, hogy ők is részesüljenek élményben, ami róluk szólt! Éveken keresztül, a megszokott Margitsziget, Városliget rendezvényeit látogattuk. A tömeg, a szűkös anyagi keret,a folyamatosan fegyelmezés (muszáj volt, ha nem akartam, hogy elkallódjanak!), a folyamatos elutasítás, hogy a forgatagban felgyülemlett vásárfiákat nem vehetjük meg, hogy a minden földi jót kínáló árusok helyett, a hátizsákból kellett enni... a nap végén, inkább csalódottságot,mint pozitív élmény adott. Na,azért nem szenvedtünk,csak....!

Egyik évben, nekiálltam keresni valami új lehetőséget. Akkor bukkantam rá a Állatszigetre, ami tulajdonképpen kutyamenhely, de gyakran vannak rendezvények. Ezt választottuk!
És valóban, jó döntés volt! Itt is voltak alkalmi, erre a napra tervezett látnivalók. Volt bemutató az örző-védő kutyák tanításáról, volt keverék kutya szépségverseny, volt vetélkedő, természetesen állatokról. Erre az alkalomra, több háziállatot kiállítottak, és közben láthattuk a tartásukkal, gondozásukkal kapcsolatos teendőket is! Be lehetett menni közéjük, közelről megszemlélni, megsimogatni őket. Gondozójuk minden kérdésre válaszolt. Volt lovaglási lehetőség, tömeg és pénz nélkül.
Voltak fellépők, akiknek műsorát fűben ülve, a kilátogató kutyusokkal körülvéve élvezhettünk. Nagyon sok család jött és hozta kedvencét, akik szintén testközelbe kerülhettek a gyerekekhez, és beszélgetések alakulhattak ki. Szóval, nem sodródtunk a tömegben, nem tülekedtünk, hanem egy olyan közösség részesei lehettünk, akiket összeköt valami közös, az állatszeretet.
Nagy megelégedéssel nyugtáztuk a nap végén, hogy jó döntés volt!! Annyira, hogy követtük a weboldalt, és amikor tehettük, elmentünk rendezvényeikre,vagy simán csak nézni a kutyusokat,vinni egy kis finomságot azoknak, akik gazdira vártak. Azok az önkéntesek, akik ott tevékenykedtek, meggyőződésem, hogy szintén nagyon sok tulajdonságot pédát mutattak arról, hogy nem mindig a pénz dominál egy munkában!
  
Mi, nagyon jól éreztük magunkat, remélem felkeltettem az érdeklődést, és aki teheti, ellátogat oda. Nem mellékesen, egy cicával is gazdagodtunk, aki szintén gazdára várt, és egyöntetű szavazattal el is hoztuk! 
A kis árva itthoni gondozása, viselkedése, beilleszkedése, fejlődése jó időre adott élményforrást!







Gyerekdolgok: Csuhébabák

Gyerekdolgok: Csuhébabák

Gyerekdolgok: Bébiszitter a családban

Gyerekdolgok: Bébiszitter a családban

2011. február 11., péntek

A gyerek és a zene


Nem vagyok zeneértő, csak simán,szeretem a jó zenét, mindenevő vagyok. Magamon tapasztaltam,hogy a komolyzene, különösebb ismeretek nélkül,gyakran megnyugtatott,háttér  " zajnak" kifejezetten élveztem.

Szakmámból adódóan, és mert otthonról nagyon sokat hoztam, sokat énekeltem, mondókáztam a bölcsis gyerekeimnek. Ha olyan fogékony csoportom volt, és kimerülni látszott a repertoárom, akkor még az aktuális slágerek is bekerültek.Ahogy fejlődött a technikai lehetőség, bevontam a CD lehetőségét. Ha asztali játékot játszottunk, a háttérben szóló halk zene, lelassította az izgő-mozgó kicsiket is. Alvásnál, szintén egy halk hegedűszó, segített álomba ringatni a kicsiket.
Saját gyerekeimnek is születésüktől énekeltem, aztán márt együtt énekelgettünk, szinte minden műfajban. Gyerek zene, népdal, magyar nóta, katonadal....
.Egy tangóharmonikája volt a férjemnek, amin  az alaphangokat meg tudtam találni, és Forrai Katalin könyve alapján, jókat énekeltünk, már "zenei" kísérettel!
. Fiam, mivel örökmozgó volt, a sportot tartottam megfelelő lekötésnek.Lányom, először furulyázni akart, aztán megunta, majd zongora igen rövid ideig,,,,és itt abba is hagytuk a hangszeren való tanulást.
Azért a zenét, közelben tartottam. Jártunk koncertekre, gyerek,-kakaó,.népzene...a gyakori együtt éneklés, ünnepeken, vagy csak úgy! Aztán fiam autodidakta módon, gitározni kezdett, amatőr szinten. Ekkor, már még hangulatosabbak lettek az együtt zenélések.

Amikor a vietnámi gyerekek iskolájában mód adódott zenetanulásra, és nekik is volt kedvük, a Szilvi hegedülni kezdett, Misi, kicsit később klarinétozni. Sokat gyakoroltunk, elmentem minden próbára, koncertre, vizsgára....
Amikor vizsgára készültek, összehívtam a családot, szomszédokat, és "próba" fellépést tartottunk. Szerencsére, mindkettőnek jól ment, adott sok sikerélményt. Ünnepekkor már ők zenéltek, mi énekeltünk! Nagyon kellemes volt.
Voltunk házi koncerten, a zeneiskola gyerekkoncertjein, eljutottunk a Zeneakadémiára a  tanárnő vizsgakoncertjére stb,
Ami rettenetesen ledöbbentett, és megváltoztatta nézetemet az izgága gyerek "lekötési" lehetőségeiről, hogy a sport, amire az ember elsőre gondol, hogy levezesse a gyerek felesleges energiáját, nagyon jó, de a zene, a hangszer tisztelete, a figyelem, amit megkövetel a zenetanulás, talán még alkalmasabb.
Amikor 30 éves fiam, aki , mint írtam, örökmozgó volt, és mindenféle sporttal próbálkoztam vele, felnőttként nekem szegezte a kérdést, hogy őt miért nem taníttattam zenére!?  És valóban, bármilyen hangszert a kezébe vett, pár hangot, dallamfoszlányt, mindjárt képes volt eltalálni,és látszott, hogy élvezi.
 Szilvi, aki szintén sajtkukac volt, a zeneakadémián, a 4 komoly darabból álló koncertet, tátott szájjal nézte. Egy másik alkalommal pedig, részletesen elmesélte, hogy melyik zenésznél, mit figyelt meg!

Sajnos, ahogy elvették őket tőlem, a zene abbamaradt. Gyakran sírtam, amikor meghallottam az utolsó vizsgadarabjukat valahol, amivel le is nyűgözték társaikat és a zsűrit is mert előttem láttam, szinte minden percét a gyakorlás, néha keserves pillanatait, majd szinte éreztem a gyomromban a szorongást, amit a vizsga alatt éreztem, hogy nehogy belesüljön!

Életem nagyon szép élményeit kaptam tőlük, és nagyon sok bánatot, hogy hiába való volt a munka mindhármunknak!

Sok-sok gyereklemez gyűjteményem van, minden korosztálynak, és a rám bízott gyerekek, ahogy megérkeznek, már veszik is elő, hogy tegyük be. Az alvásnál pedig, a komolyzene, amit nálam már megszoktak!

Gyerekhiány

Amikor eltelik egy kis idő, hogy nincs körülöttem gyerek, hiánypótlásként, emlékek tódulnak fel!:))
Még jó, hogy van miből mazsolázni!
Szilvi és Misi hiánya halványul ugyan, de a 11 év emlékei kitörölhetetlenek!
Sajnos, mióta elválasztottak minket, Misivel szinte soha, Szilvivel ritkán találkozom, de ezek inkább csalódások, lehangolóak, és próbálom már, hogy kerüljem őket. Tenni már nem tudok, akkor legalább ne kínozzam magam!

Most egy vidámabb!
Amikor egyszer lehetőségünk nyílt, hogy párommal egy hosszú hétvégét Agárdon töltsünk, az Önkormányzat nyaralójában, folyton az járt az eszembe, hogy mennyire élveznék a gyerekek a helyet, a szabadságot, és a teljesen új élményt!
Nem is nyugodtam, míg el nem tudtam intézni, hogy megvalósuljon a vágyam.
Már az, ahogy meséltem nekik a várható élményről, olyan izgalomba hozta őket, annyi kérdés ,rejtély merült fel bennük, hogy megszépítette a megelőző napokat is.
Aztán útra keltünk. A hely, egy bekerített, gyönyörűen karbantartott udvarral, eldugva egy erdőcske közepén, csúszdával, homokozóval, hintával.....és azzal a szerencsével, hogy egyedüli vendégek voltunk, megadta azt, amire számítottam! Vittünk medencét is, így minden adva volt a boldogságunkhoz!
Most is könnybe lábad a szemem, ahogy látom magam, előtt a felfedés izgalmas pillanatait, a rácsodálkozásokat, a hitetlenkedést, hogy valóban mindent szabad, minden használható, élvezhető, és a lehető legkevesebb korlát veszi körül őket.....minden pénzt megért!
Ki is használtak minden lehetőséget! Medencéből ki, csúszdára fel, homokozóba be, toronyra fel....
Nekem csak néznem kellet, és élvezni a látványt! Párszor elmentünk a központba, egy kis fagyizás, palacsintázás, egy laza séta erejéig, aztán vissza a szabadságba!
Az izgalomtól, este kissé nehezen ment az elalvás, meg szokva sem voltak ahhoz, hogy idegen helyen aludjanak, de honvágy nem gyötörte őket!
A lányomék is lejöttek 1 napra, és hozták a kerti grillt is. Szilvi estefelé, izgatottan kérdezgette, hogy nem kell még aludni, hiszen sötét van? Alig tudtuk meggyőzni, hogy itt és most csak akkor kell bármit tenni, ha ők is akarják!:))
Fel


Amikor elfáradtak, egy plédre, vagy nyugágyra heveredve kártyáztunk, társasoztunk, beszélgettünk....és élveztük a nyaralást.

Szilvi, odafele folyamatosan kérdezte ."ott vagyunk már a nyaralásban?". Elég nehéz volt megmagyarázni, hogy hogy is van ez:)))
Azután, még minden évben kiharcoltam, bár teljesen ráfizetéses volt számomra, hogy elmenjünk nyaralni. Voltunk Balatonon, Abádszalókon. Remélem, bennük is megmaradtak a szép napok emlékei, és ha most a kamaszkor kellős közepén, nem is jönnek felszínre, de talán később úgy emlékezhetnek vissza, hogy ezek nagyon pozitív, szép élmények voltak gyerekkorukban!
Én biztos, hogy soha nem felejtem el, és elégedettséggel tölt el, hogy ezt is megadhattam nekik!
Erről a nyaralásról, csak video felvétel készült, így párat szemezgetek a későbbiekből.....

2011. február 7., hétfő

Kriszti és Kristóf...ja! Meg az apuka

Kriszti követője vagyok, így akit érdekel, láthatja a jobb oldalon, amikor új beszámolót készít!

Nagyon szépen fejlődik a baba, nagyon békés kiegyensúlyozott az egész kis emberke. Állítólag ennivaló bőven van! Szeretet, törődés határtalan! Jó helyre pottyant!:)))))

Sok boldog percet, napot, évet kívánok, és követem a fejlődésüket!

két nap Bazsival

Alberttól Fehérvárra mentem, a kis unokámékhoz. 2 hete voltam, de szemmel láthatóan nőtt, és persze sokat fejlődött. A mosolya, már gyakran kacagásba megy át, a kezét már tudatosan használja, a rágókát, cumit a szájához viszi, az üveget megfogja, a hangját formálja a gőgicséléstől a sikításig. A hordozóban ülve, egész felsőtestével felülésre "gyúr", kezd oldalra, majd hasra fordulni. Eszik püréket kanállal, a hozzátartozó fintorokkal, majd ízlelgetéssel és végül tátja a száját a következő falatér.
Nagyon szépen elmatat a játékaival, mindenre figyel, látszik, hogy a megszokott tárgyakat milyen alaposan szemléli.
Nagyot sétáltunk mindkét nap, amikor ő jókat szunyókált a friss, tiszta hideg levegőn. Nincs is semmi baja!!!

Egyetlen dolog ingatott meg, hogy nagyon éberen aludt, és nehezen, hogy gyakran sírt az álmosságtól, de küzdött az alvás ellen, ahogy telt az idő, és esteledett, egyre többet nyűgösködött. Kétségbe estem! Mit nem csinálok jól? Mi baja van? Mi hiányzik neki? Evett, büfizett, mentek a szelek a pociból, picit kakilt is, de egyre sűrűbben jelezte, hogy nem jó valami.
Már teljes kétségbeesés kerülgetett, és alig vártam, hogy a szülők hazaérjenek. Addigra már megpróbáltam megmagyarázni magamnak, és ezzel megnyugodni, hogy a szülők hiányoznak! Nem volt még úgy egyedül, hogy egyikük ne lett volna ott. Egyszer ugyan már volt egy estét a másik mamával, de akkor még kisebb volt. Mára már vannak kialakult, megszokott dolgok körülötte, ami biztonságot ad a babáknak. És most hiányzott a legfontosabb: a szülő!
Gyanakvásom beigazolódott. Mire hazaértek, már aludt egy kicsit, de rettentő éberen, minden neszre felriadva.
Ahogy anyukája felvette, magához ölelte.....abban a pillanatban kisimult a pofija, és olyan mély álomba merült, hogy a kis szája is tátva maradt. Aztán apa is magához ölelte, és teljes békével lefeküdt,aludt reggelig!

Megnyugodtam, mert nem velem volt baj, meghatódtam, hogy milyen szoros kapocs van a kis családban, és milyen érzékenyen reagál a hiányra. Kicsit féltem, hogy másnap, ha elmegy anya megint, apa meg dolgozik, nem tör-e elő belőle a kétségbeesés, és nem fog-e tiltakozni hevesen! De nem! Előtte nap, valószínű, hogy az idő is hosszabb volt, és az esti lefekvéses program borult fel!

Csodálatos, hogy egy ilyen pici baba is, mennyire érzékeny a külvilágból jövő ingerekre! Jó, ez nem újdonság nekem, csak az unokám és köztem, ez másként csapódik le!

Azért nagyon boldog voltam, hogy megint együtt lehettünk!

Albert 2. nap

Nekem, már jól indul a találkozás azzal, hogy örömmel fogad Albert!! Ez az öröm igazi, és ettől tud feltölteni!
Az, hogy egy percig nem unatkozik, hogy állandóan feldob valami játéklehetőséget, hogy könnyű vele együtt lenni, nagyon leegyszerűsíti a feladatom, ami valójában, nekem is inkább kikapcsolódás, mint munka!

Az , hogy kölcsönösen elfogadjuk egymás "szabályait", teljesen konfliktusmentessé teszi az együtt töltött időt.
Az, hogy tud játszani, hogy fogékony az újdonságokra, hogy széles az érdeklődése és az ismerete, hogy sok mindenben tájékozott, megteremti az egyenrangúság lehetőségét. Soha nem szerettem, a felsőbbrendű felnőtt szerepét! Amikor csak lehet, engedem a gyerek akaratát érvényesülni, így elfogadja könnyedén azt is, amikor szeretném, ha az én akaratom teljesülne.A választás , a döntéshozatal lehetősége nagyon fontos a jó kapcsolatban, szerintem.

Megint lenyűgözött egy dologgal! A mastermind (lehet, hogy nem jól írom), az a színsor kitalálós játék, igazi ,logikai gondolkodásra késztető társasjáték. Eszembe sem jutott volna, hogy a szabályok szerint játszunk, gondoltam csak dugdossuk a színes tüskéket, esetleg valami alakzatot kirakva.
A szám is tátva maradt, amikor ő "dugott" nekem kellett kitalálni, és már ott ledöbbentem, hogy  a helyes választ tette ki. Hány színt találtam el, melyik van a helyén?
Amikor elakadtam, hosszabban gondolkodtam, akkor úgy magyarázta el, hogy hogyan gondolkodjak, hogy teljesen érthető és logikus volt, amit mondott!

Pillanatok alatt kiraktunk egy puzzle- t, aztán egy fa formákból kialakítható kígyót, ami csak akkor illeszkedik, ha a soron következő betű, vagy a másik oldalon a szám kerül a helyére. Itt, a számok hamar mentek, a betűkhöz nem volt kedve. Annyi baj legyen! Miért kéne mindent tudnia?
Bekészítettünk egy kenyeret is. Mire kezet mostam, már kikészített kivétel nélkül mindent, ami kell hozzá!

Az udvarra is sikerült kimennünk egy picit. Hideg volt, de tiszta levegő! Nem párás, ködös, szeles! Olyan igazi egészséges, csípős hideg.
Első útja, a madáretetők féltöltése volt, amit megint csak figyelnem és csodálnom kellett. Már megszoktam nála, hogy nem kell rohanni segíteni, szinte mindent megold, ha nem sikerül, akkor kér egy kis együttműködést. Így volt ez most is. Beszaladt a garázsba, felmászott egy alkalmas tárgyra, levette a hatalmas tetőt a tárolóról, megtöltötte napraforgóval az edénykét, és már indult is !  Minden etetőnél, már oda volt készítve az alkalmas "magasító", és csak lestem a technikát. Néztem, hogy a következőt vajon, hogy oldja meg? Még ötletem sem volt, mire ő már telerakta az etetőt!  Ezek már előkészített, bejáratott módszerek voltak, de biztos vagyok benne, hogy zömét ő, és nem anyukája találta ki.

A mire elfordultam volna, már szaladt is egy vödörért és lapátért, amivel a por állagú, tiszta havat gyűjtötte össze, és hordta fel a "szánkózó" dombra. Azt gondoltam, biztos lecsúszáshoz kell a több hó. De nem! Ő már az olvadásra gondolt, hogy amikor melegszik az idő, patakként fog lefolyni a domboldalra felhordott hó!?



A kertben, a növények nagy részét ismeri, tudja mi a teendő velük, hol kell metszeni, betakarni, mikor fog hajtani, melyik milyen fa......Én már nagyon fáztam, de még annyi dolga volt:))) Megegyeztünk, hogy még egy cigit elszívok és akkor megyünk be! Félúton megpróbáltam bemenésre bírni, de közölte, hogy "az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó", és füle botját sem mozdította, míg el nem szívtam a cigit. Akkor, a megállapodásunk szerint, beindultunk. Útközben felfigyelt, hogy a kutyának befagyott a vize. Ugyan azt már nem rendeztük le (miattam!), de a törődés és figyelem meghatott. Bent, persze önállóan levetkőzött, kezet mosott, én meg csak álltam...mit lehet itt bármiben is "nevelni"??
Fent, még a teknős vizét vette észre, hogy kevés, meglocsolta az orchideát (ő mondta, hogy az!), aztán színházast játszottunk, és megérkezett anya!



A legnagyobb bók számomra, amikor még olyankor is kér, hogy maradjak!!!